Írta: heinrich | 2011. máj. 24. 2:15
A Barca úgy vágott neki a 2010-11-es BL-nek, hogy az elmúlt év legemlékezetesebb párharcán az Inter megfosztotta őket a címvédés lehetőségétől, Mourinho a katalánok legyőzésével legitimálta helyét a legnagyobbak között, hiszen – ha csak tudat alatt is – de a Portóval szerzett címét sokan inkább csak kifutott eredménynek, szerencsés jobbhorognak tekinthették. Az elmúlt három szezonra elmondható (beleértve a mostanit is), hogy a Bajnokok Ligájának nem a végső esélyesek találgatásáról szól, sokkal inkább az a kérdés, ki tudja megverni a Barcelonát. Messi & Co. a sorozat megkerülhetetlen szereplője, arasson egy csapat bármilyen győzelmet, mindig ott marad a kérdés: vajon ez mire lesz, mire lenne elég a Barca ellen. Éveken keresztül tartotta magár a mantra, hogy mit tud ez a csapat, ha igazán komoly ellenféllel találkozik. Mostanra ez megfordult, és minden klub számára az a kérdés: mit tudnak, ha Európa legkomolyabb csapatával találkoznak?
A csoportban nem volt különösebben nehéz ellenfelük, igaz, újra belefutottak a kiemelt kategóriás emelkedőnek számító Kazanyba, de különösebb zökkenő nélkül húzták be az elsőséget.
Már az első meccsen megadták az alaphangot, olyan megalázó magabiztossággal tüntették el a pályáról a Panathinaikoszt, mintha éltes mosónők ellen fociznának. Az ember egyszerre sajnálta a tehetetlenül vergődő görögöket, és remélte, hogy nem öt, hanem mondjuk tíz-egy lesz a valószínűtlen LSD-trip vége. Cissé parádés gólpasszát azért így sem feledjük, mert nagy hívei vagyunk a gólpasszoknak.
A csoport következő említésre méltó meccse a dán utazás volt, bár ez nem a Barca játékáról maradt emlékezetes, hanem arról, hogy megint láttunk valamit, amit előtte soha, mikor Pinto tartalék kapus házi készítésű sípszóval állította meg a ziccerben kilépő Santint.
Valahol zseniális jelenet, olyan, mint amikor bűntudattal, de nyerítve röhögünk valami otromba poénon, de amikor kiröhögtük magunkat, mégis csak lezúzunk egy tockos Mórickának a szemétségért.
A záró, immár tét nélküli fordulóban a nagy mókamesternek számító Kazany ment a Camp Nouba, de a Barca serdülő olyan nevekkel hozta le a meccset, mint Fontás, Alcántara, Jonathan, Jeffren, Bartra vagy Vázquez.
Az egyenes kiesés első köre komoly csapatot húzott a Barcának, ráadásul a hagyományosan vérszegény februári böjt idején. Az Arsenal nagyon felszívta magát a meccsre, bekkeltek, zárták a területeket, és simán odavágtak, ha éppen az kellett, miközben egyetlen percre sem játszottak alárendelt szerepet. A Barca vezető gólja sem döntötte el a meccset, sőt inkább dekoncentrálttá, kényelmessé vált az egyre fáradó csapat, és Van Persie enyhén mázlis gólját Arsavin egy nagyon okos, passzolt góllal fejelte meg. Bár valószínűsíthető volt, hogy továbbjutást nem ér majd a gól, egy katartikus meccsel gazdagabb lett az Útwenger.
A visszavágón nem villogott a Barca, elsősorban a brutális letámadásnak, és nem a kombinatív passzjátéknak tudható be a győzelem, meg persze a legjobb ütemben meghúzott Xavi-Iniesta cserének, és Messi leírhatatlan vezető góljának. A meccs mégis Van Persie velőtrázó baromságáról maradt emlékezetes, amivel kapcsolatban azóta is védhetőnek tűnik az álláspont: ha nem hallotta volna a sípszót, valószínűtlen, hogy ilyen megoldást választ. Ettől függetlenül túlzó a kiállítás, bár a mérlegelés nem kimondottan a spori feladata.
A következő körben a Romát rútul eltángáló Sahtyor érkezett, a párharcól sokat elmond az ukránok reakciója a sorsolás láttán, ami a BL-szezon egyben egyik legviccesebb jelenete is.
Aztán az első meccsen kiderült, hogy Guardiola hiába ódzkodott a Sahtyor elleni meccstől, a Barca továbbra is külön ligában játszik Európában, miközben kiderült az is, hogy Guardiola nem hiába ódzkodott a Sahtyor elleni meccstől, mert ezek a srácok mocskosul tudnak focizni, a Barca kivételével bárki ellen lett volna esélyük, el is kereszteltük őket Kelet-Európa MKB Veszprémjének. A visszavágón sok érdekes már nem akadt, viszont már azt is lehetett tudni, hogy újra az elődöntőben találkozik a Barca és Mourinho.
Az el clásicók végeláthatatlan sorának harmadik (és valószínűleg legfontosabb) összecsapásán megint nem a játék, hanem Pepe talpalással egybekötött piros lapja volt a téma – ekkorra már Mourinho letűnt civilizációk fájdalmával a szívében búsongott a mihaszna bírók csalárd ténykedéséről. Mivel a kérdéskört már velőig lerágtuk korábban, most inkább egy másik szempontot emelnénk ki a meccsel kapcsolatban, ez pedig Sergio Busquets munkássága.
Nem mintha különösebben szívügyünk lenne a színészóriás méltatása, inkább csak az érdekesség kedvéért ragadnánk ki néhány elemet vele kapcsolatban. Mert minden kritika, gyalázkodás és hőbörgés helytálló, ami sportemberi mivoltát kérdőjelezi meg, az viszont nehezen vitatható, hogy neki is fontos és nagyon is körülhatárolható feladata van a Barcában, mégis visszatérő kérdés, hogy mi a francot keres ő a Barca kezdőjében. (a következő statisztikák a Real-Barca 0-2-es meccsről származnak)
Busquets fut
Ha az első adatot nézzük, akkor rögtön kiviláglik, a csapat egyik legtöbbet futó embere, ami nem csak azért fontos, mert jól akasztja meg az ellenfél támadásait, hanem azért is, mert így a Barcának mindig akad szabad embere, aki a) megjátszható, b) biztonságosan megjátszható, ez pedig óriási erény, ha tetszik nekünk a sanda pofája, ha nem.
Hála az UEFA match centerének, az is nyomon követhető, hogy egy adott meccsen hogyan működtek a különböző játékkapcsolatok, ki kinek passzol a meccs során. Márpedig ebből a szempontból Busquets a csapat legfontosabb embere, még Xavit is rommá veri a vonatkozó statisztikában. A legtöbbet passzoló csapattársak listáján ötször szerepel a neve a legjobb hétben, mindezt a szezon legfontosabb meccsén. Busquets az egész csapat fegyverhordozója, rá lehet bízni a kulimunkát, ugyanakkor segít, ha baj van.
(értelmezés: Xavi és Busquets összesen 39-szer passzol egymásnak, ebből 25-ször Xavi kereste őt, 14-szer Busquets passzolt a metronómnak)
Az egy dolog, hogy az ember rengeteget találkozik a labdával, más kérdés, hogy mihez kezd vele, márpedig Busquets vigyázz rá, mint a szeme fényére.
A 110/103 még egy NST-kupán is elérhetetlen számadat, az otthon játszó Real ellen szinte szürreális. Érdemes egyébként azt is megfigyelni, hogy a Madrid legpontosabb játékosával (Marcelo 88%) megegyező vagy annál jobb statisztikát nyolc Barcelona játékos tud felmutatni. Nem pitiáner.
Akárhogy is, Pepe agyatlanságának, a bíró részlehajlásának, Mourinho hisztijének vagy Messi zsenialitásának köszönhetően (kinek hogy) a Barcelona a 2008-as elveszített elődöntő, és a 2009-es megnyert döntő után újra a Manchester Uniteddel találkozik a 2010/11-es BL-ben, ahol nyert meccset parádézva, unottan, megfeszülve és szerencsével is, mégsem vitathatja senki, hogy az az igazi, ha a döntőt a világ legjobb csapatának részvételével játsszák.
Eddig 152 komment érkezett

-
[1] matthe07 2011. 05. 24. 3:03
-
[2] Viridis Aquilae - http://partatlanfoci.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 3:51
@matthe07: abban az álló"fociban" amit ott produkáltak szerintem ez nem meglepő. Azért a döntőn máshogy lesz.
Busquets passz pontosságát én nem emelném ki, mivel a passzainak többsége a legközelebbi társhoz megy, mellélépnek és ő leadja. Viszont baromi fontos, hogy mindig labda közelben van, azt olvastuk, hogy megjátszható. Emellett így a lecsorgó, elvesztett labdák is azonnal kiköthetnek nála, marha jól helyezkedik. Nem mellesleg védőként is funkcionál, belép a védelembe, ha kell, mivel a szélső védőknek sokkal több a támadó feladata. Erre nem minden szűrő képes, még ha egyszerűnek is hangzik. Néha olyan, mint egy beállós. Na nem mintha szobrot kéne állítani neki, legalább 6-7 játékost tudnék mondani, akiknél előbb kivenném a Barcából.
-
[3] EstiKornél - http://stefanomauri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 4:11
@Viridis Aquilae: Így van, nem mindegy, hogy milyen passzról beszélünk. De hasznos szemétláda, kétségtelen.
Hogy nem vertél meg vajon Pintót a dánok? :) Ez a nagy kérdés. Egészen durva, egyben újító jelenet, bár minden bizonnyal egyszeri poén.
-
[4] HellasVeronaFC 2011. 05. 24. 6:31
@matthe07: Az az adat elkepzelheto h merfoldben van megadva...
-
[5] Fletcher82 2011. 05. 24. 8:09
tényleg ennyit futottak azon a meccsen..
megnéztem pár meccs adatát és ez km-ben van...atyaég...
a visszavágón már "rendes" adatok vannak...vagyis 11-12km-ek... -
[6] Kövi_akovike 2011. 05. 24. 8:30
@HellasVeronaFC: A csíkok fölötti "mt" szerintem métert jelent. Persze nem 100%.
-
[7] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 9:16
Köszönet az írásért, ismét egy üde színfolt a sok hülyeség között (ami a Barcelonáról olvasható).
Normális Barca-meccseken bőven 10 kilométer fölött futnak a játékosok, de az a BL-elődöntő odavágó ilyen szempontból egy elképesztő meccs volt, amilyet még nem láttam. (Nem negatív vagy pozitív értelemben mondom. Tényleg hihetetlen volt.)
