A párhuzamos univerzumok Münchenben mégis összeértek: a mindenen áthatoló ágyúgolyó találkozott a mindent megállító fallal, és a paradoxont csak az utolsó lehetséges eszköz oldotta fel. A Barca legyőzhetetlenségének dogmája után a németek tizenegyespárbajáról szóló törvény is megdőlt. A Chelsea-fal ezt is kibírta. Nem azért, mert tökélyre fejlesztették a védekezésüket, hanem mert tökéletesen megközelítették saját határaikat. A többi már az ellenfél kezében volt. Szerencse, predesztináció, isteni beavatkozás, karma – a futball összes irracionális aspektusát fel lehet hozni ellenük, és mind meg is áll. Elméletileg. A gyakorlatban azonban egyik ellenfél sem tudott fogást találni a Chelsea-féle biomasszán, amit egy komplett BL-sorozat után szerencsétlen lenne a véletlennek tulajdonítani. BL-döntő, 2012, München.

Eldől? Eldől. Végleg? Végleg. A topligák közt utolsóként a franciák is lezárják az évet, de nemcsak a Montpellier és a PSG páros versenyfutása ígér izgalmakat a legutolsó pillanatig, az alsóháziakra is kilencveniksz perc tömény fuldoklás vár, bár sejteni véljük, kik járnak sikerrel és kik süllyednek el végül.  Ait-Fana hihetetlen hajrágóljának köszönhetően a vártnál talán kevesebb kérdőjellel indul az utolsó felvonás, Girard-ék kizárólag egy vereséggel tudnák magukat megsemmisíteni, a már kiesett Auxerre otthonában ökölharctól lefekvésig bármi elképzelhető. Győzni kell a PSG-nek is, de ha nem lesz meg, hát majd Nené gólkirályi címével vigasztalódnak a fiúk. Két szerencsétlen csapat mellett a liga egyik legnagyszerűbb karaktere is búcsúzik az élvonaltól, egy-egy gólja még talán befér a körkapcsolásba.

Furcsa az a BL-döntő, amelybe a csapatok drukkerein kívül senki, vagy csak nagyon kevesen várták a két résztvevő felet. 2010-ben a Realnak nem jött össze a hazai döntő, a Bernebéuban rendezett finálén csak Mourinho koronázta királlyá magát, miután az Inter sima meccsen 2-0-ra verte  Bayernt. Viszont a bajorok most megcsinálták a bravúrt (egyben a Madridot is), így az Arroganz Arénában fogadhatják a Chelsea-t. A két szezon közti másik párhuzam, hogy a Bayern ellenfele pont a 2010-es Interre hajaz, hiszen a Chelsea-Barcelona párharc kísérteties párhuzamokat mutatott az Inter-Barca elődöntővel. 2010-ben az Inter kontrafocija nem feküdt a Bayernnek a döntőben, ami azért lehet fontos, mert most sem számíthatnak másra. Persze azért Di Matteo Chelsea-je más, mint az akkori Inter volt, különösen úgy, hogy Ramires, Ivanovics, Terry és Meireles hiányozni fog (ez akár érhetne egy Mocskos UEFA posztot is), de a hazai csapat sem teljes: Badstuber, Gustavo és Alaba sem lehet ott a döntőn. Tovább után megpróbálunk a két edző fejével gondolkodni, és tippelünk is.

Megannyi nehéz kérdés van a futballban, olyan bonyolult eldönteni egy csomó mindent, hogy tényleg. Például mekkora súlya legyen az idegenben rúgott gólnak, hány pontot érjen egy 0-0, mivel helyettesítsük a tizenegyesrúgásokat, meddig segítsük a kicsiket, miért olyan fontos a gólarány, miért nehezebb gólt rúgni, mint nem kapni, meddig tűrjük a portugálokat, mi a logika abban, hogy bedobásnál nincs les, tényleg kell-e huszonkét játékos egy ilyen kicsi területre, és végül ott van az az átkozott videóbíró-dilemma. Ezek mind-mind nehéz kérdések még akkor is, ha az utolsó lassan egyértelmű lesz, hogy jön, csak meg kell várni egy generáció kihalását az időponton rágódunk. Nem irigylem azt, aki ezekről dönt.

De te gennyes képű francia, ha egyszer olyan egyszerű lenne eltörölni a Bajnokok Ligája-döntő előtt is a sárgákat, miért nem teszed meg? Mondd, kinek fájna ez a módosítás, ha már a vb-n meg tudta csinálni a hájfejű, még gennyesebb haverod? Hopp, várj csak, már az Eb-n is törlik a negyeddöntők után.

Miért pont a legfontosabb trófeát kell neked elkúrnod?

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

A Chelsea neve mára az ósdi ellentéte lett. Mindenki, aki a régi futballhoz kötődik, jajveszékelve mutogat a futball hamis prófétájára, amely a pokolba vezető útra csábítja a tévelygő fociszurkolókat. Mondják csak ezt, mi kiválót kacagunk rajtuk, egyrészt mert semmi ilyesmiben nem hiszünk, másrészt mivel tudjuk, hogy ezt csak az irigység és a frusztráció mondatja velük. Féltik az ősidők óta féltve őrzött csecsebecséiket, amelyekről le kell mondaniuk. Amellett, hogy hiszünk a szabadságban és az egyenlőségben, realisták is vagyunk, a kapitalista világrend pedig lehetőséget ad arra, hogy rátegyük kezünket a régi világrend javaira. És meg is tesszük. New Deal.

