NST

NST a facebookon
Friss kommentek
Barca-könyv

Twitter
Archívum
Iratkozz fel
Szabályok

Itt találod, hogy merre hány méter:

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

Linkek


NST
Hétvégi jóslatok - Serie A, 3. giornata
Írta: benitoNST | 2010. szept. 17. 12:42

A jövő hétvégére belengetett sztrájk előtt két forduló is lemegy, ráadásul mindkettő zsúfolásig tele van nagyon fontos meccsekkel. Elég csak a Bari-Cagliari rangadót említenünk (vasárnap délben a 2. az 5.-hez látogat), de összecsap két EL-csapat is Genovában, ahol a Samp a Napolit fogadja – remélhetőleg előbbiben újra kezdhet Koman Voli. Az Inter a rajtnál még nála is beljebb ragadt Palermóhoz utazik, a Milan a Catania ellen gyűjthet önbizalmat, a Juventus pedig a magyar szurkolók kedvelt célpontját, Udinét támadja be. Vass Ádiék a listavezető Chievo otthonában próbálnak meg pontot szerezni, Rudolf Genoája pedig Parmában próbálja meg tompítani a legutóbbi fordulóban elszenvedett csúnya hazai vereség fájdalmát, a Roma viszont nemcsak első győzelmére hajt, de a teljesítményén is bőven van mit drótoznia. Mindez hajtás után, gyöngybetűkkel.

Milan-Catania 2-0
Van baja a Milannak, de ha Ibrahimovic visszatér Interista önmagához, igazából mindegy is, mit csinálnak a többiek mögötte. Az egyértelmű, hogy Boatenget játszatni kell, igazából teljesen mindegy, a középpálya melyik posztján. A Catania megszerezte első győzelmét, de ordenáré mázli kellett a Parma legyűréséhez, Maxi pedig lélekben még nyaral.

Palermo-Inter 0-2

Szicílián valószínűleg extrán felfújják az arcukat az Inter ellen, de az idei csapat több sebből vérzik. Eddig a Cagliari elleni hazai iksz az egyetlen pontjuk, és az EL-ben is vereséggel nyitottak, még ennek a formálódó Internek sem szabad, hogy gondot okozzon a Barbera bevétele. Benítez a Gazzetta szerint átrendezi az övéit, és mostantól az által preferált 4-3-1-2-ben játszatja a csapatot. Eto’o örül.

Udinese-Juventus 1-1
Nem tartott sokáig, hogy Torinóban újra felüsse a fejét a tavalyi szezon dögvészeként felemlegetett erőnléti kérdés. Ha a trend folytatódik, nem is fogjuk tudni megnevezni, hány gólt kell szerezniük ahhoz, hogy legalább egy iksz kijöjjön a dologból. Az Udinese emberül helytállt Milánóban, egyáltalán nem mondható, hogy a Juve esélyesként utazna a Friuliba.

Roma-Bologna 2-1
Ranieri 4-4-1-1-e a rombolásra egy ideig alkalmas volt Münchenben, de támadásban sokkal több kell, kivált az ellen a Bologna ellen, amelynek a római túra után jönnek az igazán fontos meccsei. Sok a sérült, van eltiltott is, de ha most sem jön össze a győzelem, akkor a Roma az őszt az elbaltázott rajt fércelésével töltheti. Totti a legjobbkor veszett össze Ranierivel.

Sampdoria-Napoli 3-1
A genovaiak mentették meg az olasz EL-kontingens becsületét (elhoztak egy pontot Jujákéktól), miközben a Napoli átmentette tompa bajnoki formáját a nemzetközi kupákra is, és nem bírt otthon az Utrechttel. Mazzari is jobban érezné magát, ha még mindig a hazai padon ülne a Marassiban, a Vesuvianit vezetve kellemetlen élményben lesz része.

Fiorentina-Lazio 2-2
Bajban van a Viola, Mihajlovicsot a minősíthetetlen színvonalú játék, és a hozzá csapódó eredménytelenség miatt már támadják, és nem tud azzal védekezni, hogy kulcsemberekre nem számíthat, aki meg játszik, az rossz formában van. A Laziónál annyival jobb a helyzet, hogy egy-egy félidőt már tudnak jól játszani, Reja pedig van annyira tökös, hogy simán leveszi a szünetben a nagyképű Zaratét, ha nem azt csinálja, amit mond neki.

Bari-Cagliari 1-1
A Kakaskákat nagyon régen verték meg hazai pályán utoljára, a Cagliari meg még régebben nyert idegenben, így némileg meglepő tipp a döntetlen, de muszáj az ikszre tennünk, mert egyébként a győztesnek jó esélye van, hogy a tabella élén zárja a fordulót.

Chievo-Brescia 3-2
Gólzápor, kérem szépen! A listavezető megveri az újoncot, de nem fog az olyan könnyen menni, hiszen a vendégek nemcsak masszívan védekeznek, de a WHU-tól hazatérő Diamanti irányításával a támadósoruk sem rossz. A csapategységben, és Pellissier-ben bízó csacsik azért eggyel jobbak náluk.

Parma-Genoa 1-1
Mindkét csapat furcsa vereséggel tudta le az előző kört, a Parma agyonlőtte Andujart, és a kapufát Cataniában, a Genoának pedig hiába volt rengeteg helyzete, a Chievo megbüntette két megingásukat, és Genovában nyert. A vendégeknek erősebb keretük van, a hazaiaknak meg jobb csapatuk, ez Olaszországban izgalmas iksz.

Cesena-Lecce 2-0
Az újoncrangadó a hazaiaknak áll, a Cesena egészen parádésan rajtolt, és a táblázat elején van, de a Lecce is megmutatta, hogy nem szabad leírni, miután egy szabálytalan góllal (és egy ellenük meg nem adott szabályossal) leverte a Fiorentinát. Hazai pályán majd a Lecce nyer, a csikóhalak ezt behúzzák.

Címkék: beharang, serie a
Kommentek: 215 komment

Eddig 215 komment érkezett

  • [1] szegedia  2010. 09. 17. 12:59 

    "a formálódó Inter"
    - hát ez eléggé wattafakk kategória, mert ugyan edzőt cseréltek de egyetlen játékos sem ment el vagy érkezett.
    - az hogy Benitez össze akarja kutyulni a dolgokat már az ő baja, jobb biztosan nem lesz.

    Válasz erre
  • [2] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 17. 13:23 

    Amúgy most már én is azt mondom,hogy Moggi-t hozzák vissza a Juve-hoz.
    Ő meddig kénytelen még inaktívként létezni?

    Amúgy volt már Juve-gödör poszt?
    "A feljutástól napjainkig" megérne egy posztot,szépen kerek,íves poszt lenne.

    Válasz erre
  • [3] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 17. 13:24 

    Benítez-el eddig úgy voltam,hogy probáltam követni mit akar,most már úgy vagyok,hogy összeborzolt szemöldökkel csendben figyelek.

    Válasz erre
  • [4] Iustizmord  2010. 09. 17. 13:28 

    @horas a posztot írja: MrAT

    Válasz erre
  • [5] spooner19  2010. 09. 17. 13:34 

    @horas Juve-gödör poszt már kb. száz volt a teljes magyar sportsajtóban, igazi zaftos téma, amin lehet csámcsogni, csűrni-csavarni, kiforgatni et cetera...Az egész Calciopoli legnagyobb nyertese az Inter volt és az ma is, amikor Moratti úr hathatós közreműködésével sikerült szétverni Európa egyik legnagyobb klubját, Inter szurkákat (hálistennek nem sok van belőlük) leszámítva sokaknak az a véleménye hogy egy erős, klasszis Juvéra szüksége van Olaszországnak és Európának is. Hozzáteszem, most valóban csak egy porhüvely, és ez a régi-új koncepció (olasz válogatottakkal feltölteni a keretet) eredményessége éveket is igénybe vehet...Sajnos.

    Válasz erre
  • [6] horbalu  2010. 09. 17. 13:58 

    @Anthony hát igen, Rafa néhány héttel ezelőtt még össze-kuyt-ulni akarta a dolgokat, az nem jött össze, így maradt a kutyulás...

    (sztem az az idei SerieA kulcskérdése, hogy Rafa rosszabb-e annyival a speciális egyesnél, hogy ez a deficit elérje/meghaladja azt a különbséget, amennyivel az üldözők játékereje gyengébb a Zinternénél - meglássuk...)

    Válasz erre
  • [7] Hispán07  2010. 09. 17. 14:35 

    Sztem október vége előtt kicsit korai nagy következtetéseket levonni, de ami látszik:
    - a BenInter nem a MorInter
    - a Milan kétarcúbb lesz mint Janus
    - a Roma és a Juve nem akar az idény elején favoritnak tűnni, köhöm

    Mindenesetre holnap a Milan holnap megcsinálja a Cataniat, mindenki másnak pedig sok sikert kívánok.

    Válasz erre
  • [8] spooner19  2010. 09. 17. 15:14 

    Benítezről annyit, 5 év leforgása alatt sikerült lezüllesztenie egy BL- győztes garnítúrát egy Európa-Liga indulásra hajazó csapattá...

    Válasz erre
  • [9] slowmotion  2010. 09. 17. 16:16 

    @spooner19
    de azt a garnitúrát ő vezette BL-győzelemig, érted...

    Válasz erre
  • [10] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 17. 16:42 

    @spooner19 Igen, valamint jó Ferencvárosra szüksége van a magyar futballnak, felmondtad a Népsport legősibb közhelyeinek egyikét.

    Amúgy a Juvéval kapcsolatban az elkövetkező 15 évben még hányszor kell minden kritikára válaszul a calciopolira hivatkozni? )))

    Válasz erre
  • [11] vasco  2010. 09. 17. 17:03 

    jó hír h Silva felépül, így a védelem is rendben lesz vele és Nestával. szvsz Ibra, Robinho és Boateng is kezd majd, jó lesz ez.

    Válasz erre
  • [12] spooner19  2010. 09. 17. 17:15 

    @montipajton Közhelynek közhely, de attól még úgy van. A Calciopoli tetszik, nem tetszik egy hatalmas törést okozott, azóta semmi sincs rendben a klub háza táján. Edzők, trágya átigazolások, csapatorvosok jönnek-mennek, eredmények meg nincsenek, vagy csak elvétve.