A sahtaros videó óriási. :-D
-
[8] giacinto2 2011. 05. 24. 9:24
erről a Pinto-féle köcsögségről lemaradtam anno. undorító féreg, valszeg vmi rokona lehet Buszkex-nek.
de miért nem állították ki?
-
[9] Pig_Bodine 2011. 05. 24. 9:43
Nem állom meg, hogy ne pontosítsak kissé:
"mégsem vitathatja senki, hogy az az igazi, ha a döntőt a világ KÉT legjobb csapatának részvételével játsszák"
Persze én örülök, hogy nem a United a favorit -- 2009-ben sem jött be a nagy dicsőítés.
Azért nagyon remélem, hogy a barcelonai királykisasszonyok oldalát is megnyomja a borsószem. -
[10] Építők 2011. 05. 24. 10:05
off:
eközben angliában:sportgeza.hu/futball/2011/05/24/giggs_fel_evig_dugta_a_big_brother-sztart/
nice job kiddo, biztos jó érzés most suliba menni a srácaidnak...
-
[11] Tikamester 2011. 05. 24. 10:13
Érdekes poszt, köszönet érte. Kíváncsian várom, hogy mit hoztok még ki ebből az indításból :).
„Az elmúlt három szezonra […]komoly ellenféllel találkozik.”
heinrich, itt mindkét állítás túlzás; biztos az idő szépíti meg számodra, és azért ;). Az elmúlt 2 szezonra, tehát az előzőre és a mostanira, nem többre mondható el, hogy a ki lehet elég a Barcelona ellen kérdés dominálja. A mire menne a Barca komoly csapatok ellen mantra pedig csak az előtte év kedvenc lúzerfordulata volt.
Azt szerintem exponáljuk, hogy a Barcelona első csapata 2 év alatt 3-szor nem tudta megverni a Kazanyt (sőt egyszer röhejes módon ki is kapott). A fiatalok viszont simán.
Az már csak a bitagyú ellendrukkerek számára kérdés, hogy Busquets mit keres a Barcelona kezdőjében – ok, azt adom, hogy sajnos ilyenből van több :( -
[12] feketevipera 2011. 05. 24. 10:15
@Építők: nyilván most szégyelli is magát, hogy ilyen keményen megadtad neki
Lesz ilyen írás a MU-ról is?
-
[13] Szuperisten 2011. 05. 24. 10:17
@Pig_Bodine:
A Barca profibb csapat annál. Guardiola egy dologban jó, és az az, hogy nem engedi meg azt, hogy a játékosaival elszaladjon a ló.
Hidd el, torkon szarják, hogy ők a favorit.
Ráadásul, jó az időzítés is. Abidal és Adriano már formában lesznek.
Alex F. azt mondta, hogy 2009-ben nem volt olyan jó mert hiányzott Darren Fletcher. Na és a Barcából kik hiányoztak? Alves,Abidal.
Toure kellett a védelembe....még most is kiráz, a hideg attól amiket művelt.
Iniesta sérülten játszott. De annyira sérülten, hogy az orvosok azt is megtiltották neki, hogy erőset rúgjon a labdába. Ennek nem engedelmeskedett és egyetlen egy lövés miatt a következő szezonban egy meccsen sem tudott egy fél időnél többet játszani. -
[14] heinrich - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 10:40
@Pig_Bodine: jogos, de ez most csak a Barcáról szólt, @feketevipera: viszont délután jön a MU-ról is.
-
[15] eckyt 2011. 05. 24. 10:41
fütyülős jelenet volt már úgy is h a szurkolók és úgy is h a védők fújták be a nemlétező lest. előfordul.
murinnyó real-ja ellen egy szűrőnek sokat passzolni meg nem nagy kunszt. amúgy fiatalabb korába Xavi is hasonló szerepkört tolt a középpályán azzal a különbséggel h a védelemig nem lépett vissza.
szerintem simán verhető ez a barca. csak futásra kell őket kényszeríteni mert nincsenek hozzászokva. meg ha agresszívan letámadják a védőket az is jó. főleg ha Mascherano is védőt játszik. Rooney agresszív stílusa Giggs [énisfélrequrnékahelyébe] esze és Ferdinand söprögetős játéka simán megfoghatja a törpéket
-
[16] PrawoJazdy 2011. 05. 24. 10:44
Szerintem ezek a passzpontosság- és egyéb adatok csalókák lehetnek. Van egy tippem, hogy egy kevésbé szoros meccsen kevésbé szép adatokkal találkoznánk. Ezeket úgy is lehet értelmezni, hogy a barca tevékenysége jobbára kimerült a védelmen belüli passzolgatásban. Ennek ellenére azt el kell ismerni, hogy Busquetsnek nagyon fontos szerepe van a csapatban, annyit hozzátéve, hogy ettől szerintem nem lesz klasszis, olyat nem fogunk látni, hogy ő húzza ki a szarból a barcát, pl.
Hihetetlen, hogy nem unjátok még a van Persie-s témát, de legyen: minden meccsen lenne alsó hangon plusz 5-6 sárga, ha valóban következetesen és mérlegelés nélkül alkalmaznák a szabályt. Ha egy szabályt egy adott esetben betű szerint betartanak, de máskor nem, az ugyanúgy jogtalanság. -
[17] Szpáhi 2011. 05. 24. 10:49
csak engem izgat jobban az átigazolási szezon kezdetét megelőző felhajtás, mint a Bl-döntő?:)
-
[18] Endoscope - http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 10:55
"A Barcelona mindenesetre ott lesz a Wembleyben. Nem azért, mert Guardiola nagyobb taktikus, vagy mert Pepét most kiállították. Azért lesz ott, mert egyelőre összességében jobb, komplettebb csapat, mint a Real Madrid, sokkal jobban hozzá vannak szokva ezeknek a meccseknek a feszültségéhez, és bár Mourinho nagyon jó (és főként hatékony) úton jár, még nem tart ott, hogy megkérdőjelezhetetlenül Európa legjobbja legyen a Barcelona helyett."
Ez az egész idei BL idény (Barcelonára vonatkozó) legsommásabb megfogalmazása. Az összes többi (beleértve a "987693 passzból 987691 sikeres" szintű statisztikákat) teljesen felesleges szócséplés.
-
[19] feketevipera 2011. 05. 24. 10:59
@heinrich: thx Henrik!
-
[20] Tikamester 2011. 05. 24. 11:07
@PrawoJazdy: ez kurva jó, már az IrReal elleni BL elődöntő odavágó sem szoros meccs :). Innem már tényleg csak egy lépés a nem találkozott még komoly csapattal lúzerfordulat :). Nem állítom, hogy Busquets az én fogalmaim szerint klasszis, de kíváncsi lennék, hogy a te fogalmaid szerint ki a klasszis, és mit jelent nálad a szarból kihúzás. Ha gólszerzést vagy gólpasszt, akkor nehezen is csinálna ilyeneket vkp-ként ;).
@Szpáhi: Téged biztos nem, mert akkor nem itt kommentelnél, hanem valahol egy átigazolási topic-ban..
-
[21] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 11:15
kábé óránként ötlik fel bennem a gondolat, hogy jobb lenne, ha ki sem állnánk. Meg az, hogy én minek kínzom majd magam azzal, hogy megnézem a döntőt?
Az efféle posztok sem segítenek a hangulatomon, gyakorlatilag nem tudom elképzelni, hogy lehet ezeket megverni. Leginkább sehogy.
-
[22] Fletcher82 2011. 05. 24. 11:21
@Everred:
Még szerencse h Fergie másképp gondolja:) -
[23] Fletcher82 2011. 05. 24. 11:22
@Everred:
Bár ha az idei szokásos Carrick-Giggs kettőssel megyünk neki középen akkor a meccs elején csatlakozom hozzád:) -
[24] HajjaMennyeninnen 2011. 05. 24. 11:23
Az utóbbi időben számomra csak egy érdektelenebb párosítású BL döntő volt a Chelsea-Man utd. Persze azért valszeg belenézek, mert gyarló vagyok.
-
[25] galedki 2011. 05. 24. 11:28
dehát akkor Buszkecc az igazi mágus, a nagy matador, az írányító... hisz mindenkinek ő osztja a lasztit.
-
[26] zoli29 2011. 05. 24. 11:29
"el is kereszteltük őket [a Sahtar-t] Kelet-Európa MKB Veszprémjének"
Ami továbbra is egy képzavar.
Szerintem "a labdarúgás MKB Veszprémjére" gondoltatok. ;)
-
[27] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 11:31
@giacinto2: hülye vagy? barszást kiállítani? nézd meg a szabálykönyvet, ezzel kezdődik, hogy ilyet nem teszünk. akkor se, ha dzseki csent megszégyenítő mozdulattal rúgja le valamelyik állat, akarom mondani űrfocista az ellenfél fejét. (érthető, hogy a faszba merészel támadni bárki is a barsza ellen? úgy kell neki, rúgják csak le a fejét)
ugyanígy teljesen emberi, izé, űrfocista dolog feldobálni magunkat, vagy az el nem érhető lasztit a közönség közé lőni, vagy veszett helyzetben felöklelni a labdát megszerző védőt. -
[28] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 11:32
@Everred: de, álljatok azért ki, a bíró majd úgyis leküldi azt, akire nincs szükség :)
-
[29] galedki 2011. 05. 24. 11:35
@Építők: szerintem büszkék az apjukra. :) egy lány, egy fiú. :)
-
[30] matthe07 2011. 05. 24. 11:35
@gomez takarodj (sunnyalbion): Te miket beszélsz?! Pontosan azt fogja leküldeni, akire szükség van! :D
-
[31] Szpáhi 2011. 05. 24. 11:36
@Tikamester: nincs semmi új dolog, amin lehet rágódni az a baj:) Neuer-ügy jövő héten, Boatengről semmi hír, Rafinháról pedig nem akarok tudni. szóval ráfanyalodtam _a világ KÉT legjobb csapatának összecsapására_ (aka. fodball-ünnep)
:) -
[32] Szpáhi 2011. 05. 24. 11:40
egyébként ezzel az egésszel az a baj, hogy a MU döntőbe jutásával megvan a meglepetés, de a végkimenelt ugyanúgy meg lehet tippelni, mint az idei BL-meccsek kb. 90 %-ánál. Mindenki sejti, hogy mi lesz ennek a vége, de azért reménykedik hátha lesz valami váratlan fordulat, de nem lesz. A barca ezt be fogja húzni, mert jobb csapat.
