Írta: benitoNST | 2010. dec. 31. 11:04
Kiket tartottunk igazi veszteseknek 2009 szilveszterkor? Az Intert például feltétlenül, a válogatottak közül pedig elsőre a spanyol ugrik be, az egyiknek a BL, a másiknak a vébé nem jött össze, bármilyen jó csapatuk volt is. 2010 mégis erről a két csapatról szólt, az Inter végigmourinhózott Európán, a spanyolok pedig – egészen más játékkal, mint amit a Haza Bölcse alatt mutattak a 2008-as Eb-n – átgyalogoltak a vébémezőnyön, és besöpörték történetük első győzelmét. Mindkét csapat úgy, hogy nehéz kétségbe vonni a győzelmük jogosságát. Hajtás után csapongva róluk, néhány kiemelt személyiségről lesz szó 2010 értékelésének alkalmával, de lesz videós visszaemlékezés, és még egy év képét is találtunk nektek. Virsli, lencse, pezsgő, NST.
Elolvasom »
Írta: potepf | 2010. dec. 30. 3:54
Nyugodtan kijelenthető, hogy az ünnepek alatt igazán jó házigazdának bizonyulnak a vendéglátó csapatok. Az eddig lejátszott tizennyolc meccsen összesen csak hatszor született hazai győzelem, és döntetlen is csak három volt. Az utolsó fordulóban azonban nem csak a vendéggyőzelmekre kaptuk fel a fejünket, hiszen a két megugorni látszó óriás befékezett. Az egyik Birminghamben, a másik Wiganben. A meghalni tetsző Chelsea-nek ellenben sikerült nyernie, míg a Liverpool a világverő Wolverhamptont szorongatta az Anfielden. Lapozás után ezekről bővebben, majd George Michael rajongó olvasóinknak is kedvezünk egy kivételesen faszipántos videóval.
Írta: ojnst | 2010. dec. 29. 9:00
Az NST ősolvasói emlékezhetnek a köcsögválogatott intézményére, mellyel a bajnokságok végén szórakoztatták őket a szerzők. Jómagam még nem írtam ilyet, no nem azért, mintha nem szerettem volna. Egyszerű az ok: csak onnan lehet válogatni, ahol van felhozatal. Könnyű terep a másik négy liga, ahol csak úgy hemzsegnek az elmebeteg, életképtelen focista-imitátorok, gyökeres (szó szerint) ellentétben a francia bajnoksággal, ahol egyszerűen nem terem annyi köcsög, hogy ne tűnjön erőltetettnek bármilyen csapatállítás. Így kicsit lazítva a kritériumokon, afféle barátságosan trollosított félköcsög-válogatottal zárom az esztendőt a magam részéről, elsősorban a kitartó fhranciás tábornak ajánlva.
Írta: potepf | 2010. dec. 28. 11:00
Nekikezdtünk a nagy ünnepi menetelésnek. Tudtuk, hogy nem lesz egy fáklyás menet (tudod mibe kerül annyi fáklya?), így óriási meglepetéseket nem is rögzíthettünk a bokszingdéjes fordulóban, de azért találtunk elég érdekességet. Például azt, hogy a kettes szám zsongta körül a tizenkilencedik fordulót. Kettő meccs maradt el, a többin meg kétgólos különbséget mutatott az eredményjelző. Kivéve kettő mérkőzést - a Villa-Spurs sima- és a Wolves-Wigan kiesési rangadót -, ahol azonban a vendégek kétszer annyi gólt lőttek, mint a hazaiak. Voltak kétes ítéletek is, több csatár kétszer is betalált, a tippjátékban kettőre csökkent a hátrányunk, illetve a Chelsea-nél mindenki kétségbe esett. Ha eddig eljutottál, kétlem, hogy nem lapozol.