    Válasz erre
  • [13] spooner19  2010. 09. 17. 17:20 

    @slowmotion Annak a csapatnak az alapjait amellyel Isztambulban csodát vitt véghez Benítez, azt Houllier vetette meg, és akkor még nem is volt annyira elspanyolosítva a Pool...

    Válasz erre
  • [14] spooner19  2010. 09. 17. 17:26 

    @montipajton Amúgy csak horas felvetésére reagáltam, eszembe se jutott volna a Calciopoli...

    Válasz erre
  • [15] Orvenyhivo  2010. 09. 17. 17:32 

    @spooner19 A calciopoli nyilván alávert a Juvénak, de sem-Juve, sem-Inter szurkolóként nem látom, miért lenne szüksége Európának jobban egy erős, klasszis Juvéra, mint mondjuk egy erős és klasszis Torinóra, Hellas Veronára, Sheffield Unitedre vagy a Siófoki Bányászra.

    Válasz erre
  • [16] spooner19  2010. 09. 17. 17:41 

    @Orvenyhivo Pontosan azért amiért a Juventus az Juventus, a Manchester United az MU, a Bayern az Bayern és így tovább. Márkanév. Ugyanúgy mint a Coca Cola, Tokaji, Marlboro, Ford...szintén et cetera.

    Válasz erre
  • [17] Orvenyhivo  2010. 09. 17. 17:54 

    @spooner19 Márkák jönnek, márkák mennek, ez a világ rendje.

    Neked fontos a Juventus, ez rendben van teljesen. De Európának meg a megannyi "Juve-semleges" focidrukkernek miért pont ez a márka lenne olyannyira fontos?

    Válasz erre
  • [18] spooner19  2010. 09. 17. 18:05 

    @Orvenyhivo Azért mert az európai ember, és általában a többi ember is, szereti a tradíciókat. A Manchester Citynek és a Chelsea-nek ezért van relatíve jóval kisebb szurkolótábora, mint a többi nagynak.

    Válasz erre
  • [19] spooner19  2010. 09. 17. 18:09 

    @Orvenyhivo Mert az emberek többsége hálistennek (még) úgy gondolkozik, hogy a zseton nem minden.

    Válasz erre
  • [20] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 17. 18:10 

    @Orvenyhivo a Serie A-nak fontos egy erős Juventus: még egy húzónév, ahová hajlandóak minőségi, nagynevű játékosok is igazolni >> azok pedig szponzorokat is vonzanak magukkal, meg több tévépénzt.

    Ilyen értelemben egy kibaszott jó Hellas Verona nem tud annyit hozni az olasz bajnokság konyhájára, mint egy kibaszott jó Juventus.

    Válasz erre
  • [21] Orvenyhivo  2010. 09. 17. 18:14 

    @Everred @spooner19 Most ellentmondtok egymásnak, nemdebár? :)

    Válasz erre
  • [22] Everred - http://manunited.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 17. 18:19 

    @Orvenyhivo tekintve, hogy két külön személy vagyunk, akik nem is ismerik egymást, ez nem annyira nagy meglepetés.

    én leszarom egyébként az olasz futball tradícióit, de az nehezen vitatható, hogy egy jó Juventusszal komolyabb lenne az érdeklődés a Serie A iránt, mint egy gyengével. Ennyi.

    Válasz erre
  • [23] dr_dugo  2010. 09. 17. 18:24 

    sportgeza.hu/futball/2010/09/17/elo_adasban_oktatta_ki_sacchi_ibrahimovicsot/

    édes istenem... a vezetőség helyében azonnal kitenném a keretből, dehát milyen gonosz játékot űz velünk a sors, hogy pont erre a sutyerák alpári bosnyák cigányra van a legnagyobb szüksége a csapatnak.

    Válasz erre
  • [24] spooner19  2010. 09. 17. 18:31 

    @Orvenyhivo nincs itt annyira nagy ellentmondás, mint ahogyan azt te sejteni véled. Egy egyszerű példa. Münchenben a város döntő többsége (éppúgy mint Torinóban) a kisebbik, szegényebbik csapatot favorizálja. Tehát magasról tesz rá, hogy a Bayern éppen a BL-ben vitézkedik, az 1860 pedig a másodosztályban vergődik. Mások a tervek, koncepciók stb.

    Válasz erre
  • [25] Orvenyhivo  2010. 09. 17. 19:11 

    @spooner19 Ami nagyon is rendben van.

    De ettől még azt is mondod, hogy Európának szüksége van az 1860-ra vagy a Toróra? Miért lenne ennek az "Európának", bármit értsünk is alatta, jobban szüksége a Juvéra, mint rájuk? (Bár nyilván ez a "szükség" se túl könnyen definiálható valami.)

    Azt mondod, szeretnéd a Juvét újra nagynak látni, méltányolható. De (ahogy semelyik másik csapatból se) ne csinálj belőle objektív szükséget. :)

    Válasz erre
  • [26] Nunu0075  2010. 09. 17. 19:11 

    (kib@szott szar ennek a Blogzónának belépési rendszere)
    Tavaly, ha jól emlékszem, a góllövés nem ment a Juvénak, idén már szerencsére ezzel nincs gond.
    Van egy olyan sejtésem, hogy régebben a világ legjobb kapusa elpalástolta a védelem hibáit, most meg ezek jobban kijönnek. De tény, hogy oda is nagyon kellenének klasszisok.

    Válasz erre
  • [27] Hispán07  2010. 09. 17. 19:13 

    @dr_dugo amíg rúgja a gólokat, tök leszarom mit mond egy tévéműsorban. bunkó? bunkó. nem az eszéért vettük.

    Válasz erre
  • [28] dzolutan  2010. 09. 17. 19:24 

    @Hispan07 nem is kellett volna ennyit fizetni, súlyban egyező marék tökmag megtette volna. :D

    Válasz erre
  • [29] madbalee  2010. 09. 17. 19:57 

    @Nűnű "(kib@szott szar ennek a Blogzónának belépési rendszere)" szerintem is!

    Válasz erre
  • [30] focilaz  2010. 09. 17. 22:04 

    Remélem tovább tart a kis csapatok királysága. Kíváncsi vagyok mikor fog Rudolf először pályára lépni?

    Válasz erre
  • [31] Iustizmord  2010. 09. 17. 22:09 

    @dr_dugo tarkafaszt. ibra egy köcsög, ha a milanban van is idegsítő. kisköcsög, bstól sacchina a kurvája.

    e nem őrá van szüksg még ha jóis, egy jó kp meg htvédsorkéne....

    és ibra faszt a strappado-ba.

    Válasz erre
  • [32] madbalee  2010. 09. 18. 9:36 

    Lehet, hogy Balotelli Ibra tanítványa? Mert akkor érthető miért alakult így az olasz jellemfejlődése.

    Válasz erre
  • [33] galedki  2010. 09. 18. 10:06 

    Ibrához: tanulságos kis szösszenet van a családi életéről valahol. igen érdekes, papucsférjnek titulálták. szóval, valahol ki kell élnie magát :)-...

    Válasz erre
  • [34] giacinto2  2010. 09. 18. 11:21 

    @fociláz

    lemaradtál vmiről, úgy érzem.

    Válasz erre
  • [35] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 12:48 

    @spooner19
    Annak az Inter-nek alapjait amivel Mourinho a tavalyi csodát csinálta Roberto Mancini tette le.

    Ki emlegeti Mancini-t a BL-győzelem kapcsán?
    -Senki
    Erről ennyit,ha kérhetem.

    Ha megfigyeled mikor Benítez érkezett semmivel nem volt jobb csapat a Liverpool mint manapság,sőt.
    Játékos állománya tele volt középszerű játékosokkal.Benítez az elején kurva jól igazolt,Macherano,Reina,Alonso,Kuyt,Agger,Aurelio csinált egy fasza magot a perem emberek meg folyamatosan cserélődtek mert nem tudott egy jó keretet összehozni.

    De relative a saját csapatával is összehozott egy BL-döntőt,amit szakmailag sokkal kevésbé látványosan vesztett el.

    Benítez a Liverpool-i éveket úgy ahogy elrontotta.
    Ha belegondolunk volt egy időszak mikor erősebb volt a Liverpool mint amikor érkezett,ott a pont rekordos ezüst érem és a BL-ben elötte nem voltak olyan meghatározóak mint az irányítása alatt.

    Benítez úgy adta vissza a Liverpool ahogy kapta,egy közepes erősségű nagycsapatként.
    Más kérdés,hogy csinálhatta volna jobban is.

    De fejezzük be ezt a Benítez egy primitív hülye aki nem csinált soha semmit agy amit elért azt véletlenül és egy szakmai niemand,tehetségtelen senki csak azért mert úgy néz ki és most nagyon trendi Benítez-t fikázni és utálni.

    Benítez 10 éve van a pályán és sokkal több mindent elért mint jelenleg az európa első osztályú bajnokságaiban dolgozó 10 edzőből 9 elért.
    Kicsit nagyobb tisztelet neki ha kérhetem.

    Válasz erre
  • [36] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 12:53 

    Ibra kissé frusztráltnak tünik amióta a Milan-ban játszik.
    Érik az első piros lapja is.

    Válasz erre
  • [37] madbalee  2010. 09. 18. 12:59 

    @horas Hát nem tudom kuzin, de Mú után Benitez nekem már első hallásra is haloványnak tűnt, de az idő majd megválaszolja mi lesz vele/Veletek. Herrera után ki volt a kispadon Nálatok?

    Válasz erre
  • [38] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:02 

    @madbalee
    Sokan,de beugróként visszatért Herrera is.

    Helenio Herrera 1960–1968
    Alfredo Foni 1968–1969
    Heriberto Herrera 1969–1971
    Giovanni Invernizzi 1971–1973
    Enea Masiero 1973
    Helenio Herrera 1973
    Enea Masiero 1974
    Luis Suárez 1974–1975
    Giuseppe Chiappella 1976–1977
    Eugenio Bersellini 1977–1982
    Rino Marchesi 1982–1983
    Luigi Radice 1983–1984
    Ilario Castagner 1984–1986
    Mario Corso 1986
    Giovanni Trapattoni 1986–1991
    Corrado Orrico 1991
    Luis Suárez 1992
    Osvaldo Bagnoli 1992–1994
    Giampiero Marini 1994
    Ottavio Bianchi 1994–1995
    Luis Suárez 1995
    Roy Hodgson 1995–1997
    Luciano Castellini 1997
    Luigi Simoni 1997–1998
    Mircea Lucescu 1998–1999
    Luciano Castellini 1999
    Roy Hodgson 1999
    Marcello Lippi 1999–2000
    Marco Tardelli 2000–2001
    Héctor Raul Cúper 2001–2003
    Corrado Verdelli 2003
    Alberto Zaccheroni 2003–2004
    Roberto Mancini 2004–2008
    José Mourinho 2008–2010
    Rafael Benítez 2010–

    Válasz erre
  • [39] madbalee  2010. 09. 18. 13:02 

    @horas Ibra mikor nem volt frusztrált? :))) Emlékszem mikor még Nálatok volt a lágyéka felé mutogatott a szurkolóknak.