-
[33] galedki 2011. 05. 24. 11:42
akkor ekézzük az aktuálist! :)
nem tudom, miért gondolják egyesek, hogy egy valóságsós bigét olyan könnyű ugráltatni körbe Angolhonban... fél évig. szvsz nagy mágus Giggsy boy. -
[34] zoli29 2011. 05. 24. 11:43
Van benne igazság. Én egy 30-35% esélyt mégis adnék a MU-nak. Ferguson-faktor, kvázi hazai pálya - ezek kavarhatnak bele a papírformába.
-
[35] galedki 2011. 05. 24. 11:43
a csaj írathatna egy útikönyet az angol foci fellegvárairól.
-
[36] parawil 2011. 05. 24. 11:53
@galedki: hát ez az, jó nagy logisztikai feladat volt ez
és utána mindig meg is kellett még kúrnia
és ez eddig csak az az 1 csaj, amelyikre fény derültjó dolog ez a twitter, rioferdy-ék tolhatják most az ipart Giggs helyett is:DD
-
[37] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 12:05
@Szpáhi: azért talán mégse akkora szenzáció a United döntőbe jutása, bár tény, én se adtam rá egy morzsányi esélyt se. de a Chelsea legyőzése után lehetett rá számítani. Meg hát ha ez meglepetés, akkor mi nem lett volna meglepetés? A Barca-Marseille döntő?
Az mondjuk biztos, hogy egyoldalú döntő lesz. ha megússzuk megint egy 2-0-val, már nem leszek annyira szomorú.
-
[38] pattopo 2011. 05. 24. 12:14
@Fletcher82: Fergi azért kapja a pénzét, hogy másképp gondolja.
-
[39] galedki 2011. 05. 24. 12:15
@parawil: biztos ezért volt sokszor csere, hogy bírja a meccs után is a gyűrést.
-
[40] zoli29 2011. 05. 24. 12:17
"ha megússzuk megint egy 2-0-val, már nem leszek annyira szomorú"
Előzetesen semekkora arányú vereséggel nem egyeznék ki. A meccs után, a játék képének fényében lehet, hogy én is ezt fogom mondani, de a meccs előtt, MU-szurkolóként...? :(
-
[41] galedki 2011. 05. 24. 12:25
mit izgulnak a MU-sok, a Sire már a vulkánt is megbundázta...
-
[42] Szpáhi 2011. 05. 24. 12:26
@Everred: olyan tekintetben meglepetés a Manutd döntőbe jutása, hogy inkább vártam volna oda a cselszit vagy a realt vagy - akár- az inter-bayern párharc győztesét, még a nyolcaddöntők előtt. Az elődöntők sorsolása után persze ez már a papírforma volt. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, hogy a Schalke elődöntőbe jutása meglepetés volt, de aztán az az eredmény jött, amire a legtöbben számítottak. Csak a különbség lett khmm nagyobb a vártnál.
-
[43] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 12:26
@zoli29: nem is azért, csak ez tipikusan az a meccs, amiben benne van egy 5-0 vagy 6-0 is, amit nehezen hevernék ki.
ez a szezon szépen alakult, megnyertük a bajnokságot, bejutottunk a BL-döntőbe, ne rontsuk el a végét valami katasztrofális vereséggel.
-
[44] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 12:28
@Szpáhi: mondjuk az Inter és a Bayern is jóval gyengébb volt idén a Unitednál, mindent összevetve. Bár tény, ez leginkább a negyeddöntők során derült ki, addig számomra sem volt egyértelmű, sőt.
-
[45] takaróléc 2011. 05. 24. 12:28
@zoli29: A "Sahtar Kelet-Európa MKB-Veszprémje nem képzavar, hanem vicc. Lásd: Beethoven a zene Mozartja.
Azért lehet, hogy az izlandi vulkán megint bekavar. Sokak szerint az Inter is annak köszönhette a tavalyi döntőt, hogy a Barca két napig buszozott a meccs előtt Milanóba. Most meg lehet, hogy a kikötőből mennek majd egyenest a pályára. -
[46] zoli29 2011. 05. 24. 12:31
Meccs előtt akkor sem mondok (nem is gondolok) olyat, hogy kiegyeznék egy 0:2-vel. Miközben én is tisztában vagyok vele, hogy a realitás az, hogy a Barca behúzza.
-
[47] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 12:32
@takaróléc: most azért van idejük, elindulhatnak akár holnap is. Arról nem is beszélve, hogy gond nélkül elrepülhetnek mondjuk Párizsba, és akkor csak onnan kell buszozni. De lehet, hogy a franciáknak van valami még közelebbi repterük Angliához, ezt nem tudom.
-
[48] Szpáhi 2011. 05. 24. 12:35
@Everred: a kiállított kezdők alapján szerintem nincs nagy különbség. Csak a bajoroknál és Milánóban (meg Londonban) az edzők sikeresen levitték a béka segge alá a csapatot, Fergie pedig kihozta a sajátjaiból a maximumot. Ezért pedig nagy respect jár az öregnek.
-
[49] oregtrafford 2011. 05. 24. 12:35
@Everred:
Vagy Párizsból akár vonatozhatnak is, pár óra alatt ott vannak. Ma már szerintem nem téma Európán belül egy ilyen út. -
[50] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 12:38
@Szpáhi: én is így értettem.
-
[51] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 12:43
@matthe07: hát persze, mert te fodball-gyalázó módon nem a barsza szempontjából nézed a dolgokat. :)
-
[52] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 12:47
@oregtrafford: viszont milyen jól lehet picsogni ezen is, hogy bezzeg vonatozni kellett. (ha kell)
-
[53] Geordie - http://stanleycup.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 12:48
@takaróléc: a "sokak" alatt pár elvakult Barca-drukkert értesz ugye? :)
A realitás egyébként sztem is 1-2 gólos Barca siker, de egy meccsen megfoghatóak, ahogy láttuk azt már többször is, idén pl. a Realtól. Mázli kell hozzá és maximális koncentráció 90/120 percen keresztül, de nem megoldhatatlan. Impossible is nothing :)
-
[54] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 12:52
@Geordie: igen, elképzelhető, hogy a United nyer, ha...
1. a United tökéletes napot fog ki, a Barca a szezon legrosszabb napját
2. Van der Sar ihletett formában véd
3. szerencsénk van
4. angolbarát bíráskodás van
5. a United minden helyzetét belövina, ha ez mind meglesz, akkor lesz egy 5-10 százalék esélyünk nyerni.
-
[55] Geordie - http://stanleycup.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 13:03
ennyire nem vészes a helyzet :) sztem nyernek, ha
1. a MU jól játszik, a Barca pedig önmagához képest rosszul (nem kell sarkítani, gondolj csak a Király-kupa döntőre, ahol a Real jól játszott ugyan, de nem kiemelkedően és a Barca sem volt kirívóan rossz, csak magukhoz képest tompa és erőtlen)
2. VdS jó formában, VV a megszokott formájában :)
3. a szerencsét adom
4. nem kell angolbarát bíráskodás sem, csak annyi, hogy a bíró ne egye meg a Busquets & Co. Jászai Mari-díjas társulatának minden egyes műesésést és Oscar-gyanús alakítását
5. a helyzeteiket jó százalékkal értékesítik
6. megfojtják a középpályát, ahogy anno a Chelsea és az Inter tette.ennyi. szerintem :)
-
[56] zoli29 2011. 05. 24. 13:03
Az, hogy MU-szurkolóként szándékosan és túlzóan alulértékeled kedvenc csapatod esélyeit, csak azért, hogy ezzel az objektív, józan, hidegfejű szurkoló látszatát keltsd = nem menő. ;)
-
[57] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 13:07
Ezt a Pinto szituációt nem vágom: Olyan hangot adott ki mintha síp lenne és olyan hangosan, hogy a 30 méterre álló dán azt hitte, hogy a spori volt?
Amúgy tipikus Barca eszköz, a felsőbbrendű eszmeiség...
Busquets statjai szerintem semmit mondóak, a Barca játékában pont ő az akit senki nem zavar, mert máshol zajlik a meccs, egyszerűen keresztül megy labda rajta. Zanetti is 90% pontossággal szokott passzolni, mert mindig biztonsági megoldást választ. Egyébiránt több meccs statisztikáját megnéztem Én is, az Inter a legtöbbet az egyik középhátvéd szokott passzolni (Samuel), egy másik esetben meg Mariga passzolt a legtöbbet és legpontosabban.
A Barca rendszer így épül fel, ettől függetlenül ez a stat nem bizonyítja, hogy Busquets valami olyat csinál amit mondjuk másik 5 átlagos középpályás ne csinálna meg. Alapban az nonszensz, hogy Yaya Touré és Maschernao nem fér be a helyére, innentől nekem senki nem tudja beadni, hogy Busquets kizárólag a játéka miatt van a pályán.
-
[58] zoli29 2011. 05. 24. 13:13
Én nem is értem, Yaya Toure-t egyáltalán miért engedték el.
-
[59] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 13:18
@Everred: "gyakorlatilag nem tudom elképzelni, hogy lehet ezeket megverni. Leginkább sehogy."
Ajánlom megtekintésre a Chelsea-Barca 1-1 illetve az Inter-Barca 3-1 meccseket. Ott a képlet.
Bár az MU szerintem a Essien - Ballack/Cambiasso - Motta tengely megfelelő alternatívája miatt fogja bukni a döntőt, ha bukja. Egyébként minél tovább húzza az MU annál jobbak az esélyei, ugyanis a Barca nincs hozzászokva a 90.percekhez a hosszabbításokhoz meg pláne...
Amúgy ha ezt a meccset is megfújják a Barca irányára végtelenül elleszek keseredve....
-
[60] Geordie - http://stanleycup.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 13:21
@zoli29: miért, miért? hát tud Yaya Touré ilyen hiteles alakítással földre rogyni és fetrengeni. Tehetségtelen kókler :)
-
[61] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 13:23
@Reiko: jó, úgy értettem, hogy az a kérdés, a United hogy tudja megverni őket. Giggs mint Essien - nem igazán látom.
a 3-0 a realitás, kihozhatjuk szorosabbra, de lehet belőle 6-0 is.
-
[62] zoli29 2011. 05. 24. 13:23
"gyakorlatilag nem tudom elképzelni, hogy lehet ezeket megverni. Leginkább sehogy."
Ezt támasztja alá, hogy a Real sem tudta őket megverni a Király Kupa idei döntőjében, sem az Inter a tavalyi BL-elődöntőben.
