A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

A Chelsea neve mára az ósdi ellentéte lett. Mindenki, aki a régi futballhoz kötődik, jajveszékelve mutogat a futball hamis prófétájára, amely a pokolba vezető útra csábítja a tévelygő fociszurkolókat. Mondják csak ezt, mi kiválót kacagunk rajtuk, egyrészt mert semmi ilyesmiben nem hiszünk, másrészt mivel tudjuk, hogy ezt csak az irigység és a frusztráció mondatja velük. Féltik az ősidők óta féltve őrzött csecsebecséiket, amelyekről le kell mondaniuk. Amellett, hogy hiszünk a szabadságban és az egyenlőségben, realisták is vagyunk, a kapitalista világrend pedig lehetőséget ad arra, hogy rátegyük kezünket a régi világrend javaira. És meg is tesszük. New Deal.

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

Ha elég sok focit nézel, akkor elég sok szar meccset is látsz. A szar meccs viszont az igazi focibuzinak még bőven lehet élvezhető, ha nem is az adott meccs miatt. Hanem például azért, mert el lehet mélázni alatta valami olyasmiről, amit eszedbe juttatott. Én még azt is megjegyeztem, hogy a képernyőn éppen a bűnrossz Romát koncolta fel a végül kiesett Lecce, amikor azon kezdtem gondolkodni, mit is jelent nagycsapatnak lenni.

Nem állíthatom, hogy ezek a mélázások mindig meghozzák a választ, de egy lépéssel biztosan közelebb visznek a megoldáshoz. Mire a Roma lankadt feltámadása kimúlt Leccében, megállapítottam, hogy a nagycsapat az, amit még azok is annak tartanak, akik olyan forrón gyűlölik, mint a kutyájukból kiszedett kullancsot. Elolvasom »

Közeledik a BL-döntő, tehát elő kellett vennünk jól bejáratott, megbízható műszereinket, melyek segítségével tudományos igényű elemzést készítettünk arról, hogy miért okozna morális kataklizmát az egyes csapatok szombati győzelme.

A Bayern München az a klub, amit nagyon régóta, nagyon sok minden miatt lehet utálni. Világszerte meg is teszik ezt elég sokan. Szombaton BL-döntőben fognak játszani, ami egyetlen dolog miatt jó, hogy egy újabb generáció tagjai is megszerezhetik a focit néző emberek egyik alapvető tulajdonságát, ami a Bayern minden körülmények között megmaradó utálata. Azért maradhat meg örökké, mert az évtizedek során felhalmozott ellenszenv csak alap, de a Bayern képes arra, amire egyetlen más klub sem, hogy évről-évre összerak egy olyan csapatot, amit saját magáért lehet gyűlölni.

Elolvasom »

Közeledik a BL-döntő, tehát elő kellett vennünk jól bejáratott, megbízható műszereinket, melyek segítségével tudományos igényű elemzést készítettünk arról, hogy miért okozna morális kataklizmát az egyes csapatok szombati győzelme.

Szeretve tisztelt felebarátaim, sporttársak. Közeleg a BL-döntő, és a nagy, összközösségi ellenséget lebíró Chelsea már-már a reformkor romantikájával, egy nemzet eposzi igényével, olykor már túlvilági elemek bevonásával jelenik meg a sajtóban. Ne hagyjuk, hogy megtévesszen minket a látszat, és érzékeinket félrevezesse az esőcsináló Di Matteo legendája. Hogy a Valencia, meg a sírból visszahozott továbbjutás a Napoli ellen. Hogy a szívszaggató küzdelem a Camp Nouban, ahogy a remény utolsó morzsáit is felcsipegették a stelázsi mellől ezek a szerény, ám nemes férfiak. És ez a Torres, most mondd meg, nem drámai az élet, ilyen a hollywoodi forgatókönyvekben sincs! Ó, bazdmeg, dehogy nincs, pont ott van. Hiszen mindez nem más, mint érzelmi-intellektuális Teleshop, a tömény klubmodell vetülete. A történelem tele van csalókkal, és az őket éltető balekokkal. Bizonyos szerencsétlen egybeállások esetén ezek az emberek egyetlen egységfrontba, úgynevezett futballklubokba tömörülnek. De úgy futballklub ez, mint amikor megrendeled a NASA technológiás comb- és farizomerősítő gépet. A reklám minden szava igaz, tényleg elfér a kanapé alatt! Mint Terry, mikor túl korán jön haza a férj. De ez még nem minden. Hajts, lapozz, rendelj!

Újra eltelt egy év, már csak néhány nap van hátra ebből a klubszezonból is. Ahogy megszokhattuk, ebben az időszakban szinte elárasztja a sajtót a sok-sok válogatás, összefoglalás, visszatekintés, melyek mind az idény legjeiről szólnak. Mi is csatlakozunk a fősodorhoz, csak - szokásunkhoz híven - egy kicsit másképp: a popkultúra oldaláról támadunk. A szezon emlékezetes albumai és slágerei a hajtás után.