    Válasz erre
  • [40] madbalee  2010. 09. 18. 13:03 

    @horas :) csak a közvetlen utódjára gondoltam :)

    Válasz erre
  • [41] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:07 

    @madbalee
    Az akkoriban volt mikor lenyilatkozta,hogy elakar menni és ezért kikezdték a szurkolók.
    Amúgy Ibrahimovic-ról nyilatkozta Moratti,hogy a felszín alatt mindig is egy hüvős profi volt,aki érzelmileg sosem kötődött a klubhoz,valszeg ezért is csinálja ilyen lazán ezeket az éles klub váltásokat.

    Közvetlen utódja nem volt,látod milyen keringó volt utána.

    Válasz erre
  • [42] madbalee  2010. 09. 18. 13:10 

    @horas Igen nekem sem ugrott be karakteres edző Herrero utánról. Mú csak 2 évig volt nálatok, de lehet, hogy nagyobb űrt hagy maga mögött.

    Válasz erre
  • [43] madbalee  2010. 09. 18. 13:13 

    @horas Ibra meg igen egy zsoldos és kész. Nem szimpatikus az emberek nagy részének (Nekem szerintem sosem lesz az), itt Magyarországon meg a selejtezős potyagólja ellenünk még tett erre.

    Nem Ibrát kell lájkolni, hanem a góljait;)

    Válasz erre
  • [44] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:23 

    @madbalee
    Benítez-t a BL-ben Mourinho még nem győzte le.

    Mourinho sokkal aprólékosabb edző,ő mindig az aktuális szituációhoz viszonyúl,alkalmazkodik
    Benítez-nek van egy sajátos elképzelése az probálja tökéletesíteni.

    Mourinho titka valószínüleg ebbe van,hogy mindig az adott helyzethez,körülményhez lővi be a csapatát,a sziutációnak legalkalmasabban.

    Angliában megoldatlan feladat elé állította az ottani edzőket a 4-3-3 al a kopottra vasalt 4-4-2 vel szemben.
    Az Inter-el is ezzel probálkozott első évében nem jött be majd visszaállt Mancini taktikájára és mivel az Inter a legerősebb csapat volt behúzta a bajnokságot,de BL-ben ugyanott volt mint Mancini.

    Szerintem óriási húzás volt,mondjuk a bajnokságban ez nem olyan látványos,de,hogy ebből a 150 védekező középpályás rendszerből át állt a 3 támadó plusz egy támadó középpályás szisztémára egyből megint felborította az aktuális szemléletet mind ehhez jött egy a szinkron úszással egyenértékű aprolékossággal begyakarolt zóna védekezés.

    Benítez a Liverpool-nál nyomatta ezt a spanyolos letámadást plusz Benítez fő erénye a taktikai hiányosságok kiküszöbölésére a mentalitás volt,láttuk,hogy a Liverpool-ja milyen meccseket fordított meg,honnan jöttek vissza meg a leglehetetlenebb helyzeteket is letudták dolgozni.

    Válasz erre
  • [45] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:31 

    @madbalee
    Ibrahimovic szenzációs futballista.
    Sosem látott fizikai adottságok párosúlnak tökéletesre csiszolt technikai képességekkel,mindeközben a vérében van a dél-szláv futballisták öszötönös játékintelligenciája.
    Viszont Ibrahimovic fejben nem tökéletes valószínüleg ezért nem lesz BL-győztes és aranylabdás.

    A BL-ben egyszerűen valamiért nem megy neki,egy lépcső fok van a BL és a bajnoki teljesítményei között,valami pszichés dolog lehet a háttérben mert a legegyszerűbb helyzeteket is elrontja.Ha ezzel a Barcelona-val nem tudott átlépni azon a korlátain amin az Inter-ben vagy a Juve-ban volt akkor sehol.

    Válasz erre
  • [46] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:34 

    @madbalee
    Voltak karakteres edzők csak nem tudták megtörni az átkot.
    Trappatoni,Lippi,Cúper
    de tömegével télleg nem voltak number one edzők az tuti.

    Válasz erre
  • [47] vadkutya1 - http://utwenger.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:35 

    Az ilyen Ibra féle barmok előbb-utóbb emberükre akadnak, remélem 1x eljön az a pillanat, mikor Gattusot rúgja így hátba.

    Válasz erre
  • [48] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:40 

    @vadkutya
    Annyi esze van annyi töke nincs,hogy Gattuso-t rúgja hátba ezzel tisztába van.

    Válasz erre
  • [49] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:43 

    @vadkutya
    Strasser - akit hátba rúgott - egy lelkes kis ifista,nagy vagányság volt vele kikezdeni...

    Válasz erre
  • [50] vadkutya1 - http://utwenger.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:46 

    @horas
    Akar majd ő még vagányabb is lenni, általában ez a veszte az ilyen típusú embereknek. De nekem az is elég, ha majd a Rhino rúgja tüdőn, csak úgy poénból... :)

    Válasz erre
  • [51] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:48 

    @vadkutya
    Én szinte biztos vagyok benne,hogy jövőre már nem lesz a Milan-ban.

    Válasz erre
  • [52] madbalee  2010. 09. 18. 13:50 

    A hátbarúgós story nekem annyira nem durva, mint a többi dolgai, meg én úgy tudom, hogy csak törlesztett Strassernek.

    Válasz erre
  • [53] vadkutya1 - http://utwenger.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:54 

    @madbalee
    Akkor Strasser a komoly vagány, igazi példakép lehet még ebből a srácból. Ibrától bölcsességet ugye hiába várunk...

    Válasz erre
  • [54] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 13:56 

    @madbalee
    Nálam se,nem tudhatjuk mi volt az előzmény.

    www.goal.com/en/news/10/italy/2010/09/18/2124359/real-madrids-kaka-can-move-to-inter-in-january-but-only

    Egyre gyanúsabb Kaká érkezése.Ugyan úgy mint Ibrahimovic elöszőr kölcsönbe majd,részlet fizetés.Az a bajom,hogy ez legalább szól annyira a Milan-nak mint amennyire le akarják igazolni Kaká-t.

    Nem mondom,kellene ember előre,de Kaká elmúlt egy két éves formája nem biztos megér ennyi pénzt,de azért nem mondanék rá nemet.
    Özil jelenlegi formájából kiindúlva nehezen fér be a Real-ba.
    Durva lenne Kaká-t Inter mezben látni,de behúgyoznék az örömtől Sneijder-el együtt a pályán látni őket.A taktikai variácók száma ugrásszerűen nőne.

    Válasz erre
  • [55] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 14:36 

    Mpndjuk azért azt tegyük hozzá,hogy Kaká nem az az elvtelen gyökértelen ember mint Ibrahimovic.
    Nála azért szerintem a Milan más mint Ibra-nak az Inter,ez nehezíti a szitut,arról nem beszélve,hogy a Real-osok biztos előfogják venni Maicon-t a bizniszben.

    Nem lesz ebből semmi valszeg.

    Inkább akkor menjünk rá Torres-re.

    Válasz erre
  • [56] spooner19  2010. 09. 18. 14:44 

    @horas Látom nagy lelki frusztrációt okozott, hogy egyetlen sértő? mondatot írtam az isteni Rafáról...Csupán egy tényt említettem meg, hogy Rafa 5 éves liverpooli ténykedésének egyetlenegy trófeája a 2005-ös Bl-serleg. A Valenciából, való igaz, bajnokcsapatot faragott, de akkor a spanyol futball erőviszonyai, struktúrái azért mások voltak, mint most. Én a magam részéről örülök neki, hogy nem ő lett a Juve edzője, hanem egy hazai szakember, aki kisebb csapatokat sikerrel építgetett. Hogy az Interrel mire megy, őszintén szólva hidegen hagy, mindenesetre itt is és máshol is olvastam róla igen kritikus hangú írásokat, nézek futballmeccset, következtetéseket vonok le. A olasz klubok jelenlegi állapotát ismerve, hadd ne essek tőle hasra, ha bajnok lesz a csapatával egy olyan bajnokságban, ahol az összes csapat gyengébb súlycsoportban van, mint a sajátja...

    Válasz erre
  • [57] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 14:51 

    @spooner19
    Én nem rád gondoltam hanem ez a kollektív antiBenítezizmus ami itt megy.

    Igen Benítez-nek Liverpool-i évei alatt csak(!) a BL-cím jutott (plus egy Fa-kupa)
    és amikor a Valeincia-val bajnok lett az sem nagy kunszt mert az "más" (!) ... és az sem lesz érdekes,hogyha az Inter-el bajnok lesz mert neki a legerősebb a csapata.

    De Delneri-nek örülsz aki kétszer annyi ideje van a szakmában mint Benítez és írd és mond egyetlen egy komoly címe sincs.
    (Nyert valamit egyáltalán az ember?)

    Hajrá.

    Válasz erre
  • [58] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 14:56 

    Amúgy itt egy újabb fordulat Delneri nevének helyesírása körül kialakúlt vitához:

    becalcio.it/tag/luigi-del-neri/

    :)

    Válasz erre
  • [59] spooner19  2010. 09. 18. 15:05 

    @horas Igazából Delneri-t én azért is becsülöm, mert elmert vállalni egy olyan feladatot, amire egy sor "sztáredző" (Capello, Lippi, Hiddink, s ha jól tudom Benítez is...) nemet mondott, nevezetesen egy mesterségesen szétvert olasz rekordbajnokot visszavezetni a sikerek útjára és feledtetni azt a törést, amit bizonyos Calciopoli okozott (és érdekes módon egy kivétellel az összes olasz nagycsapatot besározta). Delneri egy középszerű Samp-ból csinált 4.-et, ami szerintem igenis elismerendő teljesítmény, valamint annak idején a Chievo UEFA-kupás helyezése is az ő érdeme. Szóval nem Hevesi Tamásról beszélünk, úgyhogy tiszteletet neki...