-
[63] zoli29 2011. 05. 24. 13:25
Sőt, 8:0 is lehet belőle!
-
[64] Lathor 2011. 05. 24. 13:27
Bármelyik meccsen bármelyik kapus védő vagy aki épp hátul van integet lesgyanús helyzetben.
Ha Pinto bárhogy sípolt és ezt hallotta akkor azt is hallotta, hogy szemből jön ahol tuti nincs spori, háta mögül valamelyik néző átverhette, de Pinto "sípját" vagy nem hallja, vagy azt is hallja, hogy szemből jön.
Kivéve ha valami hallási rendellenessége van, de azt nem hinném. -
[65] halareaal 2011. 05. 24. 13:38
@Lathor: aha, valószínű, hogy egy 90ezres stadionban, miközben alighanem 100%osan a labdára és a védőkre koncentrál, majd rögtön meg tudja állapítani, hogy honnan jött a síp:). főleg, ha ő is tudja, h akár les is lehet a szitu, és "várja" h jön-e sípszó.
a védők pedig nem azért integetnek lest, mert azt hiszik hogy ettől majd megáll a csatár, és ők szépen elveszik tőle, hanem hogy nyomást gyakoroljanak a bíróra/partjelzőre vagy egyszerűen csak reflexből. Pintonak vajon mi lehetett a célja?:) -
[66] takaróléc 2011. 05. 24. 13:46
Semmi párizsi vonat, már ma este elrepülnek Londonba, nehogy bekavarjon a vulkán.
Bousquets ügyben itt egy elemzés:barca.blog.nepsport.hu/archives/2011/01/26/Busi/
Ja, és ő az a vkp, akivel a spanyol válogatott két kapott góllal lehozta a nyári VB 7 meccsét. Guardiola szerint mindenütt stabilitást teremt. És ehhez még nagy színész is. :)
-
[67] elmyd85 2011. 05. 24. 13:50
@Everred: No offense, de szerintem oltári nagy butaságokat írsz....
1. Nettó hülyeség
2. A szezon 50%ban így védett
3. A Barca se lenne a döntőben egy kis szerencse nélkül (senki sem lenne)
4. Nem lesz
5. Foci közhely, mindenhol el lehet sütni...(megjegyzem ebben nem olyan rossz a MU)Szerintem Te csak babonából csinálod ezt a károgást... amivel nincs is baj ha te erre gerjedsz, csak egy kicsit unalmas már.
-
[68] 10XAVI10 2011. 05. 24. 13:51
azt nem értem, h Busquets mivel zsarolja Del Bosquet, h állandó kezdő az eb vb-győztes spanyol válogatottban...:) mert a Barcában a katalán vére miatt kezdő, ez fix, más oka nem lehet:)
valaki?
-
[69] Lathor 2011. 05. 24. 13:55
@halareaal:
Pont ez az eset is mutatja, hogy a csatárra is nyomást gyakorolnak az integetéssel, egy Inzaghi ellen nem működik, de egy kevésbé rutinos, kissé lámpalázas csatár ellen működhet. -
[70] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 13:56
@elmyd85: az igaz, hogy Van der Sar a szezon nagy részében úgy védett, én sem miatta aggódom elsősorban.
Nem is arról van szó, hogy szerencsével jutottunk döntőbe, hanem hogy a döntőben lesz rá nagy szükség egy erősebb csapat ellen.
Helyzetkihasználásban tényleg jók voltunk idén, itt arra akartam utalni, hogy olyan sok nem lesz belőlük, mert 30 százalékos labdabirtoklással nehéz egymás után kidolgozni a ziccereket.
A bíráskodást meg majd meglátjuk, ne azon múljon.
-
[71] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 13:59
@10XAVI10: Arra gondolom már nem emlékszem agyhalott barátom, hogy Sneijder (az egyiket biztosan, de lehet mindkettőt) róla adta a gólpasszal egyenértékű labdát Robbennek a döntőben. A jó Busquets. Az alibi passzok az üres területen való álldogálás és az arany-gibbon díjas színészkedések félistene...
Egyébiránt Busquets valószínűleg azért fér el a Barcaban és a Spanyol válogatottban is ilyen szépen, mert végig náluk van a labda, ergo nem nekik kell védekezniük....
-
[72] zoli29 2011. 05. 24. 14:00
"Szerintem Te csak babonából csinálod ezt a károgást... amivel nincs is baj ha te erre gerjedsz, csak egy kicsit unalmas már."
Ámen.
-
[73] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 14:01
Két éve álomdöntő volt ez, idén a legkevésbé sem. A MU persze MU, meg Fergietudja, tudjuk, de a sima helyzet, hogy az idei Barca az idei Manchesternél másfél körrel előrébb jár.
Lehet bízni angol részről: Wembleyben, mentális dolgokban, hagyományos erények stb., stb., de ettől én még egy sima meccset várok. Persze attól szép az élet, hogy tévedhetek is.
-
[74] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 14:04
@10XAVI10: Egyébiránt Az EB-n Marcos Senna játszott végig, Alonso volt a cseréje...de hát honnan is tudná ezt egy magad fajta divatmajom.
-
[75] imici77 - http://utwenger.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 14:07
ha nem hallotta volna a sípszót, valószínűtlen, hogy ilyen megoldást választ.
ezredszer:
jobbal is el meri lőni a labdát, nem kicsit, nagyon.ezredszer:
nem az a baj, h kiállították, hanem, h a másik oldalra nem történt semmi, ugyanazokért. -
[76] Tikamester 2011. 05. 24. 14:08
@Everred: ez viszont rohadt nagy túlzás. Az 5-10% is valóságtól elrugaszkodott. Hagyd már abba ezt a sírást, baszki, tiszta zöldségeket írsz :).
A csapatodnak még csak nem is kellemetlen az ellenfél (az MU-nak nem kell labdabirtoklás, azzal ellenük a Barca nem sokra megy).@gomez takarodj (sunnyalbion): itt egyedül te picsogsz. Egyébként konkrétan mi bajod van? Otthagyott a csajod / nem sikerült az érettségid / kiskorodban molesztált valaki (Barcelona-mezes) / a válság miatt a fater nem tudja fizetni a verdát / elvesztetted a munkád, és kurvára unatkozol, vagymi? Egy rossz szót nem szólt senki a csapatodra, mégis pörögsz itt, hogy köcsögbarca, már hetek, hónapok óta.
-
[77] zoli29 2011. 05. 24. 14:12
"Hiába" nyerték meg a spanyolok a vb-t (jó, ez hülyén hangzik), Senna hiánya nagyon látszott a csapatjátékukon. Az eb-n, Senna-val sokkal szebben és hatékonyabban játszottak.
-
[78] halareaal 2011. 05. 24. 14:35
@Lathor: miért mutatná azt? Pinto nem integetett, hanem sípolt. integetéssel mindenhol találkozni, nem kell ahhoz rutinosnak lenni, h ne álljunk meg tőle. ez látszik abból is, hogy ahhoz képest h minden meccsen integetnek, hányszor állnak meg kifejezetten emiatt a csatárok...szinte soha. szóval továbbra sem hiszem, h ez lenne az integetés célja, sokkal inkább a partjelző befolyásolása. plusz ugye amikor a beragadó védő inetegetni kezd, sokszor úgyse tud már mást tenni. itt viszont Pinto egyértelműen a játékost akarta megtéveszteni.
egyébként pedig amellett, hogy sztem ott helyben szinte lehetetlen kiszűrni, hogy épp a pálya melyik pontjáról jött a síp, van Persie esetében láttuk mi történhet ha biztos ami biztos alapon továbbviszi... szóval ebben a helyzetben a csatár nem hibáztatható.
de amúgy attól függetlenül, hogy a csatár mit csinált, nagy sportszerűtlenség volt. bár ennek ellenére is poén sztem. -
[79] Tikamester 2011. 05. 24. 14:40
OFF
heinrich, javaslom, hogy legközelebb az ilyen posztot inkább a som un-ra tedd ki! Az ottani társaság örülne, hogy van végre poszt, kommentelnénk is hozzá, rizla meg vendégszerzőként vezethetne fel téged :)))), mindenki jól járna. (benito meg kiírhatná magából az ott gyűlő fikaposztot :), vagy donnelly-nek séróból jön néhány bekezdés, azt cincálhatnák az ellendrukkerek) -
[80] heinrich - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 14:44
@Reiko: Mascherano kb minden második labdát elad, csak Momo tudja alulmúlni :)
-
[81] halareaal 2011. 05. 24. 14:45
@zoli29: hát azért azt nem mondanám, hogy feltétlen Senna hiányzott, főleg nem a mostani, aki bár még mindig jó, de már messze van a 2008as szintjétől (ami amúgyis kb pályája csúcsa volt). más szerkezetben játszottak a vbn, mint az ebn, Senna heylére ugyanis ketten jöttek, Busquets és Alonso. bár sztem mindketten jók voltak, kicsit túl volt biztosítva a középpálya. a kevésbé látványos játékot előbb vezetném vissza egy jó Silva hiányára, mint Sennáéra. plusz ugye Xavi gyengébben játszott, Torres értékelhetetlen volt.
sokkal szebben meg hatékonyabban amúgysem játszottak összességében, kivéve az oroszok elleni két meccset. a döntő hasonló volt, az olaszok ellen meg 11esek is kellettek. -
[82] Lathor 2011. 05. 24. 14:47
@halareaal:
Szerinted lehet olyannal értelmesen vitatkozni aki a tényeket tagadja, ott van a videón, hogy integetve rohan vissza a kapuba, ezt nem látod, gondolom egy sípot viszont látsz a kezébe, részemről lezárva. -
[83] zoli29 2011. 05. 24. 14:53
A lényegben egyetértünk, vagyis hogy a 2008-as csapat játéka látványosabb volt.
Bennem az maradt meg, hogy Senna elképesztő stabilitást és részben fazont (ehhez persze Silva is kellett) adott a középpályának, a vb-n viszont (Alonso-val és Busquets-szel) már nem ugyanezt a benyomást keltette a spanyol középpálya. -
[84] smartdrv 2011. 05. 24. 15:09
@takaróléc: Barcelonából fél nap alatt luxuskörülmények között el lehet jutni Londonba TGV-vel. ennyit erről
-
[85] ladlac 2011. 05. 24. 15:09
A szájhabzásnak nem ülök fel, lassan kezdem megérteni a trollface elnevezésű képet. :DDD Leírod, hogy Barca, hogy és a kommentelők fele átváltozik.