A szemmel látható dolgok mellett, mint a technikai képzettség és a fizikális tulajdonságok, vannak azok is, amiket nehezebb kiszúrni. Ezek azok, amiket nem is mindenki ugyanúgy ért. Például ilyen az, hogy valaki „lát a pályán” vagy jól helyezkedik. Azonban még ezek is tetten érhetőek, ha elég sok meccset néz lát az ember. Rengeteg jó játékos rendelkezik a fenti tulajdonságokkal, a kiválóságot azonban pontosan a többiek közül történő „kiválás” jelzi. A klasszisok közül az a világklasszis, akinek olyan erős a jelenléte a pályán, hogy magasabbnak, erősebbnek, intelligensebbnek tűnik, mint a többi jó futballista. Egy ilyen jelenlét jövőre hiányozni fog. Akire egyszer már kimondtad, hogy a világ legjobb középhátvédje, az az is marad, legfeljebb másokra is kimondod később, de attól a cím még megilleti, és hajlamos vagy vitába szállni érte, ha olyan másikat említenek, aki mérhető hozzá. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy én magam hány ilyen másikat láttam. Alessandro Nesta, a világ legjobb középhátvédje visszavonul vagy Amerikában folytatja, ami számunkra ugyanaz. Valahol mélyen, ezt még az ellenfelek is bánják.

Hónapokon át gyakorlatilag kétcsapatos élbolyról beszéltünk, hol a Montpellier volt egy stoplivonásnyival előrébb, hol a PSG, ám ahogy a télutó tavaszra fordult, harmadikként a Lille is felült erre a fura hullámvasútra és így hárman száguldanak egy kiszámíthatatlan végjáték felé. Még matekozni sem kell sokat hozzá, hogy lássuk, ma este akár a bajnokavatásra is sor kerülhet. Ehhez a PSG bukásán kívül az kell elsősorban, hogy a bajnoki döntőnek minősülő Momp-Lille-t a hazaiak nyerjék, sőt, extrém esetben még egy döntetlen is elég lehet, bár a feszültség rettentő nagy, nagyobb, mint bármikor az év során. Odalenn is égnek a cipellők és lesz, akitől már most érzékeny búcsút kell vennünk.

Mintha már nem is lenne hátra semmi fontos, komolyan mondom. A Milan kivágja az összes harminc tavasznál többet látott rókáját, már Lavezzi-mezeket árulnak Milánó Interista felében, a Juventushoz pedig a hírek szerint Pelé, Maradona és Van Basten mellett a Tenkes kapitányát is előszerződés köti.

Pedig távolról sincs még vége a futamnak, hiszen bár a győztes már a pálmafák lombjai alatt kortyolja a Long Island Iced Tea-jét, a további helyezések kiosztása még hatással lesz a jövő évi európai kontingensre, a kiesőkre, és néhol a szezonzáró bankett hangulatára is. Pénzes bőröndök indultak el hosszú utakra, úgy véljük. De hiába.
Elolvasom »

Minden lényeges fronton az utolsó kör dönt a Premier League-ben, hiszen a bajnok, a bronzérmes, az (esetleges) 4. BL-induló, valamint a legjobb kieső kiléte is csak vasárnap este hat körül válik biztossá. Ha csak a sok nyitott kérdést vesszük alapul, akár őrült és drámai fordulónk is lehet, ugyanakkor a konkrét párosításokat és azok esélyeit elnézve az jobban benne van a pakliban, hogy a húsz csapat közül egyedül a Boltonnak lesz miért hajtania második félidőre. City vagy United, St. Totteringham’s Day vagy St. Hotspur Day Extra, Buzsáky vagy Bogdán? A válaszokhoz a hajtás után adjuk meg szempontjainkat, valamint tippelünk is, de csak óvatosan.

Miközben egész Németország azon mereng, vajon nagyobb lúzer-e a Hertha, mint amekkorának eddig hittük őket, a Dortmund és a Bayern egymásnak feszül Berlinben, ennek vége pedig nem lehet más, mint hogy a végén valaki sört fog vedelni a Német Kupából.

Ebben a meccsben az a jó, hogy garantáltan élvezetes lesz, minden pályára lépő legalább két indokot tudna mondani, hogy miért kell kiköpnie a tüdejét. Mindezek ellenére egyik félnek sem ez a trófea a szezon csúcspontja, nem ettől függ, milyen hangulatban mennek nyaralni (ezúttal az ukrán tengerpartra), viszont a Dortmund számára semmi sem fontosabb annál, hogy még a jelenleginél is egyértelműbb legyen, ki az úr otthon.

Általában a Bayern kollektív zacsiját eléggé rángatja, ha más az úr, ilyenkor Hoeness csak úgy tud elaludni, ha csíkos pizsamájában átmászik a szomszéd kertbe és az ellés utáni fáradtságában tehetetlen macska alomjából az egészségesnek tűnő piciket elemeli. Ez azért is fontos, mert a szemük csak később nyílik ki, és optimális esetben éppen ezt a gonosz embert látják meg elsőként – tudományosan igazolt tény, miszerint így lesz legnagyobb eséllyel a 'kolbász' a delikvens első szava.

Biztosak lehetünk benne, az öreg frusztrált, és legalább annyi feszültség szabadulna fel benne a kupa elhódításával, mint amennyire ellenkező esetben Klopp egója megnőne, immáron elhagyva ezt a nevetséges paraméterekkel megáldott naprendszert. Na, nem mintha Uli önértékelési problémákkal küzdene.