Írta: heinrich | 2010. dec. 28. 2:34
Érdekes meccs volt, de körülbelül annyira mámorító, mint az suttogni életed szerelmének, hogy minden vágyam téged deflorálni. Az Arsenal csak elveszítette a nagyok ellen kínosan hosszú ideje őrizgetett szüzességét, a Chelsea impotenciája viszont továbbra is kitart, pedig Ancelotti mindkét félidőben érdekes húzásokkal rukkolt elő. Sajnos játékosai csak egy vigyorgásra idomított hiéna arckifejezésével szemlélték az eseményeket, pokoli rossz formában vannak a húzóemberek, a passzív rezisztencián kívül semmit nem tudtak hozzátenni a meccshez. Wenger viszont tanult a korábbi hibákból, és megérdemelten hozta a derbit. Tovább után utalásokat teszünk a 94-es román válogatottra, de bekavarjuk Bob Bradleyt is, évtizedes játékrendszerekről merengünk, aztán vágunk pár meccsképet. Mágnestáblán az Arsenal – Chelsea 3-1.
Írta: potepf | 2010. dec. 27. 16:00
Ha kicsi a tét, kedvem sötét! - szól a megunhatatlan idézet Terence Hilltől. Tökéletesen ráhúzható ez a hétfő esti rangadóra is. Nem kell semmi mást sem tennünk, csak rápillantani a tabellára, és mindenkinek egyértelmű lesz, hogy az a csapat, amelyik ma nem nyer, komoly hátrányba kerül a Uniteddel szemben. Az elmúlt 15 év három bajnoka egyaránt 17 meccset játszott eddig, és Ferguson csapatának öt, illetve hat pont előnye van az őket üldöző Arsenallal és Chelsea-vel szemben. Nem kell akadémikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, amennyiben döntetlen lesz, a különbség alig apad, és még eggyel több lejátszott meccsük is lesz.
Lapozás után egy kis statisztika, egy kis forma és egy kis megérzés.
Írta: potepf | 2010. dec. 25. 16:24
Amíg a bohócligákban pihennek az elkényeztetett sztárocskák, addig a foci őshazájában valami egészen elképesztő tempóra kapcsolnak. Idén ráadásul teljesen szürreálisan jött ki a lépés, mert nem elég, hogy január 5-ig négy fordulót tudnak le a csapatok, de az FA még rögtön rájuk küld egy kupafordulót is 8-án, csakhogy érezzék a törődést. Nem vitás, aki ebben a két hétben bírja a terhelést, az komolyabb terveket is szövögethet tavasszal is. Akár a tabella tetejéről, akár az aljáról van szó. Lapozás után átnyújtuk egy sillabuszt, hogy könnyebben tájékozódjatok az ünnepek alatt, és persze nem maradnak el a Boxing Day-hez tartozó tippjeink sem, amik egy kellemes karácsonyi történet miatt rövidültek meg.
Írta: donnelly | 2010. dec. 25. 1:45
Bizony, van úgy, hogy Szent Karácsony Éjjelén is dolgozunk, de ha ez előfordul, az kizárólag a ti kedvetekért történhet, viszont ezúttal nem poszttal szeretnénk meglepni benneteket. Valahogy sikerült létrehozni egy életképes lapozgatós futballjátékot az NST hasábján, ám fapados mivolta miatt komoly generálozásra szorult, és csak most készült el a végső változat. Karira átnyújtjuk nektek a Várbörtönök és csatárok De Luxe változatát, mely nem csupán több, mint száz képpel lett felturbózva, de a pdf-navigáció áldásának köszönhetően garantáltan szpojlerbiztosan segít Carlo Ancelottivá válnunk, és átélnünk a Chelsea 2009/2010-es bajnoki szezonját. Jó játékot, és boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Várbörtönök és csatárok De Luxe (jobb klikk, mentés másként)
TIPP: Ha valóban szpojlerbiztosan és gördülékenyen akarsz játszani, ajánlatos a pdf fejlécébe pötyögni a megcélzott lapszámot, mert az egyesével történő előre, vagy hátralapozás semmi jóra nem vezet. Hajrá!
