Írta: ojnst | 2010. szept. 11. 15:15
A legutóbbi jelentkezés óta pördült még egy párat a mercatós szerencsekerék, az új válogatott első tétmeccsét a picsogás, a győzelmet hozó - lelkesebb szóhasználattal: áttörést jelentő - másodikat mérsékelt örömködés követte, a fennmaradó időt pedig igen, valóban a nyár óta rétestésztaként nyújtózó szappanopera újabb epizódjai töltötték ki. Ebből az egész katyvaszból már csak a fogyatékos Tonio és egy Carla Bruni-szexbotrány hiányzik, no meg valami újabb csavar, amelynek köszönhetően kiderül Domenechről, hogy egy hivatalosan meg nem nevezett kerettag (a források szerint Sagna, de pssszt) vérszerinti apja és valójában a titkosszolgálatnak dolgozik Thurammal együtt.
Nézzük inkább a kínálatot, benne a csoportkörre készülődők és mindazok, akik kihasználnák a forduló után intenzíven tagadott tartalékolás adta lehetőséget.
Hétvégi jóslatok
Auxerre-Caen 1-1 Tizenegy burgundiai látogatása során öt gólt és egy pontot tudott összekaparni a Caen, a kozmetika lehetőségét azért fenntartanánk a hazaiak BL-készülődése (Milánóba mennek) okán.
OL-Valenciennes 3-0 A pirosakat otthon általában óriásölő, idegenben meglepetéshozó üzemmódban érhetjük tetten, néha persze előfordul, hogy a programok keverednek, de ennek nem most lesz a napja. Épp ideje ugyanis, hogy a Schalke felképelése előtt összeálljanak végre a dolgok Pueléknél: kezdeni fog a kapuzárási pánik idején becserkészett Diakhaté (Toulalan így visszaléphet középre), Bastos felgyógyult, Gourcuff beköltözött, Lisandro meg állítólag kihegyezte a szakállát, hogy végre számára is elkezdődik a bajnokság.
Montpellier-Nancy 0-0 Sok mondanivalóm nincs, csak annyi, hogy nem érdekel.
PSG-Arles 3-1 A Bordeaux-meccsen prezentált helyzetmennyiség töredékével is kiütésbe illene zavarni a tökutolsó vendégeket, még Hoarau vagy Sessegnon hiánya se változtatna a terveken, mert Nené meg Erding is bőven lefoglalják majd a kicsik Madridból kiebrudalt védőit. (Alapos a gyanúm, hogy Mejíával és Pavónnal az történt, mint a bahreini válogatottal. Csúnyán átverték őket: Bolton nem Franciaországban van.)
Rennes-Sochaux 2-0 Ahogy a húspiacos posztban elmondtuk, Asamoah Gyan már a PL-t boldogítja, ami ligaszinten egyszerre volt várható és sajnálatos esemény, de így vébé után nem sok realitása lett volna a maradásának. A Rennes szempontjából pedig még az is mindegy, hogy állandó résztvevője lesz-e az összefoglalóknak vagy morcosan végigpadozza a szezont, mert a sunderlandi klubrekordon ők is kerestek egy kicsit. Engem már csak az érdekel, vajon elhangzik Antonetti szájából az "élet megy tovább" című szomorkás örökzöld a meccs után vagy annyira szarul alakul minden, hogy interjú helyett inkább kettéharapja a legközelebbi kameraállványt. Egyik sem: közepes teljesítmény, három pont.