    Válasz erre
  • [60] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 15:12 

    @spooner19
    Semmi rosszat nem írtam róla,le írtam,hogy mit ért el.

    A Calciopoli-t meg felejtsük már el végre kezd annyira szánalmas lenni mint a ratyi nácik trianonja.

    Ez a negyedik szezonja Juve-nak amióta visszajutott ki verte szét mesterségesen ezt a csapatot?
    Blanc,Secco meg a többi polihisztor.
    Konkrétan jobb csapata volt a Juve-nak mikor visszajutottak.
    Erről drága barátom senki más nem tehet csak és kizárólag a Juventus.

    Válasz erre
  • [61] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 15:14 

    Válasz erre
  • [62] spooner19  2010. 09. 18. 15:17 

    El lehet bagatellizálni a Calcipolit, csak az a baj vele, hogy nem 5 évente történik ilyesmi és ilyen nagy horderejű botrány, hanem 50-60 évente. Amikor azért igazolnak el világsztárok egy gárdától, mert azt Moratti cimbi- döntéshozó uraság a másodosztályba süllyesztette. Az már egy más kérdés, és ebben igazad van, hogy azóta viszont semmi nem megy normálisan a klub háza táján. Dilettáns döntések sorozata, pocsék eredmények stb.

    Válasz erre
  • [63] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 15:32 

    @spooner19
    Én ezt sosem tagadtam,hogy az Inter valószínüleg a Calcipoli nélkül nem tudta volna ezt az utat bejárni.

    A Juventus-nak nem a sztárjátékosok lelépése tett be hanem Moggi elvesztése.Egy fejetlen vircsaft azóta a Juventus szó szerint.

    Egyébiránt Benítez az akkori világválogatott Juve-t is kiejtette a BL-ből Capello-val a padon(!)

    Liverpool: Carson, Finnan, Carragher, Hyypia, Traore, Luis Garcia, Gerrard, Biscan, Riise, Le Tallec (Smicer 73), Baros (Nunez 66).
    Subs Not Used: Dudek, Alonso, Warnock, Welsh, Potter.

    Goals: Hyypia 10, Luis Garcia 25.

    Juventus: Buffon, Zebina (Montero 81), Cannavaro, Thuram, Zambrotta, Blasi (Pessotto 45), Emerson, Camoranesi, Nedved, Del Piero (Trezeguet 61), Ibrahimovic.
    Subs Not Used: Chimenti, Appiah, Olivera, Zalayeta.

    Goals: Cannavaro 63.

    Válasz erre
  • [64] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 15:37 

    @spooner19
    Annyira nem ritka ha jól tudom a Milan a 80-as évek elején ugyanúgy visszaléptették mégis 10 éven belül újra a csúcson voltak.

    "After the retirement of Gianni Rivera, Milan went into a period of decline, during which the club was involved in the 1980 Totonero scandal and relegated to Serie B as punishment,[14] for the first time in its history. The scandal was centered around a betting syndicate paying players and officials to fix the outcome of matches.[14] Milan quickly returned to Serie A but was relegated to Serie B one year later as the team ended its 1981–82 campaign in third last place."

    A Milan wikipedia-jából.

    Válasz erre
  • [65] spooner19  2010. 09. 18. 15:47 

    Emlékszem azokra a meccsekre, a visszavágón majd szét vetett az ideg, hogy egyetlen nyomorult gólt nem tudtak a továbbjutáshoz begyötörni Ibráék. A Juvénál a jelek szerint nem lesz elég 10 év, bár ki tudja. Ha kitartanak amellett a Lippi-koncepció mellett, hogy olasz válogatottakat igazolnak, szerintem előbb vagy utóbb ez a terv eredményes lehet, mert ismerni fogják a játékosok egymás lélegzetvételét is.

    Válasz erre
  • [66] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 15:59 

    @spooner19
    Cannavaro rúgott egy kapufát,ha jól rémlik.

    Én a Juve helyében,ha már télleg alulról kell kezdeni az építkezést szereznék egy tehetséges relatíve fiatal Juve kötődésű edzőt és hosszútávon gondlkodnék benne a Ferrara vonal szerintem elméletben jól volt kitalálva más kédés,hogy Ferrara nem jött be.
    Én konkrétan Gasperini-re gondolok.
    Relatíve kezdő edző,tehetséges,ambiciózus.
    10 évig volt a Juve a ificsapatának edzője.

    Válasz erre
  • [67] Tikamester  2010. 09. 18. 16:14 

    @spooner19 no offense, tényleg érdekel: ez a rekordbajnok szöveg Mr.AT-tól van vagy magadtól mondod?

    Válasz erre
  • [68] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 16:53 

    @spooner19
    Lippi felett egy kicsit eljárt az idő érzésem szerint.

    Válasz erre
  • [69] spooner19  2010. 09. 18. 17:04 

    @Tika Tudod ez egy bevett terminus technicus a Juve, mint 27xes olasz bajnok megjelölésére. Ha még nem hallottál róla, akkor jó reggelt kívánok...

    Válasz erre
  • [70] spooner19  2010. 09. 18. 17:07 

    @horas Talán így van. Amúgy ha jól emlékszem, Gasperinivel is próbálkoztak a Juve vezetői. A helyében én is tovább építgetném ezt a Genoát, amely ambiciózus, fiatal, van pénz sztárokat is venni, megy ki elég sok néző a meccsekre.

    Válasz erre
  • [71] spooner19  2010. 09. 18. 17:11 

    @horas Ferraránál azt hitték, hogy olyasmi lesz mint Guardiola, csak Ciro nem látott messzebb a 4-3-1-2 es szisztémánál. Más felállással akkor kezdett próbálkozni, amikor már látszott hogy megvannak számlálva a napjai. Valljuk be, kezdő edzőnek 3 trófea egy évadban 100 évente 1xer jön be...

    Válasz erre
  • [72] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 17:20 

    @spooner19
    Ferrara-nál nálam ez első headshot az az volt,hogy Del Piero ki lett rekesztve.
    És,hogy valami hihetelenül primitív felfogásban gondlokodott Amauri és Iaquinta akarta belődözni a labdákat...,hogy ők majd befelejelik meg ilyenek....

    Érdekes amúgy mert voltak jó meccsei is a Juve-nak a keze alatt.A Samp elleni otthoni meccsen egyenesen szenzációsan jó volt a Juve,5-1 lett vagy 5-2.

    Válasz erre
  • [73] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 17:23 

    @horas

    www.gazzetta.it/Calcio/SerieA/18-09-2010/delneri-pensa-positivo-711172480423.shtml

    Ha még egyszer valaki felhozza a témát, kirekesztem.

    Válasz erre
  • [74] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 17:24 

    @Tika Rekordbajnok. Mint ahogyan szokták ezt mondani a Bayernre vagy a Realra is. Mint ahogyan néha azt is mondják a Juvéval kapcsolatban, hogy torinói székhelyű. Egyszerű tényből kialakult jelző.

    Válasz erre
  • [75] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 17:28 

    @dinovercotti
    Egy kukkot sem értek belőle,elárulnád a mi problémád?
    Mert nem tudom mit nem lehet felhozni?

    Válasz erre
  • [76] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 17:38 

    @horas A cikk címe a lényeg (egyébként elmondhatom, hogy miről szól a cikk, de most nem fontos).

    Válasz erre
  • [77] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 17:45 

    @dinovercotti
    Mondd el kérlek és a címét sem értem.

    Válasz erre
  • [78] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 18:15 

    Arra céloztam, hogy Delneri az delneri, írják bárhogy: d elnerinek, vagy delne rinek. Ő is belefáradt a harcba, nem foglalkozik vele.

    A cikkről: a sok kapott gól nélkül boldogabb lenne, rengeteget kell még dolgozniuk, de az eddig elvégzett munkát nem fogja csak úgy kidobni a kukába néhány rosszabb meccs miatt. Az Udinesét jó csapatnak tartja, a 0 pontjuk nem jelent semmit. A fiataloknak meg kell szokniuk a légkört, meg kell tanulniuk, hogy a Juvéban teljesíteniük kell. A cikk címe érdekes, és Delneri optimizmusát próbálja kiemelni: "A pohár félig megtelt"

    Röviden ennyi.

    Válasz erre
  • [79] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 18:57 

    @dinovercotti
    Ja aha azt hittem már valami komoly dologról van szó.

    Válasz erre
  • [80] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 19:42 

    Jólvan Kornél látom megfordítottátok a meccset.
    A kis Kozak haverod betalált.
    Lehet Mihajlovic-nak kicsit korai volt még a Fiorentina.

    Válasz erre
  • [81] ForzaBianconero  2010. 09. 18. 20:40 

    @horas (66) Gasperini vagy Conte, tavaly nyáron is őket szerettem volna, Ferrara inkább csak amolyan olcsó jános megoldás volt házon belülről.

    Talán Tardelli mondta még tavaly, hogy az egész nem Ferrara hibája hanem azoké akik megbízták őt.(ettől persze még szar edző)

    Mindent összegezve a két említett faszi mellet csak külföldi sztár edző lenne megoldás (Mourinho, Hiddink) de ez nyilván csak álom. :(

    Válasz erre
  • [82] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 20:44 

    @ForzaBianconero
    Azt is kiveséztük már,hogy Deschamps elküldése egy igen látványos öngól volt a félpályáról ollózva,köténybe ficakba...

    Válasz erre
  • [83] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 20:45 

    Na itt az összeállítások zerint Gattuso kétszer lép pályára...
    Viccet félre Ronadlinho kimarad Robinho kezd???

    Nonera Nesta Silva Antonini
    Gattusp Pilro Seedorf
    Boateng Ibra Robinho...

    ???

    Válasz erre
  • [84] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 20:45 

    viddsz suz egász

    ott van inzaghi és ronadlinho is...

    Válasz erre
  • [85] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 20:47 

    Mascara ma nagy gólt fog lőni.

    Válasz erre
  • [86] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 20:48 

    Maldini melett mit ekres Wyclef Jean basszus?