Írta: mocsing | 2010. dec. 21. 18:00
Tudjuk, hogy sokféleképpen és sokféle irányból meg lehet közelíteni egy edző munkásságát az adott félévben, a felől azonban semmi kétségünk, hogy kizárólag a sajátunk a tökéletes, méghozzá egyedül a világon. 2010 őszén a Bundásban hárommal több edző tevékenykedett, mint ahány csapat van, az ő munkájukat nem lesz egyszerű értékelni, de ennyivel is megkönnyítette dolgunkat kecskeország, illetve a sváb birodalom központja. Danke, nocheinmal danke.
Akkor sznob állatnak nem tartjuk magunkat, hogy a német osztályozós rendszert átvéve adjunk érdemjegyeket hőseinknek, ugyanakkor feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy nincs is köcsögebb tanár annál, aki fukarkodik az ötösökkel és ugye év végén passzióból buktatni sem illik, kivéve, ha Bruno nagyon lelkesen rázza a pofonfát.
Írta: ojnst | 2010. dec. 21. 16:00
Hiába vártuk, hogy idővel szétrobban az élboly, a legkeményebb hóvihar se bontotta meg őket, a legszorosabb topliga tehát nem hazudtolja meg önmagát. Öt ponton belül szóródnak a felsőházasok, szinte bizonyosan a Lille-Rennes-Párizs trió egyike telelhet az élen. A címvédőre nagy meccs vár Brestben, az Arles pedig, ha elég elszánt és nem kaszálja el magát egy kiállítással, győzelemmel zárhatja a számára borzalmas őszt.
Hétközi fordulóval zárul a naptári év, amiből még nem tudni, hányat fognak hómezőn rendezni, hányat mocsárban és hányat sehogy sem, mindenesetre itt az év utolsó tippsora, de előtte még van némi mondanivalónk meg egy csodálatos visszatérés rövid története. Összeharangozó.
Elolvasom »
Írta: benitoNST | 2010. dec. 21. 12:44
Itt az utolsó 2010-es forduló, és köze nincs a tabellának ahhoz, amit jövendöltünk. Benitez ernyedt hímtagjának, a kiegyenlített erőviszonyoknak, és a jóistennek köszönhetően iszonyú jó kis tavasz képes sejlik fel az utóbbi évek egyik legváltozatosabb ősze után. A Milan egy ibrahimovicnyival vezet, de a nyomában nem csak a hármas sebességfokozatba beragadt Juventus, hanem az igazi calcio zászlóvivőiként harcoló Lazio és Napoli is ott van. Az Intert sem szabad elfelejteni, mert a potenciál ott van a keretben, akár Spalletti, akár Zenga lesz a befutó, az eddigiek alapján nagyon simán utolérheti az élmezőnyt. Az első öt csapat ugyanis össze-vissza verte egymást, kiegyensúlyozottságról nem is hallottak még egyik háza táján sem, így tömörebb a dobogó környéke, mint azt remélni mertük a szezon elején. Hajtás után megnézzük az őszt.
Elolvasom »
Írta: Garcia bőrmester | 2010. dec. 18. 17:01
Már megint ott tartunk, hogy bizonyos okoknál fogva, vannak, akik azt feltételezik, hogy a Real Madrid, de még inkább a Barcelona nem fogja megnyerni aktuális meccsét a spanyol bajnokság 16. fordulójában. Badarság. Szép történelmi hagyomány, hogy az Espanyol borsot tör a Barca orra alá, de a jelen az más. Más a Real Madrid esetében is, mert bár nem dőlnénk a kardunkba, ha a Sevilla megfricskázná őket a Bernabeuban, de annak ellenére, hogy akad egy csomó hiányzó hazai oldalon, erre semmi esély nincs, mert egymáshoz képest úgy vannak, hogy a Madrid jó, a Sevilla pedig rossz. A többi mérkőzés akkor rejtene magában érdekességet a bajnokság szempontjából, ha külön táblázat indulna a Villarreal vezetésével, de a valóságot nem lehet azzal átverni, hogy így kezeljük a La Ligát. Néhány helyen számítunk még futballra, néhány helyen viszont csak arra, hogy tovább kergetik egymást a csapatok a kieső helyek irányából.
