Nem volt olyan nagyon régen, mikor a német válogatott szégyenszemre a csoportja utolsó helyén végzett a 2000-es Eb-n, és a labdarúgó-szövetség, a DFB képviselői beutazták a világot, hogy szert tegyenek a legjobb gyakorlat szerinti működés elvére. 2003-ra elkészült az új utánpótlásképzési program is, amelynek az volt a célja, hogy hatékonyan válasszák ki a tehetségeket, akik aztán magas szintű technikai és taktikai képzést kaptak. Tíz évvel később a Bundesliga két élcsapata vívja a BL-döntőt, miközben a két csapat keretében összesen 26 hazai nevelésű játékos van, és jó részük,  mint például Sven Bender, Thomas Müller, Holger Badstuber, Mats Hummels, Mesut Özil, Ilkay Gündogan, Mario Götze, Marco Reus, vagy Toni Kroos már német válogatott is volt. Egyikük sincs még 25 éves. A német multifoci-generáció a 2010-es vébén robbantott először, és két évvel később – nem kell visszafogottan fogalmazni – lesöpörték a BL-mezőnyt. A Bayern dezintegrálta a Barca szobrát, de csak leoktatta a Juventust, a BVB kétszer ütötte a Realt, egyszer meg is alázta, miközben falusi kiscsapatot csinált a ManCityből. Ritka, hogy a BL-ben az a két csapat jusson el a döntőig, amelyik a legjobban megérdemli, de most ez a helyzet.

Felemlegetheted az utolsó percekben bemákolt, bosszantó meccseiket, amik után még semleges szurkolóként is sírhatnékod volt a tehetetlen dühtől. Hivatkozhatsz arra, hogy gyermekkorod óta utálod a németek robotfociját. Beszélhetsz a bundás lerablásáról, a klubot körüllengő arrogáns felsőbbrendűségről. Felhánytorgathatod Effenberg büszkén lebiggyesztett ajkát, Kahn rettenetes vicsorgásba torzult, nem emberi ábrázatát, Hoeness bicskanyitogatóan dölyfös tekintetét. Oda-vissza mantrázhatod ezeket az érveket, a szíved mélyén akkor is tudni fogod, hogy ezek most mind ócska, gyerekes kifogások. Mert hiába a gyűlölt név és a nehezen feldolgozható emlékek, abba a csapatba, amivé a bajorok 2013 tavaszára váltak, lehetetlen belekötni. Ha mégis megteszed, az nem fakadhat másból, csak mérhetetlen irigységből. Irigységből, mert a te csapatod soha nem lesz olyan tökéletes, mint ez a Bayern München.

Nehéz a szerelemposzt, mert szapulni, kárhoztatni mindig könnyebb, mint őszintén feltárni érzéseinket. Láttam ma egy BVB-logós tornazsákot és eszembe jutott, milyen rég volt, amikor még szemrebbenés nélkül lehetett rühellni a Borussiát. Ma viszont másra van igény, öntömjénező, szétnyalt hajú, twitteren szenvelgő féltehetségek helyett őszinte és látványos futballra, amit csak nagyon kevesen adtak meg az idén. Még jó, hogy az idő nagy részében a többség a nyápicokkal volt elfoglalva, így a BL-döntőben szembesülhetnek először a Borussia kvalitásaival. De most komolyan, minden csapatban van egy egészséges mennyiségű senkiházi, aki akkor is rászolgál a szapulásra, ha épp sérültet jelentve kanapéra feszíti a bejárónőjét, miközben anya a fiúkkal fent játszik az emeleten. A Dortmundban ezzel szemben tisztességes srácok, igazi focisták játszanak, túlcsorduló önbizalommal és néhány szaftos Bayern-veréssel a kollektív emlékezetben. Nem habszárnyú angyalok énekkara, még csak nem is a világ legjobb csapata. Csak majdnem. Ők a Ruhr-vidék Barcája és a Bajnokok Ligája idei győztese. Nincs miért gyűlölni őket. A kilencvenes évek mezeiről meg nem tehetnek.

Kedves olvasók! Szép hagyomány, hogy az NST létezése óta minden évben megírjuk, miért, és miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének. Ez a hírhedt Hajrá -  Mocskos sorozat, aminek 2013-as kiadása jön hajtás után - a második része pedig ma délután. Irónia-szenzorokat beélesíteni!

Nincs semmi más, ami jobban egységbe forrasztja a normális értékrend szerint nevelt futballszurkolók táborát, mint a Bayern München feltétlen gyűlölete. Erre mondják ők, Eur Hass is unser Stolz, ami, lássuk be, egy fokkal még mélyebben van a foscséplési skálán, mint a Mes qué un club, pedig az sem pitiáner.

Az elődöntőben kicsontozott katalánoktól egyébként sokat tanult a Bayern, hiszen hozzájuk hasonlóan ők is magas lóról bagatellizálhatják meccsenkénti 1,2 lesgóljukat, vagy az ellenfél elmaradt büntetőit, mondván, „annyival jobbak vagyunk, hogy nem ezen múlt”. De a legfontosabb dologban is a katalánok mutatták meg nekik az utat, hiszen ők is azt vallották, hogy minden a kémián múlik.