A "hogy lehet megfogni a Barcát?", "Chelsea - Inter féle középpályás játékkal" válaszok csak félig jók, ugyanis ezeken Iniesta vagy nem, vagy nem a szokott helyén játszott.
Egyébként MU győzelemre tippelek, VdS utolsó meccse, plusz túl nagy divat a Barca, ez nem jelent jót az álmoskönyv szerint.
-
[86] smartdrv 2011. 05. 24. 15:12
@zoli29: sőt, a Herculestől is kikaptunk
-
[87] 10XAVI10 2011. 05. 24. 15:16
nem azt írtam, h játszott az eb-n, hanem h állandő kezdő a jelenlegi eb és vb győztes csapatban...
kopp:)
-
[88] 10XAVI10 2011. 05. 24. 15:19
akkor varga józsika is kezdő lehetne a Barcában és a spanyol válogatottban, mert mindig náluk van labda...
hát ez kész:)
-
[89] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 15:33
@heinrich: Az lehet, de labdaszerzésben, szerintem nem sokan vannak előtte, sőt lehet, hogy senki. Anno gyönyörűen ki lett találva, hogy az általa megszerzett labdát, Alonso játszotta meg.
Azért Mascherano saját stílusában sosem volt vita téma, mindig is egyértelmű skilljei voltak. Busquets amúgy, tény és való, hogy egy megbízható szürke eminenciás, de valljuk be ebbe a Barcaban nincs nehéz dolga és nincs a legfontosabb láncszemek között sem.
Párharcot ember nem látta még megnyerni, sőt az első kontaktnál már repül is, fekszik, visít, vonyít. Labdaszerzései meg kimerülnek abban, hogy a 2-3 ember által körbe vett, kiszolgáltatott embertől néha-néha elveszi a bogyót.
Taktikailag meg annyi szerepe, hogy ott ahol a madár se jár az üres területre helyezkedik, mert a BArca ellen mindenki visszahúzódik a saját térfelére, minő meglepetés mikor Xavi nem tudja hova passzolni, neki adja vissza. Így jön össze 70 millió passz hozzá és tőle, amiknek a rizikófaktora 0,03%, hogy nem sikerül.
Analóg azzal, hogy nyugodtan állhat Valdes a Barca kapujában, nincs nyomás, teher és teljesítmény kényszer alatt az ember, mert az ellenfél jórészt nem támad.
-
[90] halareaal 2011. 05. 24. 15:35
@Lathor: bocs azt akartam írni, hogy nem az integetés volt a lényeg, senkit sem az zavar. a sportszerűtlenség a sípolás volt, ami csak a játékos megtévesztésére irányulhatott, ez elég egyértelmű. egyébként azt sem tudom, hogy te min vitatkozol egyáltalán, Pinto elkövetett egy (végeredményét tekintve elég súlyos) sportszerűtlenséget, az sem mentené fel semennyire sem, ha a csatár hibáztatható lenne, amiért megállt (bár ahogy írtam több okból sem az).
-
[91] ladlac 2011. 05. 24. 15:42
@Reiko: Meddig tudod fokozni a hülyeségeidet? :DDD Egy ideje ha szóba kerül a Barca, eléggé elveszted a realitásérzékedet.
Nyilván semmi extra nincs abban, hogy félidőnként kétszer jön feléd a labda, de akkor bravúr kell, mert ki vagy szolgáltatva. Ezért volt tele a csapat zseniális kapusokkal Zubi és VV között.
-
[92] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 16:00
@Tikamester: ha tudnád, hogy mindez együtt, képzelheted.
vicces, hogy naplót vezetsz a kommentelési szokásaimról. vegyem megtiszteltetésnek?
(ennyire ráérsz, mert elhagyott a csajod, apu fizeti az életed, satöbbi faszságok)ha esetleg az érdemi résszel is foglalkoznál, hogy miért szabad barsza kapusnak fejet lerúgni, az már nem is te lennél?
-
[93] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 16:02
@ladlac: "Nyilván semmi extra nincs abban, hogy félidőnként kétszer jön feléd a labda, de akkor bravúr kell, mert ki vagy szolgáltatva."
Milyen bravúrokra gondolsz, Van persie góljára pl?
A párhuzam arra szolgált, hogy Valdes nyeri vödör számra a Zamora díjakat, mégsem gondolja senki azt, hogy a Ő legjobb a kapus világon, sőt még a szűk elitben se tartja senki számon. Analóg Busquets esetével. Ez csak egy vélemény, meg is lehet cáfolni. Bár arra nem szokásod vetemedni.
-
[94] ladlac 2011. 05. 24. 16:21
@Reiko: Miért cáfoljam? Megtették ezt többen is Busquets esetében, le sem szarod ezeket, csak jön a szokásos, semmire nem jó, semmit nem csinál, és még színészkedik is "elemzésed".
Valdés esetében sikeresen felhoztad a szezon egyetlen bakiját, ez tényleg perdöntő. A Zamora-díjat pedig nem a legjobb kapus, hanem a legkevesebb gólt nyelő kapja. Remélem érzed, hogy nem ugyanaz.
És ez még mindig nem egyenlő azzal, hogy olyan hatalmas játékosokról beszélünk, csupán kurva nagy túlzás, amennyire semmibe nézed őket. Valdés például abszolút kiegyensúlyozott, évek óta. Közel nem voltak olyan mélypontjai, mint Cechnek vagy Julio Césarnak.
De inkább legyen egy jól teljesítő, semmibe nézett Valdés a csapatban, mint egy elismert Rüstü, aki szépen be is égett, mint előtte oly' sokan.
-
[95] Tikamester 2011. 05. 24. 16:34
@gomez takarodj (sunnyalbion): Ne, egyáltalán ne vedd megtiszteltetésnek :). Ha valaki rendszeresen faszságokat irkál, az feltűnik. De mindenkihez türelemmel közelítik, próbálom megérteni, hogy mi a baja, elmagyarázni neki, ha valamit félreértett, infot adni arról, amiről neki nincs elég, stb.
Tehát: melyik Barca kapus rúgott kit fejbe mikor?
És természetesen elnézést, ha összekevertelek valakivel / hozzád kevertem valakit! Kevés ember van, akihez személy szerint kötöm a kommentjeit, sokszor csak azt jegyzem meg, hogy valaki írta az nst-n, vagy adott szurkolói csoport tagja (vagy konkrétan még az lehet, hogy g betűvel kezdődő nick-ű, avatar nélküli kommentelő – ilyenből is több van), és Bayernesek mostanában feltűnően sokat fújnak a Barcára. -
[96] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 16:48
@Tikamester: azt nem állítom, hogy nincs legalább négy negatív megnyilvánulásom a barszáról az elmúlt hónapban, de ott még nem tartok, hogy az összeset én írjam :)
(ugyanakkor én is keverem a hozzászólókat, mert hál' istennek nem tananyag, hogy ki mit mikor. viszont 10xavi10-en kívül másnak nem is szólok be.)egyébként kérj, és adatik, áll már a bibliában is:
www.youtube.com/watch?v=o37WMwTxtho
szerintem instant piros, semmivel sem indokolható, durva szabálytalanság. (egy lábat el nem érő "belépővel" párba állítva meg pláne érdekes)(én úgy vettem észre, nem csak a bayernesek fújnak, hanem vannak a barszások, és vannak a mindenkimás :)
-
[97] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 16:51
@gomez takarodj (sunnyalbion): (egyértelmű gólhelyzet, egyértelműen utsó ember, egyértelmű szabálytalanság, a labdához köze nincs.)
-
[98] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 16:52
@gomez takarodj (sunnyalbion): "én úgy vettem észre, nem csak a bayernesek fújnak, hanem vannak a barszások, és vannak a mindenkimás"
Vö.:
"Éveken keresztül tartotta magár a mantra, hogy mit tud ez a csapat, ha igazán komoly ellenféllel találkozik. Mostanra ez megfordult, és minden klub számára az a kérdés: mit tudnak, ha Európa legkomolyabb csapatával találkoznak?"
:-)
Valahol egy csapat nagyságának a jelzése az ellendrukkerek ilyen mértékű megszaporodása.
-
[99] bayernmunchener 2011. 05. 24. 17:03
heinrich még mindig úgy érzi nem nyalta elég tisztára a barcelonai seggeket.
El lehet ájulni attól a játéktól amit játszanak, de komoly ellenfél ellen kurva unalmassá válik a játékuk. Mellesleg képtelenek távolról lőni, amitől néha a falra lehet mászni. Remélem a döntőben nem lesz szánalmas színészkedés. Bár ha megnézem a mu védelmét, akkor lehet szükség lesz rá. -
[100] bayernmunchener 2011. 05. 24. 17:12
@csoncson: Szerintem a többség akkor kezdte megutálni a barcát, amikor elkezdtek gyarapodni a csapatjátékában a színészkedések. Meg amikor egyre sűrűbbek lettek a vitatható ítéletek a javukra. Hidd el ez nem irigység, franc se akar ilyen csapatot.
-
[101] mocsing - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 17:19
@gomez takarodj (sunnyalbion): instant piros? nem lesz az sok szegénynek?
-
[102] Tikamester 2011. 05. 24. 17:26
@gomez takarodj (sunnyalbion): Igen, mindenki fröcsög, azt adom, ahogy @csoncson: írja; de ha a sok ellendrukkeren belül csoportokat próbálok azonosítani, akkor a Bayernes a legmasszívabb, és a legtöbb és legellenségesebb kommentet produkáló, így értettem*. Valamelyik egyenes kiesési meccsünkön itt az nst-s posztban messze tőletek volt a legtöbb komment (úgy, hogy Barca-szurkolók kb. összesen egy tucatot produkáltunk).
*: nyilván azok között, akiknek látszólag semmi okuk rá. Azt értem, hogy az MU blogon miért gajdultak be a Barcelonára.
Azt azért nem mondtam, hogy mindet te generálod :), csak, hogy te pörögsz rajta a legjobban.
Munkahelyen tiltják a videót, de otthon megnézem, és reagálok.(@bayernmunchener: imicihez csatlakozva :), ezredszer is: nyilván senki nem a csapatot, a játékot, a játékosokat, stb. irigyli, hanem az eredményeket)
-
[103] Lathor 2011. 05. 24. 17:31
@gomez takarodj (sunnyalbion):
Ez először labda volt, sárga jogos, piros nem. -
[104] galedki 2011. 05. 24. 17:32
égessünk katalán zászlót!