Írta: potepf | 2010. dec. 18. 12:45
Kupasorsolás után - Karácsony előtt - következik a tizennyolcadik forduló a Premier League-ben. Szombaton még csak a ráhangolódásnak leszünk tanúi, hiszen vasárnap lépnek pályára egymás ellen az elmúlt évek bajnokai. A ráhangolódás azonban olyan csemegéket hordoz magában, mint a Sunderland-Bolton, a Blackpool-Spurs vagy a Pool-Fulham. A közelgő ünnepek és a Chelsea-MU szuperrangadó egészen költői állapotba röpített minket, így a lapozás után alliteráló angol adalékot nyújtunk át Nektek.
Írta: benitoNST | 2010. dec. 18. 9:59
2010-ben utoljára rugaszkodunk neki, hogy megkíséreljük eltalálni a soron következő Serie A-forduló eredményeit. Jóslatainkban általában magabiztosnak mutatkozunk, ám ez sajnos nem párosul tévedhetetlenséggel, hiszen az idei utolsó fordulóra például azt mondtuk, hogy az Inter sok ponttal fog vezetni. Ehelyett az Inter sok ponttal lemaradva a sokadik helyen áll, és a város másik csapata hasít az élen: a Milan rangadóval zárja az évet, és nem is nyeri meg a Roma elleni meccsét. Aki viszont azt gondolja, hogy ez a forduló rangadója, az téved, hiszen beköszön a Lanterna-derbi, azaz Genovában esik egymásnak a Sampdoria és a Genoa (egy ilyen derbin két magyarért is szorítani… mmm, nyami!). A Juventus közelebb lopózhatna, de a 2. helyen álló torinóiak sem nyernek Veronában, amivel némileg annulálják is az EL-kiesés okozta biccentéseket. Lenne egy Fiorentina-Inter is, de az ugye a dubai bohóckodás miatt elmarad.
Elolvasom »
Írta: ojnst | 2010. dec. 18. 8:00
Csöndes, már-már ünnepi hangulatban érhetne lassan véget az ősz, lehetne szürcsölni valami meleget és szépen téli pihenőre térni, de ez valószínűleg túl snassz lenne, a francos franciák - fene az ízlésüket! - pedig szeretik a körülményeskedést, a teátrális mozdulatokat, ergo jut majd a majréból is a fa alá. Hiába, náluk jobban sehol sem csinálják: csak amíg legtöbbször a lelátók népei sztrájkolnak, így ünnep hajnalán a méltóságában mélyen megsértett játékvezetői testület lépett akcióba, hogy kicsikarjon a közegből némi szolidaritást. Ettől azonban még nem tűnnek kevésbé nevetségesnek - csak az előző hétvégén három munkatárs ténykedését kísérte keservesen habzó panaszáradat, ráadásul teljes joggal. Ráadásul még Marseille-Lyont is rendeznek, amit eleve érdemes lesz megnézni, de Integető Hajbókoló Lufiember szakértő felvezetése végleg eldönti az imbolygó kérdőjeleket. Utána soha nem tapasztalt volumenben tárom föl az ikszes tippeket.