    Válasz erre
  • [87] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 20:48 

    NA megint karácsonyfa

    Ibra Ronnie
    Inzaghi

    Válasz erre
  • [88] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 20:50 

    NA ezen a mecset Pirlo eladott labdáinak a számát fogom nézni.
    1 megvan

    Válasz erre
  • [89] Hispán07  2010. 09. 18. 21:01 

    Pippo baszod.

    Válasz erre
  • [90] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:03 

    Ibra gólpassz nem csúnya - Pippo elront...

    Válasz erre
  • [91] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:14 

    25 ik perc Pirlo 5 eladott labdánál jár...
    ez nem is lenne baj,de nem elég,hogy már nem képes azokra a labdákra mint régen nem tud úgy szervezni,de nagyon lassú nem tudja befutni a területeit,simán lefutják labdával is vagy elviszik melette,semmit nem ütközik semmilyen szinten nem szerez labdát...

    Most a pálya közvetlen közepén ez annyira nem buli...

    Válasz erre
  • [92] nalazo  2010. 09. 18. 21:15 

    Ez szép volt. Hajrá!

    Válasz erre
  • [93] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:15 

    Ott is a gól 0-1
    fasza

    Válasz erre
  • [94] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:16 

    Jagodics a gól láttán elégedett csettint...

    Válasz erre
  • [95] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:17 

    Ezt elbaszni ugyan az mint az Auxerre...
    3 az egyben hozták fel...
    A Milan-t megint úgy szétkontrázták mint a Várpalotai Bányászt gyengébbik napjukon...

    Válasz erre
  • [96] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:21 

    Kapura lővési arány 32 perc:
    Milan
    0
    1
    Catania
    3
    6
    vagy hogy volt...

    Válasz erre
  • [97] nalazo  2010. 09. 18. 21:22 

    El kellene kezdeni szervezni Pirlo búcsúmeccsét.

    Válasz erre
  • [98] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:23 

    Érik a Catania második gólja és Boateng piros lapja...
    padlón a Milan...

    Válasz erre
  • [99] nalazo  2010. 09. 18. 21:34 

    A Catania most bánhatja, hogy nem lőtte be a helyzeteit...

    Válasz erre
  • [100] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:34 

    1-1 Ronaldinho nagyon okos labdát adott a másodperc tört részére nem lesen álló Inzaghi-nak kai 5 méterről bepasszolta a labdát.
    Szép és egy kicsit mákos gól.

    Válasz erre
  • [101] Hispán07  2010. 09. 18. 21:34 

    Nna, hát nem az a fő gond itt, hogy Capuano teljesen valószínűtlen módon belőtte élete gólját, hanem hogy elől megy a tökölés. A két csatár megjátszhatatlan, körbe körbe passzolgatás, aztán gyors középreadás helyett keresztlabda (rossz, oh Pirlo..), eladjuk, kontra, ez a középpálya Boát leszámítva nem ér vissza, a védőkre egy az egyben vagy előnyben mennek rá - állandó veszély.

    Erre mire leírom Dinnye végre egyszer gyorsan beteszi, Pippo meg nem ront két ziccert egymás után :) gyerünk gyerekek, ezt kell, hátul csak szophatunk.

    Válasz erre
  • [102] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:37 

    Félidő
    Pirlo kb 8 eladott labdánál jár.
    A Milan középpályája olyan mint egy másnapos traktoros hobbi teremfoci csapaté.

    Válasz erre
  • [103] galedki  2010. 09. 18. 21:43 

    @horas ne már teremfociban nincs középpálya.

    Válasz erre
  • [104] benitoNST  2010. 09. 18. 21:44 

    @dinovercotti a 3. fordulóban korai talán

    Válasz erre
  • [105] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:45 

    @_benito
    Igaz.
    :)

    Válasz erre
  • [106] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:48 

    @_benito
    Nem azért egy húszért,de Benítez rendszeres és módszeres nullázása mellett, a mostani posztban igazán kicsit elő vehetnéd a tavaly év legjobb edzőjének választott Allegri-t is,mert amit a Milan bemutat középpálya cím szó alatt az nem egy egyszerű történet.

    Válasz erre
  • [107] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:49 

    @galedki
    igaz :)
    ezt neked akartam nem benito-nak...

    Válasz erre
  • [108] benitoNST  2010. 09. 18. 21:50 

    @horas én már leírtam párszor :)

    Válasz erre
  • [109] Hispán07  2010. 09. 18. 21:54 

    @_benito szűrés gombot nem lehetne felszerelni? amit ez a csávó előad kezd kicsit sok lenni

    Válasz erre
  • [110] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:54 

    @_benito
    hát végülis ja...
    :)

    Válasz erre
  • [111] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 21:57 

    @Hispan07
    Na mivan cimbi nem jók a lapjárások,semmihez nem passzol Ász póker vagy drill...?

    Válasz erre
  • [112] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 22:02 

    Nem is volt kéz vagy igen?
    Mindenesetre Silva-ra ez nem jellemző,ebből angy baj is lehetett volna...

    Válasz erre
  • [113] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 22:15 

    Seedorf bevan rúgva vagy mivan?

    Válasz erre
  • [114] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 22:19 

    Nem túl jó meccs viszont jó szar.
    Már,eddig jó volt.

    Válasz erre
  • [115] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 18. 22:34 

    Hát Allegri nem az a típus aki többször is átrendezi a csapatot,meg szeret belenyúlni a meccsbe...

    Válasz erre
  • [116] Hispán07  2010. 09. 18. 22:40 

    sajna már megint a szokásos. lesz ez még így se

    Válasz erre
  • [117] ForzaBianconero  2010. 09. 18. 22:41 

    @Hispan07 Az a durva hogy pontszámban be is érhetünk :), bár nem félek én attól :(

    Válasz erre
  • [118] Iustizmord  2010. 09. 19. 9:48 

    tegnap egséz nap vidéken voltam, csak az eredményt tudom: milan-catania 1-1

    aki látta reélje már el nekem mit baszott el megint a milan? a seedorf-gattuso cserét a 90. percben (jkv szerint) meg 1szerűen nem értem.

    Válasz erre
  • [119] Hispán07  2010. 09. 19. 10:02 

    @Iustizmord igazából olyan nagyon nem basztunk el semmit, csak a szokásos problémák jöttek már megint ki.

    először is, nem volt se pato, se robika, nem volt elöl lendülete a csapatnak. a catania tömörült, mi meg felálltunk mintha kézilabda lenne, és ment a körbe passzolgatás, aztán előbb utóbb vki elcseszte, kontra. kétszer csináltuk meg, hogy gyors rövid passzok után azonnal betett labda, pippo kétszer volt ziccerben, sajna csak egyet vert be.

    másodszor, a középpálya nagyon gyér így. persze ambro sérült, falmini detto, gattuso meg jobb ha nem, de tény, seedorf és pirlo csak fogták a saját fingjukat. kisherceg jó volt, de egyedül kevés. ez ahhoz vezetett, hogy elől a tömörülő catania ellen nem volt ötlet, hátul nem volt sebesség visszazárni

    harmadszor, capuano teljesen valószínűtlenül hatalmas gólt lőtt, és így már megint szétnyílt a pálya, ami a legrosszabb nekünk mostanság. igazából kb három nagyobb helyzetük volt, a második félidőben annyi se. a védelemnek igazából nem volt dolga, átrohantak rajtunk aztán vagy megállítja vki egy-az egyben, vagy nem. középpálya nélkül életveszély - ez a csapat legeslegnagyobb gondja

    végül: Ibra még nem érzi a dolgot, ténfergett fel-alá, ez a félig szélre hátravont poszt nagyon nem volt az igazi - bér majdnem tett egy gólpasszt így is.

    summa-summárum: zsenge volt, a szokásos bajainkkal, amik a cataniák ellen mindig jönnek. nincs tragédia, lesz ez jobb is, de nagygenerál kéne a középpályára, ez mindennél égetőbb gond.

    Válasz erre
  • [120] Iustizmord  2010. 09. 19. 10:04 

    kéne még a blogra egy hangstream is mp3-ban, amin horas közvetít, live :o)

    Válasz erre
  • [121] Hispán07  2010. 09. 19. 10:15 

    @Iustizmord beleélvezne a mikrofonba, rövid lenne a kommentár :)

    Válasz erre
  • [122] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 10:23 

    @Iustizmord @Hispan07
    Hát igen.
    A meccs vége fele vettem észre,hogy igazából magamnak irogatok.
    Hülyeség volt na.

    Válasz erre
  • [123] Iustizmord  2010. 09. 19. 13:08 

    @horas nem kritika volt, vagy lebaszás, nyugi :o)

    Válasz erre
  • [124] madbalee  2010. 09. 19. 14:27 

    @Hispan07 "igazából olyan nagyon nem basztunk el semmit, csak a szokásos problémák jöttek már megint ki." Hát azért a 9 pont helyett 4 ilyen csapatok ellen elég nagy betli.

    Válasz erre
  • [125] madbalee  2010. 09. 19. 14:29 

    @horas mással is megesett már ez ;)

    Válasz erre
  • [126] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 14:44 

    Palermo: 46 Sirigu; 16 Cassani, 6 Muñoz, 5 Bovo, 42 Balzaretti; 23 Nocerino, 21 Bacinovic, 8 Migliaccio; 27 Pastore, 72 Ilicic; 9 Hernandez.

    )Subs: 99 Benussi, 4 Kasami, 11 Liverani, 29 Garcia, 32 Maccarone, 36 Darmian, 51 Pinilla.
    Coach: Delio Rossi.)

    Inter: 1 Julio Cesar; 13 Maicon, 6 Lucio, 25 Samuel, 26 Chivu; 4 Zanetti, 19 Cambiasso; 27 Pandev, 5 Stankovic, 9 Eto'o; 22 Milito.

    (Subs: 12 Castellazzi, 2 Cordoba, 11 Muntari, 17 Mariga, 23 Materazzi, 29 Coutinho, 39 Santon.)
    Coach: Rafael Benitez.

    Most ez vagy úgy fog kinézni,hogy Stankovic fellép Sneijder helyére és elötte Milito,Eto'o,Pandev vagy Pandev játszik Sneijder helyén és három középpályás mögötte Stankovic,Zanetti,Cambiasso.
    Jimenez most jól jönne.
    Mariga érdekes mód kimaradt.