-
[105] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 18:04
@csoncson: tőlem egy rossz szót nem hallottál a 64 résztvevő közül 62-re. mert nem tolják a bírók, vagy mert nem kirívóan sportszerűtlenek. a barsza egy tróger csapat azok alapján, amit az utóbbi időkben láttam tőlük. a real classicós teljesítménye is kicsapja a biztosítékot. és ha ehhez a sevillát is hozzáteszem, akkor elmondható, idén _az én szememben_ a "spanyolok" sokat csökkentek. (és semmi bajom a valéval, atmával, getaféval, vagy a villarreallal.)
konkrét esetekről beszélek, amiket akkor is így látnék, ha schweini kúrja fel a közönség közé a lasztit, vagy ha müller ökleli fel az ellenfelet, elismerem, ha lapot ér. -
[106] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 18:09
@Tikamester: a bayerneseknek kábé az az oka, hogy behányunk a színészkedős-időhúzós inkorrekt szarságtól. a buliban ilyen hálistennek baromi ritka, mint ahogy a német focitól is idegen ez a mentalitás. (ha lennének itt komoly mennyiségben [x>0] bvb, cottbus, vagy darmstadt 98 drukkerek, ők is ezt mondanák, és akkor nem csak bayernesnek tűnne a dolog :)
-
[107] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 24. 18:11
@Lathor: szerintem meg így nem jöhet ki kapus. (de jong, de jong, de jong, sálálálálá)
egyébként ha jól emlékszem, természetesen sárga se lett belőle. -
[108] Lathor 2011. 05. 24. 18:23
@gomez takarodj (sunnyalbion):
Tényleg nem jöhetne így ki, ezért sárga, és sokat számít, hogy a labda volt a cél és azt találta el először.
De Jongosan nyújtott lábbal jön fel nem áll a csatár.Szalai sérülését ugye nem kell bemutatni.
-
[109] Szpáhi 2011. 05. 24. 18:27
Ünnepélyesen szeretnék biztosítani róla mindenkit, hogy éppúgy utálom a barszát, mint az összes többi csapatot a Bayernen kívül. Semmiféle pozitív vagy negatív diszkrimnáció nincs bennem a Barcelona irányában az utálkozásom tekintetében.
:) -
[110] bayernmunchener 2011. 05. 24. 19:03
@Tikamester: Eredmények... Nálam az is számít hogy érjük el. Teljes mértékben egyetértek amúgy sunnyalbionnal, engem is kurvára idegesítenek az ilyenek. Ha ilyet a Bayernben látnék azt nem tenné zsebre a játékos. heinrich ellenben piedesztára emeli, szánalmas. Arról nincs adat, hogy a pontos passzok hány százaléka volt 20 méternél távolabbra és hogy ebből mennyi irányult az ellenfél kapuja felé? Busquetsnél olyan 10%-ra tippelek.
-
[111] ladlac 2011. 05. 24. 19:17
@bayernmunchener: Miért olyan fontos ez? A Barca játékának az alapja, hogy gyorsan, folyamatosan járjon, "folyjon" a labda lábról lábra. Ehhez pedig szükségesek ezek az "alibipasszok".
-
[112] PrawoJazdy 2011. 05. 24. 19:40
@Tikamester: Mi? Egyrészt pont azt mondtam, hogy a real elleni szoros meccs volt, másrészt nem ez volt a lényegi rész. Szóval mi?
Busquets teljesíti a feladatát, nem nagyon megy el rajta meccs, nem lóg ki lefelé. De én még nem láttam tőle olyat, hogy miatta nyert volna a barca, mert az a plusz kellett, amit hozzá tud adni a játékhoz. Én nem tudok ilyen pluszról. Tehát nem klasszis.
@Lathor: :D
@gomez takarodj (sunnyalbion): Nekem sikerült belőle kihozni egy félig-meddig érdemi reagálást, neked is fog?:D -
[113] vicibenci 2011. 05. 24. 21:09
@ladlac:
"Közel nem voltak olyan mélypontjai, mint Cechnek vagy Julio Césarnak." wtf?
az mondjuk meredek, hogy vv-t a fent nevezettekkel hozod egy szintre, de arra külön kíváncsi lennék, hogy a zamora-díjas szemed fénye mégis milyen állapotban tért volna vissza egy koponyatörésből... és utána meddig tudta volna azt fenntartani... -
[114] Lathor 2011. 05. 24. 21:31
Amúgy az még érdekelne, hogy Pinto szinkronizálta Jonest a Rendőrakadémiából és bármilyen hangot tud tökéletesen utánozni vagy feltalálta a kapuskesztyűbe épített sípot, mert azt én akartam szabadalmaztatni :)
-
[115] SyztematiC 2011. 05. 24. 21:39
@Everred: Everred, magam sem tudom, hogy tényleg komolyan gondolod-e, amiket leírsz, mint MU-drukker. 3-0 a realitás?? 6-0 is benne van?? Ez az irreális pesszimizmus nagyon irritált egész szezon alatt. Már januárban írtam egy újabb ostorozó cikk után, hogy rohadt hülyén fog kijönni a dolog, ha netán megnyerjük a BL-t és a PL-t. PL már megvan, BL-döntő egy meccsnyire. Ha nyerünk, mit fogsz írni a blogban? "Hát, ez jövőre nagyon kevés lesz..:" vagy mit?
-
[116] pety.ace 2011. 05. 24. 21:54
@Lathor: pinto már az ominózus meccs előtt is azzal szórakozott edzéseken, h a többieket szívatta a síp hangját utánozva. szóval tud vmit...
mutogat is utána, h "én voltam". nem volt szép és sportszerű sem, egy sárgát megért volna. -
[117] kristop 2011. 05. 24. 22:06
szerintem az az érv még mindig veri a busquets elleneseket, hogy guardiola és del bosque szerint is a csapatuk alapköve.
és nem is nagyon értem, hogy mi is lehet az ő elméletük.
1. pep hülye, nem ért a focihoz, mert még egy szurkoló is látja, hogy semmi különöset nem csinál busquets, és sokan simán jobbak lennének nála. (kapásból touré, aki ott volt és mascherano aki ott van)
2. ő is tudja, hogy jobbak és hasznosabbak a többiek nála, de protekciója van (busi apa miatt vagy zsarolja pepet, rasszista, mindegy) és guardiola szerint simán elbírja ez a csapat, hogy egy gyengébb játékos játszik. magyarán direkt gyengíti a csapatot, a klub ellen van.
-
[118] pety.ace 2011. 05. 24. 22:08
a cikkhez szólva pedig az a véleményem, h a srácnak 23 éves korára olyan agya van a játék olvasásához, amilyen a védekező típusú játékosok 90%-nak soha életükben nem lesz. nem kell, h qrva erős legyél, qrva gyors elég ha tudod, h merre fog menni a labda 2 másodperc múlva. del bosque-t vajon mivel vette le a lábáról? rá aztán biztosan nem lehet azt mondani, h barca drukker lenne... ha a pletykák igazak, akkor saf is szívesen látná a csapatában. őt mivel vette le a lábáról?
-
[119] kristop 2011. 05. 24. 22:08
@pety.ace: akár kaphatott volna sárgát is érte, ha sportszerűtlenségnek ítéli a bíró, de szerintem itt inkább az volt, hogy nem is látta/hallotta a bíró hogy ki és mit csinált. utólag persze videó alapján eltiltották pár meccsre.
-
[120] PrawoJazdy 2011. 05. 24. 22:52
@kristop: Khedirát meg mourinho és Löw játszatja, 2006-ban meg Lehmann védett Kahn helyett.
-
[121] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 23:16
@ladlac: Cech, Julio Cesar őket nem lehet összehasonlítani Valdessel, mert kb háromszor annyi kapura lövést védenek mint VV.
VV harmad annyi védésből nem harmad annyi bakit hoz, szerintem.
Írtam, hogy Busquetsnek nyílván emgvannak az erősségei, ettől függetlenül Én érzek benne semmi különlegeset.
Elgondolkodtató amúgy az is, hogy mikor vészközéphátvéd kell mindig a padról jön az addig Busquets mögött "jogosan" mellőzött ember. (Touré, Mascherano).
Középhátvédben főleg a Barcánál, ahol 40 méterre van a kapus, ott már nem igazán lehet alibizni...
-
[122] kristop 2011. 05. 24. 23:26
@PrawoJazdy: mondjuk khedira szerintem konkrétan fasza volt a vébén, az igazolás teljesen érthető volt. az más kérdés, hogyha lett volna egy normális helyettese (esetleg mostmajd sahin?), akkor szerintem se játszotta volna végig a szezont a realban.
de amúgy khedira csapatai vele középen nagyon jók voltak (vébé elődöntő, bl elődöntő, kupagyőzelem), busquets csapatai vele a középpontban majdhogynem hibátlanok eddig (vébé győzelem, bajnoki elsőség, kupadöntő, bl döntő).
mégha egy cambiasso/zanetti esetről lenne szó, ahol egyértelmű bukás volt mindkettő kihagyása (és helyettük más betétele), de itt, ahol eddig ez bejött szerintem egyáltalán nem indokolt az ilyen szintű kritika.
-
[123] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 24. 23:27
Meg középhátvédként annyira nem jönnek be a nagy halálok sem, azt elfelejtettem. Busquets sokak szerint zseniálisan olvassa a játékot és zseniálisan helyezkedik, de középhátvédnek ne rakjuk be, oda sokkal jobb lesz a buta Mascherano meg a Yaya Touré aki be sem fér Bubuka helyére, de a kulcsfontosságú egy az egyezéseket és ahol a hibalehetőség drasztikusan alacsonyabb azokat rájuk a bízzuk...
hagyjuk már....
-
[124] kristop 2011. 05. 24. 23:31
@Reiko: "Cech, Julio Cesar őket nem lehet összehasonlítani Valdessel, mert kb háromszor annyi kapura lövést védenek mint VV."
ez igaz, csakhogy az a harmadannyi lövés, amit valdés kap, az - a barca játékának sajátossága miatt - általában vagy 1v1es szituáció vagy gyorsan végigvitt kontra eredményre, ahol szintén folyton bravúrra van szükség.