Toulouse-St-Étienne 1-0 Bár a kezdeti lendület nem feltétlenül indokolja, mégiscsak szükség van támadókra egy csapatban, a TFC pedig nem az a társaság, amelyiktől a futball törvényszerűségeinek, egyetemes igazságainak megcáfolását várjuk. Két új fiatallal - a Lyonból hozott Tafer és a paraguayi U20-asok csatára, Santander - azért lehet kezdeni valamit.
Lens-Lille 1-2 Első győzelmükért buszoznak át a szomszédba a lille-iek, immáron a korábbi párizsi Rozehnallal a fedélzeten, akinek hét év alatt már a hetedik csapatba kellene beilleszkednie, ráadásul viszonylag problémamentesen, mert nyakukon az EL-nyitány a kiszámíthatatlanul portyázó Sportinggal.
Brest-Lorient 1-1 Az újonc első régiós derbije az élvonalban: balhé nem lesz - a concarneau-i kikötöben kirobbanó részegtusa nem számít annak -, ellenben kiderül, hogy mennyire is hiányzik a meccsből egy Stéphane Guivarc'h. Tökéletes iksz lesz.
Nice-Bordeaux 0-0 Kicsivel jobban védekeznek a piros-feketék az idén megszokottnál és már fogják is a pontot - a háromhoz klasszis csatárteljesítményre lenne szükség. (Jut eszembe, amúgy megcsípték Ljuboját, ha ez releváns információ a fenti összefüggésben.)
OM-Monaco 2-1 Gignacról már többször bebizonyosodott, hogy akkor működik igazán jól, ha a mögötte pörgő rendszerben sincs fennakadás, viszont láttunk már tőle olyat is, hogy egyszemélyes mentőcsapatként akciózik. Egy önbizalmát lassacskán visszanyerő, ámde sérültekkel és eltiltottakkal tarkított csapatban, mozgalmas válogatott körök után kellene emlékezetessé tennie Vélodrome-béli bemutatkozását, a körülményekből tehát arra következtetünk, hogy a fenti arcok közül az utóbbit fogjuk látni.
***
Játék
Tippelésért cserébe egy helyes választ várunk a ligue1.nst@gmail.com címre. A kérdés: Ki viselte a csapatkapitányi karszalagot a Blanc-éra első győztes meccsén?
Megérkezett a megfejtés (Alou Diarra), Szarka András kolléga tippszelvénye pedig az alábbi:
Heticsapat
A Rennes-PSG-Lyon-Toulouse kvartettre tettem fel mindent, az alábbi összeállításban:
Lloris /OL/ - Danzé /REN/, Lovren /OL/, Camara /PSG/ - Braaten /TFC/, Didot /TFC/, Nené /PSG/, Marveaux /REN/ - Erding /PSG/, Lisandro /OL, c/, Montano /REN/.
Eddig 6 komment érkezett

-
[1] Szkítör 2010. 09. 11. 15:59
-
[2] Pampito 2010. 09. 11. 17:48
@"Szkítör (Nerazzurri)"
Nekem sem volt türelmem kivárni,a szelvény
feladása a poszt előtt +történt :)
és szintén beraktam az auxerret is :)
Sok sikert! -
[3] ojnst - http://nepstadion.blog.nepsport.hu/ 2010. 09. 11. 17:51
Meg kéne állapodnunk a részesedésről, srácok.
-
[4] Pampito 2010. 09. 11. 17:56
@OJ
Ahhoz előbb be kell húznia az auxerrenek a
szokásos 1-0 győzelmet :) -
[5] Beyonder 2010. 09. 11. 18:02
Gyan már meg is rúgta az első gólját.
-
[6] panchooo 2010. 09. 11. 21:29
A Lyon miatt már az én pofámról sül le a bőr.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

na egészen 3/4-ed órával ezelőttig vártam hogy jöjjön a francia poszt egy kis fogadásbeli segítségként, de akkor erről lecsúsztam, na mindegy. :)
szerintem az auxerre végre megszerzi első győzelmét, a touluse meg nem nyer ötöt zsinórban (X), meg is tettem mindkettőt. PSG is behúzza végre de rájuk már elvből nem fogadok, mert esetükben egyrészt mindig szimpátiából fogadok, másrészt papírforma fennállása esetén is mindig átb*sznak.