    Mindegy,hogyan húzzuk be,hogy ki is nézzen valahogy a játék az még ráér.A Milan botladózásait kikéne használni.

    Válasz erre
  • [127] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 15:12 

    Na Borriello el is kezdte a gólgyártást.

    Válasz erre
  • [128] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 15:15 

    Benítez-nek szólni kellett volna,hogy a Palermo alapszíne a rózsaszín és,hogy véletelnül se vegyen fel olyan színű nyakkendőt,mert kicsit hülyén jön le.

    Válasz erre
  • [129] MrATx  2010. 09. 19. 15:17 

    Valaki fentebb írta, hogy egy katasztrófa ez a blogzónás belépési process, teljesen egyetértek.

    De Ceglie volt a héten a következő áldozatunk, így már a kezdő sípszótól pályán a nagyszerű gólpasszkirály Zdeeeeneeeeeeek GRYGERAAAA!

    2-3 gyors kontra Udinese-gólt vizionálok.

    Válasz erre
  • [130] MrATx  2010. 09. 19. 15:19 

    Góóóól! :-) Bonucci! :-)

    Válasz erre
  • [131] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 15:19 

    Teljesen zsír a csapat.
    NEm is tudom mikor játszott utoljára ilyen jól a csapat.
    Már vezetni kéne.

    Válasz erre
  • [132] Itáliainagysándor  2010. 09. 19. 15:21 

    @horas Kb ugyan ezt akartam írni.

    Krasicban hatalmas potenciál van, remekül játszik!!!

    Válasz erre
  • [133] MrATx  2010. 09. 19. 15:25 

    Megjegyezném, hogy ASZTAKURVA, mekkora gólt sarkazott Quagliarella! :-) 0:2

    Válasz erre
  • [134] ZlatanT  2010. 09. 19. 15:26 

    fincsi gól volt, remélem nem ez lesz az egyetlen jelenet Quagtól, amire emlékezni fogunk a szezon végén.

    Válasz erre
  • [135] MrATx  2010. 09. 19. 15:29 

    Konkrétan durván nyomunk. Jééé.

    Válasz erre
  • [136] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 15:30 

    @Italiainagysandor
    Mondjuk én az Inter-re gondoltam.
    Gólokkal kellene vezetni.

    Válasz erre
  • [137] MrATx  2010. 09. 19. 15:31 

    Majdnem ott a második Bonucci gól, mit fogott Handanovic, my god.

    Válasz erre
  • [138] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 15:36 

    Benítez alatt most már ez szokásos.
    Jól kezd a csapat általában meg szerezi a vezetést most ez nem sikerült,viszont a menetrend szerű gólja az ellenfélnek jött.

    Újabb zicccer amradt ki.
    Úgy vezet a palermo,hogy reális állás kb 3-1 lenne az Inter-nek.
    Ne baszatok fel,ha lehet.

    Válasz erre
  • [139] Itáliainagysándor  2010. 09. 19. 15:37 

    @horas Az nem változtat a tényen, hogy azt akartam írni. ;)

    Ilyen Juvét akarok látni a szezon végéig!!!

    A játékvezető teljesítménye no comment kategória.
    Az udinei játékos luftot rúg és rúghatnak egy szabadot. :D

    Válasz erre
  • [140] MrATx  2010. 09. 19. 15:45 

    B*zmeg, MEKKORA gólt rúgott Marchisio! 0:3 Játszik a csapat, végre.

    Válasz erre
  • [141] dzolutan  2010. 09. 19. 15:46 

    Szép kontra, Krasic igazán jónak tűnik, már csak 3at kell kapni, hogy ne bizakodjak.

    Válasz erre
  • [142] keshudioo  2010. 09. 19. 15:46 

    Krasic valóban nagyon jól tolja, rettentően gyors, jól olvassa a játékot, remek beadásai vannak.

    Ejj, milyen jól kijött volna Diegóval... :( :)

    Válasz erre
  • [143] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 15:48 

    A második 20 méteren belüli szabadrúgás poziciót basszák el elég csúnyán.Az egyiket Sneijder nagy valószínűséggel bevarrta volna.

    Válasz erre
  • [144] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 15:54 

    Félidő.
    A Szuperkupákat is ide véve az eddigi szezon legjobb teljesítményével ég a csapat 1-0 ra egy meglehetősen gyenge Palermo ellen.

    Gólokkal kellene vezetni.
    Milito és Eto'o is kihagyott egy egy ziccert
    Stankovic kapufa és volt még egy két nagyobb lehetőség is,és a csapat jól,gördülékenyen játszik,még Stankovic is jól játszik Sneijder helyén,pedig szerintem erre még nem is volt példa,hogy ő ebben a pozicióban jól játszon.

    A jó játék megérkezett az eredményesség még nem.

    Válasz erre
  • [145] daneeka29  2010. 09. 19. 16:06 

    @keshudioo És emellett nem lusta hátramenni bekkelni sem. Az említett Diegóval ellentétben.

    Válasz erre
  • [146] MrATx  2010. 09. 19. 16:08 

    @daneeka29 Beza, az egész csapat nagyon lelkes, és rengeteget fut, látszik, hogy nagyon akarnak bizonyítani. Krasic pedig konkrétan mindhárom gólban benne volt, rá is fér az önbizalom.

    Válasz erre
  • [147] dzolutan  2010. 09. 19. 16:10 

    Csak nekem tűnik úgy, hogy Motta nem kisebb balfasz, mint Ashton vagy a cseh?

    Válasz erre
  • [148] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:12 

    NEm sokon múlott a második Palermo gól.
    Ziccerben közvetlen közelről JC be gurított a srác.
    Kontrákban van veszély.

    Már az elején az volt az érzésem,hogy a meglepően jó játék ellenére ez a meccs nem lesz meg.

    Válasz erre
  • [149] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:13 

    Lóg a levegőben a második rózsaszín gól simán kontráznak...

    Válasz erre
  • [150] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:15 

    egymás ziccereiere felenek a csapatok az elöbb Milito hagyott ki egy újabb óriási helyzetet majd Abel Hernandez...

    Válasz erre
  • [151] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:19 

    Ez hihetetlen.
    Milito komolyan mondom annyi ziccert rontott csak ezen a meccsen mint tavaly egész szezonban.

    Válasz erre
  • [152] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:23 

    Jólvan ott van Eto'o.
    1-1.
    A kameruni nagy formában.

    Válasz erre
  • [153] MrATx  2010. 09. 19. 16:32 

    @dzolutan Ezzel együtt is két klasszissal jobb, mint a Grosso-Grygera-De Ceglie-Zebina-Molinaro vonulat bármely tagja.

    Ha még egy legalább ilyen játékosunk lenne a túloldalra is, azt mondanám, egész elfogadható a keretünk.

    Válasz erre
  • [154] MrATx  2010. 09. 19. 16:33 

    Valaki keltse fel horast, mert időközben vezetnek.

    Válasz erre
  • [155] MrATx  2010. 09. 19. 16:34 

    Ott a negyedik. :-) Iaquinta.
    0:4

    Válasz erre
  • [156] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:35 

    @MrAT
    Ja csak már emgint azon kaptam magam,hogy magamnak írom...

    Nem kis gólt rúgott az Inter,nagy összjáték volt...ellenben szerintem két tiszta tizit nem kapott emg a Palermo...
    venni kell egy balhátvédet Chivu-t lefutják mögé kerülnek le cselezik mindent amit egy védőnek nem szabad elszenvednie...

    Válasz erre
  • [157] karmapolice  2010. 09. 19. 16:38 

    @horas
    "Ja csak már emgint azon kaptam magam,hogy magamnak írom..."
    Így jár az, aki az Internek drukkol :-P

    Válasz erre
  • [158] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:39 

    @"leif erikson"
    :)

    Válasz erre
  • [159] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:41 

    Némár, a Juve még él? )))

    Válasz erre
  • [160] keshudioo  2010. 09. 19. 16:44 

    @montipajton Bizony, az Öreg Hölgy felkelt a tolószékből. Kérdés, hogy visszaül-e.

    Válasz erre
  • [161] Juve1897  2010. 09. 19. 16:47 

    Tavaly úgy hullámvasutaztunk, hogy nem győztük zacskóval, szóval amíg négy sikert zsinórban nem teszünk össze, én nem hiszem el, amit látok. :D Asszem a negyedik (6. forduló) éppen az Inter ellen lenne.

    _benito, a közösség érdekében NE TIPPELJ JUVE GYÖZELMET! Grazie tante! ;)

    Válasz erre
  • [162] MrATx  2010. 09. 19. 16:48 

    @Juve1897 lol +1

    Válasz erre
  • [163] karmapolice  2010. 09. 19. 16:49 

    Válasz erre
  • [164] gacseer  2010. 09. 19. 16:51 

    @keshudioo kb megfordult a fejében, hogy felkelhet. de egy győzelem nem sok.

    Válasz erre
  • [165] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 16:54 

    Marchisio lett a legjobb a Sky Italiánál, azt mondta, hogy nagyon boldog, kijött végre a lépés, ez már egy olyan Juve volt, amely Del Nerinek és magának a cspatnak is tetszett.

    Válasz erre
  • [166] dzolutan  2010. 09. 19. 16:56 

    @MrAT Na pont ezt a 2klasszist nem látom sehol, csak hogy szétszopatják őt is, buta hibákat vét, és nem az első meccs volt.

    Válasz erre
  • [167] MrATx  2010. 09. 19. 16:56 

    Az komoly, hogy a Roma meccs közben 2:2? Előbb még 2:0 volt a rómaiaknak.

    Válasz erre
  • [168] gacseer  2010. 09. 19. 16:59 

    Remélem az tiszta mindenkinek hogy a Cesena vezeti a Serie-A -t 3 forduló után.

    Válasz erre
  • [169] daneeka29  2010. 09. 19. 17:03 

    @horas Amikor kellett neki, akkor mindent belőtt, szóval ne panaszkodj!

    Válasz erre
  • [170] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:03 

    Hát meglett.
    A vége kicsit necces lett.
    Ambivalens meccs.
    Támadó játék egyenesen király volt a védekezés meg egyenes gyenge.
    Nem a védőkkel van a baj,hanem a rendszerrel simán egy az egyben hozzák a védőkre a labdát lendületből,a középpálya semmit nem szűr.
    Az egyensúlyt még meg kell találni,mert ez fasza,hogy sokkal jobban támad az Inter,de annyival gyengébb a védekezés is.