A szokásoknak megfelelően tegnap megmondtuk, miért ne szurkolj a BL-döntő két résztvevőjének, ma azt olvashatod, miért fogja minden kétséget kizáróan egyik, illetve másik csapat nyerni a trófeát.

Ha elég sok focit nézel, akkor elég sok szar meccset is látsz. A szar meccs viszont az igazi focibuzinak még bőven lehet élvezhető, ha nem is az adott meccs miatt. Hanem például azért, mert el lehet mélázni alatta valami olyasmiről, amit eszedbe juttatott. Én még azt is megjegyeztem, hogy a képernyőn éppen a bűnrossz Romát koncolta fel a végül kiesett Lecce, amikor azon kezdtem gondolkodni, mit is jelent nagycsapatnak lenni.

Nem állíthatom, hogy ezek a mélázások mindig meghozzák a választ, de egy lépéssel biztosan közelebb visznek a megoldáshoz. Mire a Roma lankadt feltámadása kimúlt Leccében, megállapítottam, hogy a nagycsapat az, amit még azok is annak tartanak, akik olyan forrón gyűlölik, mint a kutyájukból kiszedett kullancsot. Elolvasom »

Közeledik a BL-döntő, tehát elő kellett vennünk jól bejáratott, megbízható műszereinket, melyek segítségével tudományos igényű elemzést készítettünk arról, hogy miért okozna morális kataklizmát az egyes csapatok szombati győzelme.

A Bayern München az a klub, amit nagyon régóta, nagyon sok minden miatt lehet utálni. Világszerte meg is teszik ezt elég sokan. Szombaton BL-döntőben fognak játszani, ami egyetlen dolog miatt jó, hogy egy újabb generáció tagjai is megszerezhetik a focit néző emberek egyik alapvető tulajdonságát, ami a Bayern minden körülmények között megmaradó utálata. Azért maradhat meg örökké, mert az évtizedek során felhalmozott ellenszenv csak alap, de a Bayern képes arra, amire egyetlen más klub sem, hogy évről-évre összerak egy olyan csapatot, amit saját magáért lehet gyűlölni.

Elolvasom »

Közeledik a BL-döntő, tehát elő kellett vennünk jól bejáratott, megbízható műszereinket, melyek segítségével tudományos igényű elemzést készítettünk arról, hogy miért okozna morális kataklizmát az egyes csapatok szombati győzelme.

Szeretve tisztelt felebarátaim, sporttársak. Közeleg a BL-döntő, és a nagy, összközösségi ellenséget lebíró Chelsea már-már a reformkor romantikájával, egy nemzet eposzi igényével, olykor már túlvilági elemek bevonásával jelenik meg a sajtóban. Ne hagyjuk, hogy megtévesszen minket a látszat, és érzékeinket félrevezesse az esőcsináló Di Matteo legendája. Hogy a Valencia, meg a sírból visszahozott továbbjutás a Napoli ellen. Hogy a szívszaggató küzdelem a Camp Nouban, ahogy a remény utolsó morzsáit is felcsipegették a stelázsi mellől ezek a szerény, ám nemes férfiak. És ez a Torres, most mondd meg, nem drámai az élet, ilyen a hollywoodi forgatókönyvekben sincs! Ó, bazdmeg, dehogy nincs, pont ott van. Hiszen mindez nem más, mint érzelmi-intellektuális Teleshop, a tömény klubmodell vetülete. A történelem tele van csalókkal, és az őket éltető balekokkal. Bizonyos szerencsétlen egybeállások esetén ezek az emberek egyetlen egységfrontba, úgynevezett futballklubokba tömörülnek. De úgy futballklub ez, mint amikor megrendeled a NASA technológiás comb- és farizomerősítő gépet. A reklám minden szava igaz, tényleg elfér a kanapé alatt! Mint Terry, mikor túl korán jön haza a férj. De ez még nem minden. Hajts, lapozz, rendelj!

Újra eltelt egy év, már csak néhány nap van hátra ebből a klubszezonból is. Ahogy megszokhattuk, ebben az időszakban szinte elárasztja a sajtót a sok-sok válogatás, összefoglalás, visszatekintés, melyek mind az idény legjeiről szólnak. Mi is csatlakozunk a fősodorhoz, csak - szokásunkhoz híven - egy kicsit másképp: a popkultúra oldaláról támadunk. A szezon emlékezetes albumai és slágerei a hajtás után.

A szemmel látható dolgok mellett, mint a technikai képzettség és a fizikális tulajdonságok, vannak azok is, amiket nehezebb kiszúrni. Ezek azok, amiket nem is mindenki ugyanúgy ért. Például ilyen az, hogy valaki „lát a pályán” vagy jól helyezkedik. Azonban még ezek is tetten érhetőek, ha elég sok meccset néz lát az ember. Rengeteg jó játékos rendelkezik a fenti tulajdonságokkal, a kiválóságot azonban pontosan a többiek közül történő „kiválás” jelzi. A klasszisok közül az a világklasszis, akinek olyan erős a jelenléte a pályán, hogy magasabbnak, erősebbnek, intelligensebbnek tűnik, mint a többi jó futballista. Egy ilyen jelenlét jövőre hiányozni fog. Akire egyszer már kimondtad, hogy a világ legjobb középhátvédje, az az is marad, legfeljebb másokra is kimondod később, de attól a cím még megilleti, és hajlamos vagy vitába szállni érte, ha olyan másikat említenek, aki mérhető hozzá. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy én magam hány ilyen másikat láttam. Alessandro Nesta, a világ legjobb középhátvédje visszavonul vagy Amerikában folytatja, ami számunkra ugyanaz. Valahol mélyen, ezt még az ellenfelek is bánják.