Írta: mocsing | 2010. dec. 17. 15:10
Karácsonyi előajándékként kap egy óriási hagyományokkal rendelkező pénteki rangadót a Bundás, amelynek kapcsán stílszerűen egy büdös szót sem ejtünk a múltról, de ez szerintünk nem baj. Magath feltornássza félévi értékelését közepesre, McClaren minden erőlködése ellenére sem tudja elérni az osztályozós pozíciót, de mi látjuk az igyekezetet és csak ez számít. Botlik a BVB, de nem akkorát, hogy legyen jelentősége, viszont nem botlik a Leverkusen, ami szintén nem nagyon releváns most, de hát sehol sem állítottuk, hogy ez egy mindenteldöntő Spieltag.
A bizonytalan összetételű nemesfémből álló vasárnapon megnézzük, miként hangolnak a kuparandira sváb és bőrgatyás barátaink, ahova bunyót is jósolunk, de tudjuk, ez nem szép dolog.
Elolvasom »
Írta: heinrich | 2010. dec. 17. 15:05
Van valami életidegen aurája, pedig a Genfi Egyezmény, és a hadi jog vonatkozó paragrafusai is tiltják. Ettől függetlenül könnyen meglehet, hogy a hagyományos keresztény értékrendet követő, káros szenvedélyektől mentes férfi vagyok. A Real örülhet jobban, mert van még idén egy páros kiállítás, és minimum egy őrbódé amortizáció, viszont hülyén mutatna az epilátor a tehervilla meg az ércvágó mellett. A nagy futballderbik, kiélezett összecsapások mindig megosztják a drukkerek, persze azért koszt és kvártély legyen. Sorsoltak a BL-ben. Ez megint randa lesz.
Írta: potepf | 2010. dec. 17. 10:31
Péntek délben az ádventi időszak egyetlen normális húzása következik. Végre nem valamelyik debil osztálytársadat vagy vérciki kollégádat akarod elkerülni a sorsoláskor, hanem kedvenc csapatodnak szeretnél verhető ellenfelet, esetleg álompárosítás után vágyakozol. Ahogy az utóbbi időben megszokhattuk, most is Nyonban hűtik a golyókat a felsőbb hatalmak igényeinek megfelelően. A szabályok semmit sem változtak: csoportelső kap másodikat, volt csoporttársak nem fognak találkozni, és ugyanazon ország (szövetség) képviselői sem randevúzhatnak még ebben a körben. Lapozás után az utolsó kritériumot kicsit fikázzuk, majd megmutatjuk, hogy melyik nagyágyú, melyik csapatot kaphatja.
Írta: heinrich | 2010. dec. 16. 11:14
Nem kétséges, élete delén a mi ki Rorzsink. Antik szemmel is lehetne belőle konzul, de ha épp úgy döntene, hogy harcba száll az Egyesült Államok elnöki székéért, túl a harmincötön, már azt is megteheti. Ám világi hívságok minket nem csábítanak, ellenben tovább keressük popp (3#), Isarsturm (3#), ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, ZenZo, vár a tévé, itáliainagysándor, pattopo (2#), rowi (2#), sporttárs, hrvth, nagyontrue, pandasaro, csirko pasek, poolfanati, zsakfos, _HarryMay_, hakapesz imi (2#), Dr Keynes, gyap!, szangye puncog, díszbohóc, the special eleven és Zyndar méltó követőit. A Rorschach-teszt lényege, hogy az ember kapásból rávágja, ami az adott képről eszébe jut. Nosza, szabadítsuk fel a tudatunk, a kommentek között elhelyezett virtuális képaláírással lehet pályázni. A legjobbat önkényes szerkesztőségi döntéssel, esetleg a Duna jegén közösségileg választjuk meg. Kérjük, az előző forduló közfelkiáltással választott nyertese (Zyndar) jelentkezzen a nepsport@ringier.hu címen a zsákmányért, új díjunk a képen látható, melyet nagylelkű olvasó-sponzorunk ajánlott fel, köszönjük a Milandernek. Korábbi fordulók itt, és az őshazából itt, az új kép meg hajtás után.
« 2010. november 2011. január »