    Nem volt túl jó minőségű a stream-em volt nem egy tizi gyanús szitu volt a Palermo kárára,ezt majd még meg kell néznem.

    A negatív csúcs Chivu volt a pozitív Stankovic és Eto'o.Tetszik,hogy támadásban nagyon jó volt ma a csapat,de még mindig nem az igazi.

    Válasz erre
  • [171] LojziBM  2010. 09. 19. 17:03 

    @MrAT Tehát elmondható, hogy a Roma rossz sorozatának vége, hiszen sikerült a pontszerzés.

    Válasz erre
  • [172] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:06 

    @daneeka29
    NEm panaszkodom,csak írtam.
    Nagyon sok helyzetet kell elrontatnia,hogy haragudjak rá,ha egyáltalán tudnék.
    Amúgy a játék más elemeiben nem olyan vészes,ma is adott min. két gólpasszt csak az aktuális kedvezményezett elrontotta.

    Rossz passzban van látszik,rajta van ilyen.
    C,Torres és Rooney is elég vacak formában van...

    Válasz erre
  • [173] MrATx  2010. 09. 19. 17:07 

    Kétféle reakciót várok amúgy a meccsünk kapcsán:

    A.) Az NSO-féle háromperces hozsanna: amely rögtön kijelenti, hogy a Juventus visszatért, rögtön bajnokesélyes (ahogy a Milan is rögtön az lett a 4:0 után), grande magico spirito, prosecco, finito.

    B.) A _benito-féle fanyalgás, amely rögtön megjegyzi, hogy 0:4nél Iaqi még passzolhatott volna Krasicnak, amúgyis kétszer befűzték Grygerát, meg 0:3nál már nem nyomott nagyon a csapat, és ez semmire nem lesz elég valamirevaló csapat ellen.

    A valóság szerintem az, hogy a csapat szemmel láthatóan fejlődget, ha lassan is, és továbbra is vannak gyenge pontjai - de az ilyen győzelmek és gólok összehozhatják a csapatot. Bajnokok nem leszünk, és párszor még fogunk pironkodni a szezon során, de az biztos, hogy masszívabbak leszünk a tavalyi elképzelés nélküli fosnál, és pláne annál a fanyalgásnál, amit az elmúlt hetekben itt mki rendezett.
    11 új játékost kell beépíteni (vagy a megmaradt 3-4et kell beépíteni közéjük?), ez nyilván nem megy gyorsan, pláne úgy, hogy a szokásos sérüléshullám továbbra is tart, és normális szélsőhátvédünk (Motta mellett) továbbra sincs.

    Válasz erre
  • [174] gacseer  2010. 09. 19. 17:10 

    @MrAT teljesen egyetértek. , majd 8-10 forduló után (talán) latolgathatunk. de addig semmi értelme nincs

    Válasz erre
  • [175] gacseer  2010. 09. 19. 17:11 

    @virtuoz benitohoz meg annyit, hogy minden apa a saját gyerekével a legszigorúbb;)

    Válasz erre
  • [176] krysal - http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:14 

    Na, ebben a Juvéban reménykednek sokan. Gratula a zebráknak, jó foci volt, nagyon.

    @horas ha Higany fele ennyit ront, már temeted. Szerintem vennetek kellene nektek is a helyére valakit, ha el akartok érni bármit is:)))

    Válasz erre
  • [177] MrATx  2010. 09. 19. 17:14 

    @virtuoz Ha a mai meccs után (amikor volt kb. 15 formás támadásunk, szebbnél szebb gólokat lőttünk, kb. 70%os labdabirtoklási arányunk volt, és az egész csapat futott, hajtott 90 percen át) nem kap legalább egy simogató dicséretet az Öreg Hölgy, akkor nagyon megorrolok benito kollegára, az tuti.

    Ha a megkülönböztetett leb*szás kijár, akkor az ellenkezője is.

    Válasz erre
  • [178] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:17 

    Delneri nyilatkozik:

    7 hónap után győztünk újra idegenben, nagyszerűen játszottuk, azt, amit mindig kellene. Szerénynek kell maradnunk, de a mai csapat karakteres volt, ennek meg örülök. Grygera kényszerűségből kapott helyet a baloldalon, de kellemesen meglepett a játéka, pontosabban nem lepett meg, mert tudtam, hogy meg fogja oldani a feladatát.

    Válasz erre
  • [179] Itáliainagysándor  2010. 09. 19. 17:20 

    A Juve egyértelmű célja idén a BL-indulás kiharcolása, Scudetto nem lesz az szinte borítékolható, de fejlődik a csapat, ezen a meccsen a védelem elfogadható volt, bár a széleken lesznek még gondok a jövőben az tuti.
    A kp viszont nagyon masszív, Luigi válogathat bőven, hogy kik játszanak.
    A csatársorunk Quagliarella érkezésével combosnak mondható.

    Krasic és Marchisio játéka nagyon meggyőző volt.

    Kíváncsi vagyok, hogy Del Piero mit magyarázott olyan hévvel Marchisionak a kispad mellől miután lecserélték, mintha ő lett volna az edző. :)

    Válasz erre
  • [180] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:23 

    @krysal
    Csak amíg Higany mindig ezt nyomja addig Milito talán most elszőr,amióta ismét olaszországban van tuti.

    Milito vezetésével ért el mindent a csapat,nem fogom eltemetni mert volt 3 rossz meccse és szemmel láthatóan rossz formában van,míg Higu nak alap állapotba a balfaszkodás.

    Amúgy idén nyáron fontolgattam,hog talán Torres-re érdemes lenne a lecserélni,leginkább a kor volt a legfontosabb aspektus.

    Válasz erre
  • [181] daneeka29  2010. 09. 19. 17:24 

    Nekem az tűnt fel a Juve kapcsán, hogy ADP milyen simán tűrte el a lecserélését az 50. perc környékén. Ennél sokkal jobban ki volt akadva tavaly Ciro-ra és Zac-ra is hasonló esetben.
    Reméljük, h legalább 2 évet hosszabbít, mert ő a csapat legjobbja még mindig...

    Válasz erre
  • [182] krysal - http://realmadridcf.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:26 

    @horas nem hiszem, hogy mindig ezt nyomná, de legyen úgy. Milito ezen idénye eddig még Higanyt is alulmúlja, ezt remélem észleled. De hagyjuk a témát, csak humorizáltam.

    Válasz erre
  • [183] JuveFan555  2010. 09. 19. 17:27 

    Ahogy nézem a meccseket mostanában, meg kell mondjam Krasic egy "túlértékelt, mihaszna, nyávogós, lábkapkodós, hajbirizgálós, Arsavin 'C' posztnélküli szupersztár." ;-)

    Válasz erre
  • [184] daneeka29  2010. 09. 19. 17:32 

    @horas Véletlenül sem olasz játékosban gondolkodsz, mi? Pazzinivel mi baj pl?

    Válasz erre
  • [185] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:36 

    @krysal
    NEm tudom őket összehasonlítani
    Higu-t nem láttam idén annyit játszani mint Milito-t.

    Milito öleg szar foemában van.
    De Ronaldo,Torres és Rooney is ramaty formában,nem hiszem,hogy valami kiugró dologról beszélünk.
    De hát amíg Eto'o így termeli a gólokat addig nem igazán zavar.
    Bajnokság 3 meccs 3 gól
    BL 1 meccs 1 gól

    Válasz erre
  • [186] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:40 

    @daneeka29
    Semmi de inkább olyan befejező ember kell aki jóban van a labdával,megtudja verni az emberét.
    Pazzini a tipik befejező ember a góljai 70% át 10 méteren belülről egyérintéssel szerzi..

    A BL-döntő második gólnál kb 25-30 méteren vezette a labdát Milito az emberre,Pazzini-től még fele ennyit sem láttam soha...

    Válasz erre
  • [187] LojziBM  2010. 09. 19. 17:41 

    @horas A BL-ben Milito is betalált.

    Válasz erre
  • [188] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:48 

    @Lojzi
    Még tavaly a döntőben,arra gondolsz?

    Válasz erre
  • [189] csoncson - http://messianizmus.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 17:48 

    @horas

    Úgy tűnik, Rafa Eto'o-ra helyezi a támadójáték hangsúlyait; ami egyébként teljesen logikus döntés.

    Az idénybeli második fordítás pedig vajon tendencia lesz? Átmenti Rafa Olaszországba is a Pool szellemiségét? (Azért is kérdem, mert nem láttam a meccset.)

    Válasz erre
  • [190] LojziBM  2010. 09. 19. 18:03 

    @horas Nem. Most kedden.

    Válasz erre
  • [191] gacseer  2010. 09. 19. 18:05 

    @MrAT talán lesz egy-két szép szó, de semmi komoly, én Quagliarella gólja kapcsán vizionálok egy Del Piero - Dortmund párhuzamot, bár ezt kurvára nem nehéz látni, Marchisio meg kap egy lájkot a jól ismert portálon, de a 3,5milliós fizu csak akkor jár ha huzamos ideig hozza a mai formát., vagy többet. tavaly áprilisban nem kaptunk gólt utoljára (Bari 3-0) végre ez is összejött. Grygera nem volt olyan fos mint azt vártuk, meglepő. esetleg nem tudja valaki hogy kis sarkazta a labdát Marchisionak? én Quagliarellára tippleke. but not sure.

    Válasz erre
  • [192] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 18:05 

    @Csöncsön
    Rafa alatt jól kezd a csapat.
    Az Atlético ellen is jól kezdett,a Bologna ellen most nem rémlik,
    Az Udinese ellen is jól kezdték meccset,viszont a magabiztos kezdés után rendre visszaesik a csapat mintha egy kicsit elbíznák magukat.

    Most ugyan ez volt.
    Helyzetek,akciók,ötlettesség,meglepően jól játszott a csapat,kapura veszélyesen,az eddigi legjobb teljesítmény ami önmagában nem lenne angy szám,mert eddig elég gyenge volt a csapat,de most télleg nagyon jó volt a csapat.Lógott a levegőben a gól,majd egy Palermo kontra után 1-0 oda.

    Utána ugyanígy nyomott a csapat,de nem jött össze a gól.A második félidőt kicsit álmosan kezdte a csapat kisebb angyobb Palermo lehetőségek majd az Inter átvette megint az irányítást egyre jobban nyomott viszont egyre veszélyesebb kontrák lettek ebből.
    Majd két szép csiki-csuki után megfordították a meccset,de bőven akad még Palermo lehetősége és az Inter-nek is volt még lehetősége gólt szerezni.