-
[125] fcblaugrana 2011. 05. 24. 23:33
@bayernmunchener: "Szerintem a többség akkor kezdte megutálni a barcát, amikor elkezdtek gyarapodni a csapatjátékában a színészkedések."
kb a 60-70 meccses szezonból, ha tudsz hozni 4-5 esetet már sokat mondtam, de cáfolj meg bátran
videókat akarok
és azt is szeretném tudni hol, és mikor döntötte el barca játékos színészkedése a 3 pontot, vagy a továbbjutást -
[126] kristop 2011. 05. 24. 23:36
@Reiko: kis helyreigazítás. busquets kezdett el középhátvédet játszani, amikor a nagy sérüléshullám volt a védelmünkben és mascherano volt a középpályán. aztán kipróbálta pep fordítva - már készülve a gyors real játékosokra - és mascherano az elején konkrétan hibátlan meccseket hozott le a védelemben és busquets meg mehetett középre, ahol az igazi. szerintem logikus.
-
[127] oregtrafford 2011. 05. 24. 23:38
@fcblaugrana:
A magam nevében:
Nyilván egy Almería ellen semmi szükség a színészkedésre, úgyhgy nekem speciel az böki a csőröm, hogy amikor szorul a hurok, akkor a fél csapat rögtön elkezdi dobálni magát és megszállják a bírót. (lsd. Real, Inter)
Szóval nem a mennyiségről van itt szó, hanem ahogy és amikor csinálják. Mert bizony a taktika része lett, ami bizony a nem barca drukkerek nem kis részének visszataszító. -
[128] kristop 2011. 05. 24. 23:53
@oregtrafford: hidd el, a barca drukkerek nagy részének is visszataszító, de azért természetes reakció, hogy megvédjük a csapatot, amikor már átesnek a ló túloldalára.
pl pedro buszkecci magasságokba emelkedett a fórumokon a clásicó után (ahol tényleg eljátszotta hogy arcra kapta a bodicsekket nem pedig vállra) pedig nála nemhogy nem volt jellemző, hanem ténylegesen nem is színészkedett kábé sose.
busquets viszont mióta toppon van egy köcsög, akinek minden egyes színészkedésénél fogom a fejem, hogy de ezt komolyan miért kell? és ezért utálom, mert ilyen helyzetbe hozza a csapatot. viszont mivel a játékát nagyon bírom, és nem tudom elképzelni hogy jelenleg bárki is jobban illeszkedne a csapatba nála, ezért próbálom kizárni a negatív dolgokat és elviselni. ugyanez alvessel is.
-
[129] oregtrafford 2011. 05. 25. 0:06
@kristop:
Na ja, de a nem Barca drukkerek ezeket nem tudják (nem is akarják :)) nem észrevenni, ezért minden egyes színészkedés csak szítja ezt az ellenérzést.
De az teljesen természetes és rendben van, hogy a saját szurkolók meg inkább próbálják nem észrevenni/megmagyarázni, hogy mit miért csinált a játékos. -
[130] ladlac 2011. 05. 25. 0:08
@Reiko: A logikádból nekem az jön le, hogy senkit nem lehet összehasonlítani Valdéssel, mert igazából a top csapatok kapusainak többet kell védenie, mint neki.Szóval ezért nem férhet a _szűk elitbe_.
@oregtrafford: Ez sem teljesen igaz, mert ez inkább akkor jön elő, ha viszonylag szabadon faraghat az ellenfél. Például a Chelsea elleni meccsekről senki nem emlékszik dobálózásra. De az Inter ellen is főleg Busquets volt féreg, de lefogadom, ha nem ekkora marha, fele ennyire nem fújják fel. Nyugodj meg, az itteni Barca drukkerek nagyobb része is visszataszítónak tartja ezt, de az ellendrukkerek már a tényleges szabálytalanságot is műesésnek, szimulálásnak tekintik, és jóval többet látnak bele, mint ami.
-
[131] PrawoJazdy 2011. 05. 25. 0:34
@kristop: Többféle kritika megfogalmazódott, én azt mondtam, nem klasszis, nem fogja feljebb húzni a csapatot. Az, hogy a spanyol válogatott és a barca vele együtt sikeres, nem jelent sokat, mivel a világ két legjobb csapatáról van szó. És az sem döntő érv (szerintem), hogy az edzők őt választották, erre mondtam khedira példáját (de ott figyel Lehmann is). A lényeg, hogy a játékost ítéljük meg, és ne a csapatot. Játékost meg ritkán lehet pusztán a csapat sikeressége alapján megítélni, szerintem.
-
[132] shinigami 2011. 05. 25. 6:29
@PrawoJazdy:
hat buszkeccet valamilyen szinten muszaj a csapatai sikeressege alapjan is nezni mivel ot erre a jatekrendszerre tenyesztettek, vszeg ezen csapatokban senki nem tudna hozni ezt a szintetamugy ha mar megemlitesre kerult a kobenhavn esete pintoval, hat a masik meccsen se jartak jobban a barka kapusaval
www.youtube.com/watch?v=h5SyemAO1YE
(ezt amugy elmagyarazhatna vki h miert nem volt piros)@ladlac:
valdes azert nem fer a szuk elitbe mert nem oda valo. (mondjuk ha a szuk elit 20 kapus akkor igen. de top5 tuti nem es a 10 is karcos) -
[133] Építők 2011. 05. 25. 7:00
@heinrich: "Mascherano kb minden második labdát elad, csak Momo tudja alulmúlni "
...most akkor nem értem a fenti táblázatot, ahol mascherano neve mellett 96 % van??
-
[134] ladlac 2011. 05. 25. 9:55
@shinigami: Mit kellene ahhoz tudnia, hogy beférjen? Miben kellene fejlődnie, javulnia?
-
[135] feketevipera 2011. 05. 25. 10:18
@shinigami: mert szabadrúgás volt... kifelé ;)
-
[136] gyokerpista 2011. 05. 25. 10:32
Ez a színészkedéses duma kezd uncsi lenni. Amikor egy csapatot ütnek ,rúgnak, csípnek, harapnak, és büntetlenül csinálhatják, akkor kell valamit találni, amivel kompenzálják ezt a hentes futballt. Tény, undoritó ez is, nem kell ahhoz, nem Barcásnak lenni, hogy ne lássa be az ember, hogy undoritó. De Busquetsen, és Alvesen kívűl, ez másra nem jellemző a csapatból.
@shinigami: ahhoz meg, hogy ne lássuk be, hogy Valdés igenis rengeteget fejlődött, amióta Pep az edző, nagyon elfogultnak kell lenni.. -
[137] Tikamester 2011. 05. 25. 10:35
@gomez takarodj (sunnyalbion): Uh, ez tényleg kemény ütközés volt :(. Ezen videó alapján ugyanúgy megmagyarázható, hogy a labdára ment, mint az, hogy az emberre. Valdés úgy szokott kijönni a kapujából, hogy visz mindent, mint a piros hetes :) – Kahn után szerintem érted az ilyen szitukat és kapusviselkedést. Inkább ezt nézd, a legvégén Valdes nekem a kedvencem: vagy ez: www.youtube.com/user/fcbarcelona vagy ez:
www.youtube.com/user/fcbarcelona (sorry vagyok, ahogy írtam, itt nem tudom megnézni).
„a barsza egy tróger csapat azok alapján, amit az utóbbi időkben láttam tőlük”
Ez itt a kulcs. Láttál 2 meccset, benyaltad a médiahisztit, aztán fröcsögsz.
Nem inkább az neked a bajod, hogy Gomez gólkirály lett? ;)@PrawoJazdy: ok, jogos, azt félreértettem (egyébként más meccseken is ilyen jó). Viszont a klasszisosat még te emészd, mert nem ment át, amit írtam. Plusz abba azért gondolj bele, hogy ebben a csapatban játszik az Aranylabda 3 dobogósa, Alves, aki posztján valsz. jelenleg a legjobb a világon – egy 23 éves srácnak, ezen a poszton elég nehéz őket túljátszania. Úgy, hogy ne csak VdB, Sir Alex és heinrich lássák meg a fontosságát, hanem a laikusoknak is látványos legyen.
@Szpáhi: EZAZzzzz! :))))
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: nagyon szimpatikus, hogy a Bayern legalább tényleg próbál valamilyen lenni, nem csak egyedinek próbálja beállítani, amit rajta kívül x-en próbálnak. Hihetetlenül szimpatikus volt, hogy az Ich habe fertig blog írt egyedül ars poeticát, leírták, hogy milyen a csapatuk, mi az identitásuk, milyenek ők.
És itt ennek magasabb szintre emelését láthatjuk! Az igazzy Bayern szurkoló, aki nem csak, hogy mások gyűlöletéből táplálkozik, akit nem csak az éltet, hogy őt és csapatát minden jobb érzésű ember rühelli, hanem ő maga is utál mindenkit, aki nem olyan geci állat, mint a csapata és a szurkolótársak!
Tényleg, őszinte tisztelet, mondom, vannak olyan aspektusok, amiket más szurkolóknak is át kéne venniük.@bayernmunchener: Így az értő olvasók számára már nem kell magyaráznom, hogy ez „Nálam az is számít hogy érjük el”.mit jelent. Na, igen, értem, hogy te így szeretnéd, nálam viszont ez fordítva van, az számít, hogy „_hogy_ érjük el” – ezért szurkolok a Barcelonának :D.
@oregtrafford: ez kurva jó, ilyen összeesküvés elmélettel elmehetnél Chelsea drukkernek :).
(129) Megbocsáss, de ez ostobaság. Pont, hogy engem tényleg zavar Alves faszomtudja melyik kis spanyol csapat elleni patkánykodása, mert rohadtul semmi szükség nem volt rá, erre gyakorlásképpen kiállítatott egy embert. De ezen egy ellendrukker sem csahol, mert azok ők rangadókból és you tube válogatásokból táplálkoznak, és megpróbálják megmagyarázni, hogy Pedro mekkora geci volt, hogy miután folyton felrúgták, színészkedett (egyébként az tényleg nagyon nem tetszett, sárgát kellett volna kapnia – látod, egyetértünk, ha kérdezed. Én meg azt kérdezem, hogy szerinted is ki kellett volna állítani azt a fickót, aki ráugrott a térdére, hogy le kellett cserélni, és egyetértesz, hogy kurva rossz ítélet volt, hogy még le se fújták).
Ezt nem is fogod nekem megmagyarázni. Nem tetszenek a járőrözgetések, egyik oldalé sem, de megértem őket, hogy ha senki nem véd meg, úgy, ahogy ígérte, akkor jogos, hogy megvéded magad, úgy ahogy tudod, és ahogy egyébként nem szép és nem szabályos. barca.blog.nepsport.hu/archives/2011/04/27/Real_Madrid_Barcelona_BL/#373010Urak, ennyit tudtam most segíteni, számomra a foci nem vallás, hanem élmények forrása, és most inkább a BL döntőre készülök, mint hogy faszságokon szélmalomharcoljak, úh további kellemes ellendrukkerkedést :). Igény esetén természetesen az uborkaszezonban visszatérhetünk ezekre, tisztelettel:
-
[138] Lathor 2011. 05. 25. 10:40
@feketevipera:
Mert a labdát rúgta el előbb, sunnyalbion linkelt egy videót feljebb amin jól látszik. Egy sárgát megért volna.