Kedves olvasók! Szép hagyomány, hogy az NST létezése óta minden évben megírjuk, miért, és miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének. Ez a hírhedt Hajrá - Mocskos sorozat, aminek 2013-as kiadása jön hajtás után - a második része pedig ma délután. Irónia-szenzorokat beélesíteni!

Mindig is a kedvenceim közé tartozott az összes olyan entitás ezen a bolygón, amely egyszerre próbálja görcsösen kommunikálni saját nagyságát, miközben a mellette ülő kolléga csajának formásabb mellére irigykedni és ezen nyivákolni nagyközönség előtt a leghálásabb téma számára.

Örömmel jelentem, hogy az észak-rajna-vesztfáliai szemétdombon büszkén kapirgáló kiskakasunk, a funkció nélküli csapatok mátrixának Smith ügynöke, a Borussia Dortmund éppen olyan hely, ahol a túlképzett vezetők alkalmazottaik segítségével kifogástalanul valósítják meg ezt.

Eleve mit várhatunk egy olyan klubtól, amely szurkolótáborával egyetemben a Schalkét tekinti főellenségének? Oké, hogy körülnéztek a sajátjukról, és látótávolságon belül ez volt a legnagyobb szarkupac, de gondoljunk bele, mennyire apró pénisz és milyen őrjítő kisebbrendűségű komplexus kell ahhoz, hogy valaki minden lúzerek lúzerét tekintse ősgonosznak – egy olyan csapatot, amelynek eltiprása és kiröhögése  egészséges férfiemberek számára nem jelenthet kihívást. A földön fekvőbe a sánta is bele tud rúgni, úgyhogy a dortmundi ambíciók hiánya igazából önmagában nem is generál gyűlöletet, inkább csak olyan méretű szánalmat, mint egy taposóaknák betiltásáért szervezett koncerten levetített propagandavideó.

Gigi Becali,  a román politikai elit reprezentatív figurája, az  „érinthetetlen” kelet-európai futballmágnások egyike, aki nem mindig tudta előre, hogy luxusszálláshelyei közül melyikben fogja fejét álomra hajtani, a román jogszolgáltatás döntése értelmében már nem küszködik e gonddal: hétfőtől a román börtönőrök vendégszeretetét élvezheti. Noha borítékolható, hogy nem ismeri a Bojtorján Csavargódalát, mégis lesz biztos alvóhelye, méghozzá három esztendeig – kezdi vendégposztját a Kolozsvári Vasutas kiváló bloggere, Mcpasztori, aki egyébként civilben a teológia professzora, ezért majd a sok bibliai utalás.

Bizonyos szempontból remek, másból viszont atomszar érzés lehet most Milan-szurkolónak lenni. Allegri egyrészt csodaszépen felépítette a semmiből ezt a korábbiakhoz képest kimondottan hitvány csapatot. Stílust adott neki, felhozta El Shaarawyt, leverte a Juventust és a Barcelonát, a kutya szájából visszahozta a szezont, és bevitte a BL-be a csapatot. Kudos, díszsortűz.

De a nagy kalaplengetés közepette talán kevés olyan Milan-szurkoló van, akinek nem kesernyés legalább egy picit ez a bronzérem. A fentiek mellett ugyanis a Milannak borzasztóan kellett az a 8-10 pont, amihez idén a játékvezetők segítették hozzá. Minden jóhiszeműségünk, a bírói tévedések létjogosultságának elismerése, és a hosszú távon történő kiegyenlítődésbe vetett hitünk mellett is észre kell vennünk: a kétes ítéletek idén igen látványosan a Milant támogatták, és csak kirívóan ritkán hátráltatták. Elolvasom »

Akinek nem szakad meg a szíve az Öregtől, annak egy fagyott rozmár van a mellkasába ágyazva. Jupp emocionális kataklizma [01:55] közepette búcsúzik a Bundástól.

Fékezett habzású utolsó fordulónak nézünk elébe Angliában, kedden ugyanis eldőlt, hogy a Wigan lesz a harmadik kieső, így a zárónap slágerének ígérkező csatájuk a Villa ellen nem lesz több keserédes sörmeccsnél. Meglehet, hogy a kiesési harc idő előtti lezárulta a BL-fronton is betett az izgalmaknak, a győzelmi kényszerben lévő észak-londoniak így megkönnyebbült és már semmiért sem küzdő északkeletiekkel találkoznak, ez a felállás pedig nem sok fordulattal kecsegtet. Elmorzsolt könnycseppből valószínűleg jóval több lesz, még egyszer, utoljára elintegetjük a búcsúzókat, és velük együtt lassan egy korszakot is: hétfőtől Ferguson, Scholes, Carragher és Phil Neville hajója felé is új horizontok libegnek majd.

A Bayern szuperfegyvere, a Ribéry-Robben páros a futball egyik játékelméletének mintapéldája. Aki először játszott ezen a poszton, annyi gólt lőtt, hogy 70 év alatt tudták csak megdönteni. Itt az új Kazinczy-poszt.