    A támadó játék nagyon tetszetős volt,viszont a védekzésből egyelőre ez elég sokat elvesz.Itt tartunk most.

    Válasz erre
  • [193] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 18:07 

    @Lojzi
    Tudom,hogy arra gondoltál,de hát most mit lehet erre írni...

    Válasz erre
  • [194] LojziBM  2010. 09. 19. 18:08 

    @horas Egy szmájlit pl.

    Válasz erre
  • [195] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 18:12 

    @Lojzi Hát a te mondókád után sem volt,nem tünt jó poénnak...

    Válasz erre
  • [196] daneeka29  2010. 09. 19. 18:25 

    @virtuoz A Dortmund párhuzam nekem is feltűnt. Hasonlót lőtt tavaly a Milan - MU-n Seedorf is.
    Melyik Marchisionak való sarkazásra gondolsz?

    Válasz erre
  • [197] Gabenkutya  2010. 09. 19. 18:39 

    @virtuoz Ha a Jaki gól előttire célzol, azt Chiello adta, legalábbis én úgy hallottam. Látni nem lehetett, szar volt a stream.

    Válasz erre
  • [198] gacseer  2010. 09. 19. 18:52 

    a Jaki gól előtti, igen-igen.

    Válasz erre
  • [199] gacseer  2010. 09. 19. 18:55 

    közben megvan, Chiello volt

    Válasz erre
  • [200] dinovercotti - http://bianconeri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 18:59 

    @virtuoz Chiellini passzolt Marchisióhoz.

    Pont a héten néztem újra meg az 1996 decemberi Udine-Juvét. Van ilyen betegségem nekem, hogy az aktuális meccs előtt megnézek egyet a régiek közül vagy elolvasom a tudósítását. Mondtam magamban, hogy ilyen újra nem lesz. Aztán tessék. Ez tetszett, bár lehet, hogy az Udinesének komoly gondjai lesznek idén.

    Válasz erre
  • [201] caciomax  2010. 09. 19. 19:24 

    Militonak tavaly Is volt egy ilyen negativ sorozata amikor mi den kapusba vagy kapufara lott.

    Válasz erre
  • [202] debugcom  2010. 09. 19. 19:32 

    végre!!
    azért fél évente nem árt egy ilyen győzelem, na...
    hagy örüljünk már egy kicsit
    roma-milan is megörvendeztetett, kár azért a palermoért, de most azt mondom egye fene, belefér:)

    Válasz erre
  • [203] giacinto2  2010. 09. 19. 20:17 

    Megteszem én is: ez a blogbelépés vmi iszonyat pocsék. Sokszor el is megy a kedvem az egésztől.

    Etoo 6/6-nál tart jelenleg az idei szezonban.

    Én nem vagyok annyira optimista a látottakkal mint horas, bár kétségkívül streameken sokkal szarabb meccset nézni mint Tv-n, dehát tudjuk mi zajlik ebben a kib-tt országban közvetítés cimén....

    A védelmünket teljesen szétbaszta eddig Benitez csak JC-nek köszönhetjük a mai 3 pontot is. Támadásban alig érzékelhető javulás, védekezésben viszont klasszissal gyengébb a csapat, nagyrészt a feljebb tolásnak köszönhetően (a középpályán könnybeben átrohannak, pedig Cambiasso nem lett rosszabb, a védőink meg alapból lassabbak mint az ilyen Hernandez-féle 20 éves csatárkák, akik minden kiscsapatnál vannak) de sztem Militonak is ez a baja: a feljebb tolt Inter miatt a másik csapat sokkal inkább betömörül, ezért sokkal nehezebb dolga van a kapu előtt. Tavaly volt területe, megvert 1-max 2 védőt és beverte. Idén vannak a nyakán 8-an kb.

    Válasz erre
  • [204] giacinto2  2010. 09. 19. 20:20 

    a 2. gólunk viszont nagykönyvekbe való.

    Dekiből kegyetlenül kijött a kreativitás :)
    most egy fél év kuss lesz neki :D

    Válasz erre
  • [205] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 20:30 

    @giacinto2
    Milito többször ziccerbe lett hozva,egyszerűen elrontotta a helyzeteit.
    Eto'o-n nincsenek 8-an?
    -De.
    Csak ő formában megtudja csinálni a cseleiet és jó megoldást választ.

    Más a játék ez engem is aggaszt,hogy a félpályáról vezetik egy az egyben a védelemre a támadásokat az ellenfelek.
    A középpálya mintha nem is lenne.

    Ahogy írtam,nincs meg az egyensúly,amennyivel jobban dominál az ellenfél tiznhatosa elött a csapat annyival símábban hozzák át a középpályán labdát.
    Ezen dolgozni kell még.

    Ma egyenes fasza volt a támadójáték
    - Sneijder nélkül(!) - rengeteg helyzete volt a csapatnak felállt védelmet többször kipasszolták,müködtek a csiki-csukik,jó volt látni.
    Nagyon nagy volt az előrelépés ezen a téren,lehet,hogy csak erre a meccsre,de az elmúlt fordúlók foglamatlan elképzelés nélküli ténfergése után,ez nagyon jó volt.

    Eleinte helyzete sem volt a csapatnak rúgott gól nélküli meccsek,majd jöttek a gólok is nagy nehezen,most meg már szalagon jöttek a helyzetek.Van még mit dolgozni szó se róla,de ez már sokkal sokkal jobb volt mint az eddigiek.

    Válasz erre
  • [206] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 20:54 

    Zanetti korházban volt.
    MEccs közben volt,mikor eltalálták és egy pillanatra összerogyot de felkellt és ment tovább.
    Azt hittem elöszőr tökön rúgták vagy gyomorszájba.
    A meccs után fájdalmat érzett a mellkasa jobb oldalán majd kivizsgálták,de semmi komoly,úgy néz ki.

    Válasz erre
  • [207] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 19. 20:59 

    @giacinto2
    Plusz ez volt az első kapott akció gólja a csapatnak.
    Az Udinese és a Twente is pontrúgásból talált be - ez lehet Benítez hatása,de inkább szezon kezdet - úgy,hogy a csapat látványosan nem érzi védekezésben még ezt a rendszert és a védelem nagyon kivan szolgáltatva.

    November nem hiszem,hogy még mindig ilyen lesz a csapat védekezése.

    Amúgy egy kis meglepetés Benítez-től,aki azt nyilatkozta,hogy nem érdekli a kapott gól,ha elől mindig tud eggyel többet rúgni a csapat,

    Válasz erre
  • [208] daneeka29  2010. 09. 19. 21:17 

    @horas A Twente ellen 2-vel is többet rúgott... :D

    Válasz erre
  • [209] countadyn  2010. 09. 19. 21:42 

    Huu nagyon kellett már ez a győzelem de én még mindig félek ettől a kerettől:S

    Válasz erre
  • [210] Szkítör  2010. 09. 19. 22:14 

    @horas jaj az ilyen akcigól/nem akció gól kamustatisztikák :)

    (mint anno a sportba volt hogy a fradi 120 napja veretlen. igaz volt közte 90 nap téli szünet de nem érdekes....)

    gól mind a 2

    Válasz erre
  • [211] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 20. 7:19 

    @"Szkítör (Nerazzurri)"
    Ezt arra írtam,hogy Benítez szétbaszta a védelmet mert mennyi helyzete van az ellenfélnek,ehelyett pontrúgások utáni egyéni hiba vagy figyelmezetlenségből kapott gólt a csapat eddig.

    Erre is mondhatjuk,hogy Benítez szétbaszta a védelmet,de konkrétan nem erről volt szó.

    you know

    Egy jól eltatlált szabi
    egy szerencsétlen öngólt
    és egy egyéni hiba Lucio-tól...
    Tegnap az első akció gól..

    Ez nem egy borzalmas védelem ellenőrzője.

    A középpályás védekezéssel van baj,csapat szinten problémás a védekezés ami szerintem az új rendszer kezdetlegességének köszönhető.

    Válasz erre
  • [212] freiwald  2010. 09. 20. 11:48 

    @JuveFan89
    Szerintem csak babonás és el akarta kiabálni :)
    Én egy kicsit sajnálom, hogy nem a Milanba jött. Egy ideig állítólag nagy volt a szerelem, de hát a sajtó mindent összehord...

    Válasz erre
  • [213] Merlin91 - http://sportvers.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 20. 13:00 

    Benito,

    érdekelne, hogy Iaquinta gólörömének is szenteltek-e külön anyázós posztot, mint anno Adebayorénak?

    Válasz erre
  • [214] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 21. 19:03 

    Zanetti mostmár 37 évesen,nagy nehezen elkezdte produkálni az öregedés némi-nemű jeleit.

    Már a felkészülési meccseken is kapott egy rúgást ami miatt hosszú-hosszú évek után kikellett hagynia egy meccset,meg most is,úgy néz ki,hogy az a labda ami eltalálta elővigyázatossági okok miatt parkolópályára kényszeríti egy max két meccsre.

    37 évesen már nem tud zsínorban több száz meccset lehúzni,úgy,hogy általában mindig végig játszik.:)

    Vadállat.

    Válasz erre
  • [215] Reiko - http://Nerazzurri.blog.nepsport.hu/  2010. 09. 21. 19:09 

    @montipajton
    A kettő között azért komoly különbség van.
    Ez a meccs a két csapat szurkolóin kívük sok mindenkit nem érdekelt,míg az egy rangadó volt
    Adebayor frissen igazolt a City-hez,az egész pályát át futotta,többen megsérültek az általa gerjesztett szitu után,balhé volt a városban, pluszban Van Persie arcába is belelépett előtte...

    Iaquinta meg bemutogatott a helyi Trianon csoportnak akik az anyját szívták plusz nem túl aktuális a sziut Iaq már vagy 3 éve játszik a Juve-ban.

    Iaquinta reakciója pillanatnyi kitőrés,vihar a biliben,Adebayor-é meg egy elég ritka önmagából kivetkőzéses geciség volt,Adebayor ellen a Manchester-i rendőrség indított eljárást,Iaquinta három sor volt az Udine-i szuperinfoban.

    Válasz erre

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.