És az is jól látszik, hogy nem a labda felé fut a csatár hanem felkeni Puyolt (a test-test ellen akkor van amikor mindkettő a labdával foglalkozik), ez bizony szabad kifelé. -
[139] Corvin 2011. 05. 25. 10:50
Everred könyörgöm halgass már el, mert nagyon szánalmas vagy. Egy BL döntő előtt hogy az istenbe írhat le ilyet bármelyik döntős csapat drukkere? Ez legeslegtávolabbi dolog, amivel egy valódi szurkolót jellemezni lehet, h egy olyan meccs előtt amin bármi megtörténhet, a mélyebbnél és mélyebbre ássa el a csapatát. Még a szakértők szerint is a United az egyetlen csapat, amely alternatívája lehet a Barcelonanak és képes lehet megállítani őket. A Barca esélyesebb, mert erősebb a játékosállománya, ez igaz. Legyen 60-40%. De az elmúlt 3 meccsünk alapján (1 győzelem 1 döntetlen 1 vereség) ilyen sírást levágni egy kupameccs előtt?! Ha szerinted csak szerencsével, vagy bírói segédlettel nyerhetünk, és örülhetünk a 2-0-nak mert simán benne van az 5-6-0 is, akkor légyszíves maradj távol a meccsnézéstől, nincs szükség a negatív energiára, mi szurkoló majd buzdítjuk a csapatot helyetted is.
Szerintem 3-1-re nyerünk!:)
GLORY GLORY MAN UNITED! -
[140] PrawoJazdy 2011. 05. 25. 11:57
@Tikamester: belegondoltam, de még így se finom. Már leírtam, én a játékost önmagát nézem, és nem látok semmi különöset. Valamelyik mocskos-posztban írta donelly Xavira, hogy akkor vagy Carragher is egy nagyon jó mélységi irányító, vagy Xavi egy nímand. Na, ami Xavinál nyilvánvaló vicces túlzás, az Busquetsnél nagyjából megállja a helyét. Tologatja a labdát hátul, és viszonylag jól levédekezi az esetleges támadásokat, de semmi olyan pluszt vagy kimagasló tudást nem látok, mint a nagyoknál (Bommel, Cambiasso, Essien stb). A poszt fontos, az ember, aki betölti nem, és ha igazán fontos lenne, nem lesz ott senki, csak busquets. Én legalábbis ezt vontam le a statokból, és a látottakból.
-
[141] Geordie - http://stanleycup.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 25. 12:07
@10XAVI10: igazad van, kezdő most Busquets a spanyoloknál. Kezdő volt akkor is mikor az argentinok és a portugálok rommá verték őket és még akkor is, mikor a legendásan híres skót támadósor is berámolt kettőt nekik :) Sokat erősödtek védekezésben Busi által :)
-
[142] PrawoJazdy 2011. 05. 25. 12:10
@Corvin: @SyztematiC: Everredet ne bántsátok, messze a legpártatlanabb MU-szurkoló itt, nagyon jól látja a csapata helyzetét általában (99 esetében ő is téved, természetesen:P). Túl kell lépni a kissé szertartásos 'worst case scenario-n' mert azon túl jó dolgokat mond általában.
-
[143] gomez takarodj (sunnyalbion) 2011. 05. 25. 12:11
@Tikamester: konkrétan nem láttam két meccset se, egyszer hetven percet kábé, ami egy nézhetetlen szar volt, meg a köv kiadásból tán fél órát, amit aztán el kellett kapcsolnom, mert még nagyobb fos volt, meg a koppenhága elleni X másodpercet, meg messi tribünre kúrós jelenetét, meg mittudoménmit. ezekben annyi alattomos jelenet van, amit egy komplett bundesliga idény produkál, kábé, nem egy csapat pár meccsen. és különösen undorító, hogy ezt nem egy szar csapat teszi, amelyik csak így lehet versenyképes (nem mintha nekik eltűrném), hanem elvileg a legjobb, amely bizony példa, akár tetszik, akár nem.
a kahnnal való összehasonlítás méltatlan, mert valdés legalább egy klasszissal szarabb ollinál. lehet, hogy egyszer lesz olyan jó vagy jobb, de ma még brutális a különbség. (tegye fel a kezét, aki szerint valdés be tudná vinni a 2002-es semmire se jó német csapatot a döntőbe.)
kahnról pedig mindenki elismeri, hogy egy barom állat, tehát ha a barsza ugyanezt csinálja, akkor a barszáról is hadd mondjuk már ki, hogy bizony "tróger". ez nem médiahiszti, hanem te mérsz kettős mércével.gomezzel nem az a bajom, hogy gólkirálynő lett, hanem az, hogy nem 45-50 góllal lett az.
-
[144] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 25. 12:15
@PrawoJazdy: Essien nem védekező középpályás, nem lehet oda lekötni. Essien egy zakatoló, mindenhová odaérő brutális erőgép - legalábbis az volt a sérülései előtt, mostanság már nem az.
szerintem Busquets a maga posztján a saját feladatát kitűnően látja el, labdabiztos, jól helyezkedik, jól olvassa a játékot, és még mindig kurvára fiatal.
-
[145] Macika0G 2011. 05. 25. 12:15
Hamarosan kiderül mire megy egymással a 2 csapat az idén, én mindenesetre a MU-nak drukkolok jelen esetben.
-
[146] HenczBalazs 2011. 05. 25. 12:22
ezek a statok :D mosolygok azért jók a passzai és kap sok labdát mert a Barca középen és a saját térfelén passzolgat és BUSZkeksz ennek a tengelynek a közepén áll, sztem ebben semmi extrém nincs akkor is egy színész
-
[147] dvids 2011. 05. 25. 12:27
Szinte az összes Barca nevelésű játékosról elhangzik (és nem csak mostanában), hogy máshol semmit nem érne. Amiben annyi igazság persze van, hogy ezeket az embereket, főleg a fiatalabbakat már kifejezetten ebbe a játékrendszerbe nevelték bele. Busquetsnek van egy jól kitalált feladata, amit az esetek nagy részében tökéletesen tud hozni és amit nem sokan tudnának akár csak megközelítőleg is hasonlóan megoldani.
A passzstatisztika persze önmagában az égvilágon semmit nem bizonyít. Ebben nagyon sok alibi passz van, de egyrészt a Barca taktikájának sarkköve a labdajáratás, amiben Busquetsnek részt kell vennie, másrészt semmiképpen nem szabad eladnia se, mert abból jöhetnek a feltolt védelemmel szemben induló kontrák. De ezzel együtt általában jól olvassa a játékot.A kapusposzt is elég speciális a Barcánál, a nagyon feltolt felállás és a brutális labdabirtoklási fölény egyik következménye, hogy ritkán kell védenie, de olyankor sokszor nagy bravúrra van szükség. Valdes az utóbbi egy-két évben már nagyon leszorította a lepkéinek számát és tud bravúrosokat védeni.
A másik aspektusa a kapusposztnak, hogy nagyon jól kell helyezkednie a kirohanásokhoz és egyúttal pontosan kell tudnia megjátszani a labdát kézzel és lábbal egyaránt, hisz egyfajta söprögetőt is játszik.
Hogy a legszűkebb elitben benne van-e, az csak annak a kérdése, hogy mekkorának tekintjük azt az elitet, de jó formában befér lazán a legjobbak közé. Ugyanakkor vannak nála is jobb kapusok, de a Zubi visszavonulása óta eltelt kapuskálváriát nézve (lásd: Busquets, Hesp, Vitor Baia, Bonano, Enke, Rüstü, Reina, Dutruel névsor), szóval köszönöm szépen, lehet fikázni Valdest de én összeteszem a két kezem, hogy lett egy kapusunk, aki hosszú távra megoldást jelentett.Az van, hogy ezek a játékosok a világ (egyik) legjobb csapatának kulcsemberei, innentől kezdve felesleges kötekedés, hogy mennyire jók, vagy nem jók. Ennek a Barcának jók, ez meg elég, nem akarja őket úgyse megvenni senki.
-
[148] dvids 2011. 05. 25. 12:47
@dvids: butaságot írtam, "de a Zubi visszavonulása óta..." helyett természetesen Zubi eligazolását akartam mondani...
-
[149] Lathor 2011. 05. 25. 15:20
Amit még nem értek, hogy a nyújtott lábbal taposás után felemelt kézzel ártatlan képpel magyarázni, hogy nem történt semmi miért nem veri ki a biztosítékot azoknál akik rühellik a színészkedést?
-
[150] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/ 2011. 05. 25. 17:27
@ladlac: "A logikádból nekem az jön le, hogy senkit nem lehet összehasonlítani Valdéssel, mert igazából a top csapatok kapusainak többet kell védenie, mint neki.Szóval ezért nem férhet a _szűk elitbe_."
Az agyad akár a penge.
______________________________________Egyre jobban erősödik bennem az érzés, hogy halálosan felesleges ide kommentelni...
-
[151] ladlac 2011. 05. 25. 18:07
@Reiko: "Cech, Julio Cesar őket nem lehet összehasonlítani Valdessel, mert kb háromszor annyi kapura lövést védenek mint VV."
De akkor ki a tökömmel lehet összehasonlítani Valdést? Nevezz már meg három kapust légyszíves.
-
[152] kovyyyyyy 2011. 05. 26. 14:33
Kahn-t összehasonlítani Valdés-zal olyan, mint Michael Phelps-et összehasonlítani a Kozármisleny edzőjével. Teljesen más kategória. De ez a kapus még semmit sem bizonyított, mert a Real ellen is 0 (v. a körüli) kapura tartó lövéssel hozta le a meccseket. Szabadrúgásból gyakran kap gólt. A barça ellenfelei csak 20-30m-ről lőnek, mert nagyritkán kerülnek közelebb.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Hát ezt nem hittem el. De valóban nem elírás, a legtöbbet futó játékosok 7 km körül produkáltak a Real-Barcán. Csak összehasonlításképp amúgy, az Inter-Schalkén két ember futott kevesebbet 9-nél (a kezdő mezőnyjátékosok közül és az agyalágyult Kivun kívül természetesen): Eto'o és Motta (8,9).